Megjelent a Recorder magazin 128. száma

2025.10.09. 15:14, Recorder.hu

128_fb_cover.jpeg

Mától a szokásos helyeken tudod beszerezni (az aktuális terjesztési pontokat itt találod) vagy itt házhoz rendelni a Recorder magazin 128. számát, amelynek címlapján Henri Gonzo, illetve a Papírsárkányok zenekar összes tagja látható. Lássuk, mi van még az ingyenes újságban!

Címlapos interjúnkban Henri Gonzo arról mesél, hogyan vált a Papírsárkányok-projekt a Fran Palermo mellett egy új, intimebb zenei térré számára, ahol a rock & roll energiája helyett a melankólia, a filmzeneszerű hangulatok és a személyes érzelmek kerültek előtérbe. Inspirációit főként múzeumi élményekből és utazásokból meríti, illetve olyan művészfilmekből, mint Párizs, Texas, A szent hegy és Az álom tudománya. A Papírsárkányok első lemeze, A Cementkert a szorongás és magány időszakából született, míg a második, Vízszemű Gyík már a felépülésről és önmagára találásról szól.

wide_102.jpg

Interjúztunk továbbá iamyankkel, aki „film nélküli filmzenének” nevezi STNTLN című új albumát, amelyben pályája minden zenei irányzata – a poszt-metáltól a sötét elektronikáig – összefonódik. A lemezt tízfős zenekarral, élőben rögzítették a Müpában, majd különleges atmoszférájú koncerten mutatták be a Fiumei sírkertben. A koncepciót a Swans zenekar munkássága, a Vérző olaj filmzenéje és a Red Dead Redemption számítógépes játék világa inspirálta.

10ol.jpg

Hova jutott a poptimizmus az elmúlt húsz év alatt? Maga is ortodoxiává vált, és ezzel ugyanúgy beszűkíti a zenei gondolkodást, mint annak idején a rockizmus? Mi a zenekritikus feladata 2025-ben? Miért tűntek el szinte teljesen a negatív kritikák? Rónai András megvizsgálja a helyzetet Kelefa Sanneh új, How Music Criticism Lost Its Edge című esszéje kapcsán.

Simonyi Balázs rajongóként számol be az Oasis torontói visszatérő koncertjeiről, amelyek több mint másfél évtized után újra összehozták a Gallagher fivéreket a színpadon. A stadionban átéltek a közösségi zenehallgatás euforikus, generációkon átívelő élményét idézték, nemcsak zenei, hanem katartikus, szinte spirituális élmény volt: tízezrek énekelték együtt a Wonderwallt, a Don’t Look Back in Angert és a többi klasszikust, miközben a zenekar rezzenéstelen kúlsággal, mégis elementáris erővel játszott.

6_4.jpg

Hosszabb írással jövünk Taylor Swift, Earl Sweatshirt, Ed Sheeran, Blood Orange és Marc Sabat új lemezéről, a magyar megjelenések közül foglalkozunk a Nagy Emma Quintet, Henri Gonzo és a Papírsárkányok, tshabee és a csicskakoporsó új anyagával, a külföldieknél Guedra Guedra, Human Leather, Jasmine Guffond, Oren Ambarchi & Johan Berthling & Andreas Werliin, Ho99o9, Irini, Ben Bondy és Kelman Duran a felhozatal.

Nagy V. Gergő a Kultsarokban ezúttal egy 1983-as portugál filmet nézve jön rá, hogy mivégre is született a filmművészet; a Lemeztáskában a Minden csillag című filmjével rendezőként is bemutatkozó Olasz Renátó zenei ízlésével ismerkedhetünk meg; Rónai András beszámol arról, hogy mit olvasott Jehan Paumero könyvében; Fekete Ádám ellátogatott a JazzaJ eseményényére és ott meghallgatta Seijiro Murayama, Roger Fähndrich, Hevesi Nándor, Bolcsó Bálint, Gyárfás Attila és Rubik Ernő Zoltán szextettjét, Huber Zoltán pedig a torontói filmfesztiválon nézett meg két filmet, amiről eszébe jutott egy harmadik.

Eredményes lapvadászatot kívánunk, november elején érkezik a következő szám.

rec128_cover.jpeg

a 2011. júliusi REC001 Popzene és nyár 

a 2011. szeptemberi REC002 Popzene és homoszexualitás
a 2011. novemberi REC003 Popzene és gyerekek

a 2012. februári REC004 Popzene és drogok
a 2012. májusi REC005 Vidék vs főváros
a 2012. augusztusi REC006 Popzene és sport
a 2012. októberi REC007 Popzene és divat
a 2012. decemberi REC008 Popzene és édesség

a 2013. január-februári REC009 Zenepuzzle
a 2013. március-áprilisi REC010 Újrakezdők
a 2013. májusi REC011 DM-láz 
a 2013. júniusi REC012 a Magyar hiphop 
a 2013. júliusi REC013 Summer jam
a 2013. augusztusi REC014 Italdiszkó
a 2013. szeptemberi REC015 Újsuli
a 2013. októberi REC016 1993
a 2013. novemberi REC017 Art és pop
a 2013. decemberi REC018 Topzenék 2013

a 2014. január-februári REC019 Pénz és zene
a 2014. márciusi REC020 Archív zene
a 2014. áprilisi REC021 Politika és pop
a 2014. májusi REC022 Könyv és pop
a 2014. júniusi REC023 Brazilradar
a 2014. július-augusztusi REC024 Fesztiválszezon
a 2014. szeptemberi REC025 Skócia és zene
a 2014. októberi REC026 Design és zene
a 2014. novemberi REC027 1994
a 2014. decemberi REC028 Topzenék 2014

