"Mint amikor megtalálsz egy titkos receptet" - Deák Kristóf-interjú

Az utóbbi idők egyik legmarkánsabb független színházi sikerdarabjából, az Egykutya című gyilkos humorú kamaradrámából csinált filmet Deák Kristóf. Az Oscar-díjas Mindenki rendezője számára egy húszéves álom beteljesülése ez az állami támogatás nélkül készült film, amelyben négy totál különböző figurát zárt be egy lakásba. Ez az interjú először a Recorder magazin 127. számában jelent meg, az Egykutya című filmet mától vetítik a mozik.

Sokszor érezted színházban, hogy olyan előadást nézel, amiből filmet is lehetne csinálni?

Nagyon ritkán. Bodó Viktor darabjainál például, de azokban kevésbé lényeges a sztori, inkább színtiszta abszurd. Az Egykutyában van történet, van feszültség, és közben egy csomó kis titkos réteg is, ami miatt azt gondoltam, hogy jól működne filmen.

Erre egyből rájöttél, amikor megnézted?

Azonnal. Az előadás után beszélgettünk egy kocsmában Alexával (Bakonyi Alexa, az előadás és a film szereplője és kreatív producere), és már akkor szóba került, hogy ebből milyen könnyen lehetne filmet csinálni. Engem már 2003-ban dühített, hogy miért nem lehet piaci alapon filmet csinálni Magyarországon. És amikor végül le is forgattuk, robbant óriásit a mozikban a Futni mentem és a Hogyan tudnék élni nélküled?, és hirtelen jött egy nagy remény, hogy a magyar emberek néznek magyar filmeket. Az a két film meg is mentette a mozihálózatot: volt olyan vidéki mozi, amit azért nem zártak be, mert annyian nézték őket.

Az Egykutya előadás | Fotó: Munkácsy Barbara

Számodra miről szólt ez az előadás?

Arról, hogy amúgy teljesen különböző emberekben mégis mennyi közös pont van. Ugyanúgy a boldogságot keressük, csak teljesen más megfejtéseink vannak rá. Van ez a négy archetipikus karakter: az újgazdag, menő srác, akit a pénz mozgat; a kétgyerekes fiatal anyuka, aki erre tette fel az életét; a kiszámíthatatlan, vad művész, aki mindenkinél őszintébb; és a Jolly Joker, a fura lány, aki az anyukája ápolásának áldozta magát, és valami nem stimmel vele. Mind a négyről rögtön hiszünk valamit, esetleg azonosulunk is velük, aztán másfél óra alatt kiderül, hogy ez csupán négy darab maszk, amelyek szépen lehullanak. Én humanista vagyok, engem ezek a dolgok érdekelnek - hogy mi közös bennünk legbelül.

Több melegséget akartál belelopni a filmbe az előadáshoz képest?

Szerintem benne volt a melegség. Nem gondolom, hogy rendezőként rettenetesen eltérítettem volna az eredeti szándékától az alapanyagot. Azt gondoltam, hogy ez egy kincs, ami létrejött, szerencsés véletlenek összjátéka, és őrizzünk meg mindent, ami jó benne.

Mik voltak a megkötések, amikor elvállaltad ezt a munkát? Például a négy színész személye fix volt?

Nagy hiba lett volna változtatni a szereposztáson. Ez olyan, mint amikor megtalál az ember egy titkos receptet. Akkora mázli, hogy ilyen jól működik közöttük a kémia. Mind a négy színésznek van egy-egy olyan pillanata, ami szerintem tényleg bravúros.

Pedig adná magát, hogy ha film, akkor rakjuk bele a legnagyobb sztárokat.

Akkor pont a lényeg veszne el szerintem. A cél az volt, hogy azt érezzük: ezek itt az én haverjaim, mert úgy beszélnek egymással, ahogy én szoktam a haverjaimmal.

A korábbi filmjeidnél te voltál a dolgok elindítója. Nem zavart, hogy itt már nagyon sok összetevő adott volt, mire te beszálltál?

Nem, én nagyon szeretem, ha vannak korlátok. Arra akartam ügyelni, hogy megmaradjon az a mágia, amit éreztem, amikor először láttam a darabot. Nem baj nekem az, ha nem a saját víziómmal foglalkozom, imádok apró részletekkel bíbelődni, amíg minden olyan nem lesz, hogy nekem is tetsszen.

Bakonyi Alexa, Deák Kristóf, Tenki Dalma és Döbrösi Laura az Egykutya forgatásán  | Fotó: ACG

Kellett módosítani az alakításokon?

