
„A kezdetekkor így hívtuk magunkat, és úgy tűnik, A terepasztal lovagjai még mindig velünk élnek…”
Közel három és fél évtized telt azóta, hogy a Quimby elindult egy dunaújvárosi próbateremből, amit a korai időket idéző idei klubturné után egy arénakoncerttel ünnepelnek meg. „Több becenevünk van magunkra. Ilyen a Family tugedör mellett a terepasztal lovagjai. Ezek vagyunk mi: átlagemberek, a világ felfoghatatlanul nagy erőinek kitett játékok. Saját kis történeteiket megharcoló, lovagi erényekre törekvő, szerető-félő, elbukó, felálló esendő hősök. Éljük és énekeljük, hogy nem vagyunk egyedül, hogy szeretni mindig és mindenhogyan lehet, s kell. Van, akinek ez szélmalomharcnak tűnik, és van, akinek ez egy izgalmas létforgatag” – meséli Varga Livius. „Miguel de Cervantest gyerekkorom óta csodálom. A harcot emelem ki, mert a világ egy harctér, ahol egyéni és közösségi szinten éljük át a harcainkat. Ha tudná a közönségünk, mennyire érvényesek ránk a Don Quijote regény tanulságai, meglepődne...” – teszi hozzá Kárpáti Dódi.
KAPU TIBOR IS QUIMBYT HALLGATOTT, MIELŐTT ELINDULT A NEMZETKÖZI ŰRÁLLOMÁSRA
2026. március 28-án a zenekar az MVM Dome-ban játszik, és építi fel a közönséggel az este terepasztalát. „Mindig ebben a játéktérben élünk. Néha leomlottak a díszletek és újra kellett őket húzni, de igazából soha nem hagytuk el ezt a terepet. Néha fogpiszkálóból, néha gerendából építettünk várat. Mindig, ami kéznél volt, de a vár töretlenül áll” – mondja Balanyi Szilárd. „A terepasztal az élet kicsinyített mása, és ha távlati szemszögből nézünk rá életünk eseményeire, sokszor egészen más képet mutat. Ebből a felülnézetből sokszor önmagunkkal szemben is tudunk öniróniát gyakorolni, nevetni az esendőségeinken, botlásainkon, gyarlóságainkon, amelyek néha köszönőviszonyban sincsenek a belső lovagunkkal. Sokszor éreztük azt, mintha egy különleges éteri szeánszon lennénk, ahol a közönséggel együtt ünnepeljük az égieket” – fűzi hozzá hozzá Kiss Tibi.
Event: https://www.facebook.com/events/1127994245472036
Jegyvásárlás: https://quimby.jegy.hu/program/180396/
fotó: sinco