a 2015. január-februári REC029 Pszichológia és zene
a 2015. márciusi REC030 Apropó Björk!
a 2015. áprilisi REC031 EcoRecorder
a 2015. májusi REC032 Irodalom és zene
a 2015. júniusi REC033 Shamir
a 2015. július-augusztusi REC034 Tame Impala
a 2015. szeptemberi REC035 Gasztro és zene
a 2015. októberi REC036 1995
a 2015. novemberi REC037 Magyar zene 2000-2014
a 2015. decemberi REC038 Topzenék 2015

a 2016. január-februári REC039 Film & zene
a 2016. márciusi REC040 Zene & Iskola
a 2016. áprilisi REC041 Egzotikus zene
a 2016. májusi REC042 Japán & zene
a 2016. júniusi REC043 EB & zene illetve Jamaica és zene
a 2016. július-augusztusi REC044 Olimpia
a 2016. szeptemberi REC045 Pluszmínusz 5: Ötéves a Recorder
a 2016. októberi REC046 1996
a 2016. novemberi REC047 Ambient
a 2016. decemberi REC048 Topzenék 2016

a 2017. január-februári REC049 Pécs & pop
a 2017. márciusi REC050 50 magyar poppillanat
a 2017. áprilisi REC051 Norvégia & zene
a 2017. májusi REC052 Shoegaze
a 2017. júniusi REC053 Víz és zene
a 2017. július-augusztusi REC054 Pop 1854-1954
a 2017. szeptemberi REC055 Kazetta Forever
a 2017. októberi REC056 1997
a 2017. novemberi REC057 Világzene 30
a 2017. decemberi REC058 Topzenék 2017

a 2018. január-februári REC059 Dance & rock
a 2018. márciusi REC060 Jack White
a 2018. áprilisi REC061 Debrecen & pop
a 2018. májusi REC062 Soul & pop
a 2018. júniusi REC063 Oroszország és pop
a 2018. július-augusztusi REC064 Eurodance & Eurodisco
a 2018. szeptemberi REC065 Magyar metal
a 2018. októberi REC066 1998
a 2018. novemberi REC067 Trash & pop
a 2018. decemberi REC068 Topzenék 2018

a 2019. január-februári REC069 Nagyon svédek 
a 2019. márciusi REC070 YouTube-lányok vs hiphopcsajok
a 2019. áprilisi REC071 Tribal
a 2019. májusi REC072 Élőzene
a 2019. júniusi REC073 Halott Pénz
a 2019. júliusi-augusztusi REC074 The National
a 2019. szeptemberi REC075 Sevdaliza
a 2019. októberi REC076 Erik Sumo
a 2019. novemberi REC077 Nick Cave
a 2019. decemberi REC078 Burai Krisztián

a 2020. január-februári REC079 Saiid
a 2020. márciusi REC080 Grimes
a 2020. augusztusi-szeptemberi REC081 Fluor Tomi
a 2020. októberi REC082 Platon Karataev
a 2020. november-decemberi REC083 Carson Coma

a 2021. májusi REC084 Run Over Dogs
a 2021. júniusi REC085 Beton.Hofi
a 2021. júliusi-augusztusi REC086 Billie Eilish
a 2021. szeptemberi REC087 Dzsúdló
a 2021. októberi REC088 Lovasi András
a 2021. novemberi REC089 Bohemian Betyars
a 2021. decemberi REC090 Дeva

a 2022. január-februári REC091 Esti Kornél
a 2022. márciusi REC092 Elefánt
a 2022. áprilisi REC093 Fontaines D.C.
a 2022. májusi REC094 Mayberian Sanskülotts
a 2022. júniusi REC095 Priya Ragu
a 2022. júliusi-augusztusi REC096 AURORA
a 2022. szeptemberi REC097 Beyoncé
a 2022. októberi REC098 Nilüfer Yanya
a 2022. novemberi REC099 Mordái
a 2022. decemberi REC100 gyuris

a 2023. január-februári REC101 Miley Cyrus
a 2023. március REC102 Pogány Induló
a 2023. április REC103 Ricsárdgír
a 2023. május REC104 Azahriah
a 2023. június REC105 The Devil's Trade
a 2023. július-augusztus REC106 Jazzbois
a 2023. szeptember REC107 Desh
a 2023. október REC108 Doja Cat
a 2023. november REC109 Sisi
a 2023. december REC110 30Y

a 2024. január-februári REC111 Co Lee
a 2024. márciusi REC112 Beton.Hofi
a 2024. áprilisi REC113 Beyoncé
a 2024. májusi REC114 Tamáska Gabi
a 2024. júniusi REC115 Steve Albini
a 2024. júliusi-augusztusi REC116 Liam Gallagher
a 2024. szeptemberi REC117 laurie.
a 2024. októberi REC118 Analog Balaton
a 2024. novemberi REC119 Cserihanna
a 2024. decemberi REC120 6363

a 2025. januári-februári REC121 Barkóczi Noémi
a 2025. márciusi REC122 Lil Frakk
a 2025. áprilisi REC123 Kiscsillag
a 2025. májusi REC124 The Qualitons
a 2025. júniusi REC125 Filo
a 2025. júliusi-augusztusi REC126 Little Simz
a 2025. szeptemberi REC127 Random Trip

https://recorder.blog.hu/2025/10/09/megjelent_a_recorder_magazin_128_szama
Megjelent a Recorder magazin 128. száma
süti beállítások módosítása