Persze. Nekem fontos volt, hogy legyen egy külön próbafolyamata a filmnek. Hetekig próbáltunk, átkalibráltuk az alakításokat, elhelyeztük a valós térben, és még jobban összerántottuk az anyagot. Előtte megnéztem még párszor az előadást, kijegyzeteltem például, hogy mik azok a poénok, amik ülnek. Figyeltem, mit szeret a közönség, és hogyan tudjuk azt átmenteni filmre. Magyar Éva, mint színésztréner is segített megtalálni az alakítások kicsit lecsupaszítottabb, filmesebb verzióját.

Könnyebbség volt, hogy eleve mindenki tudta a szövegét?

Nem feltétlenül, mert mindenhol belenyúltunk a szövegbe. Sok minden kiesett, amit nem kellett elmondani, mert el is lehetett játszani. És volt olyan is, hogy dafke változtattunk a szövegen, hogy a színészek új helyzetbe kerüljenek, ne az automatizmus működjön. A könnyebbséget inkább az jelentette, hogy mélyen ismerték a karakterüket. 

Bakonyi Alexa nagy felfedezése ennek a filmnek. Vele már nyolc évvel ezelőtt is dolgoztál az Eszméletlen című tévésorozatban.

Alexa volt az, aki ezt a darabot összehozta, éltette és eljuttatta több mint száz előadásig. A filmváltozat fő motorja is ő volt. Eszméletlen energiákat képes mozgósítani, olyan gyors az agya, hogy sokszor alig tudom követni. És ez talán élete szerepe, lubickol benne. Nagyon harsány, pofátlan és vulgáris a karaktere, de megvan benne a mély réteg is. Ő az, aki miatt sokadik nézésre is elbőgöm magam.

Bakonyi Alexa az Egykutya forgatásán | Fotó: ACG Reklámügynökség

Akik látták az előadást, azok hátrányból indulnak a film esetében?

Egy kicsit igen. A legjobb úgy beülni rá, hogy semmit nem tudsz róla. Ez egy csavaros történet, és szinte még a műfaja is megváltozik fél óra után. De mivel ez egy visszajárós darab volt, több barátom is megnézte kétszer-háromszor, el tudom képzelni, hogy sokan fognak többször is beülni a filmre. Másodszorra is rengeteg újat tud adni.

Eszembe jutott, hogy a Teljesen idegenekhez hasonlóan az Egykutya is könnyen adaptálható lenne más országokra.

Kimondott célunk, hogy készüljenek belőle remake-ek. Romániából és Finnországból már van is érdeklődés.

Döbrösi Laura nagyon más ebben a filmben, mint ahogy eddig láttuk.

Aki ismeri és szereti Laurát, az szerintem le fog padlózni attól, amit itt létrehozott. Szerintem rajta keresztül húz be minket a sztori, mert van valami, amit nagyon sokáig nem mond el. Van egy nagy titka, és ezt Laura valahogy úgy tudja kirakni, hogy teljesen egyértelműen látszik, közben mégis megfejthetetlen.

Döbrösi Laura az Egykutya forgatásán | Fotó: ACG Reklámügynökség

Egy ponton politikáról kezdenek beszélgetni a szereplők. Vacilláltál, hogy ezt megtartsd-e a filmben?

Nem, mert univerzális szinten működik a szöveg. Olyan dolgokról van szó, amelyek az emberi természetbe vannak belekódolva, és nagyon nem változtak ezer év alatt sem. Egyébként a Mindenkit is enyhén politikus filmnek tartom, én így szeretek ezekről beszélni.

Nyolc év telt el a Mindenki Oscar-díja óta. Úgy alakultak számodra a dolgok, ahogy képzelted?

Pont most olvastam egy interjút Nemes Jeles Lászlóval, és teljesen együtt tudok érezni vele, hogy miért nem jöttek eddig össze a projektek Hollywoodban. Ő öntudatos szerzői hozzáállással közelítette meg, én inkább iparos módon, de még úgy is baromi nehéz. Ez egy kód, amit próbálok feltörni, hogy elkészülhessen az első angol nyelvű nagyjátékfilmem. Nem akarom elkiabálni, de most megint nagyon jó dolgok történtek az elmúlt hónapokban.

Minden más, ami ezen kívül történt, szerintem nagyon pozitív. Nagyon örülök, hogy megcsinálhattam A legjobb játékot, a Foglyokat, Az unoka pedig nagyon személyes, fontos film volt számomra. Most belefogtunk egy nagy vállalkozásba a Pécsi Egyetemen, azon dolgozunk, hogy egy összművészeti egyetem jöjjön létre komplett színház- és filmművészeti részleggel. És időközben hat éve gyakorlom az apaságot is. Szóval kalandos volt ez a nyolc év, de így is eléggé pozitív a mérleg.

Salma Hayek és Deák Kristóf a 2017-es Oscar-gálán

Nehéz filmkészítőként kordában tartani az irigységet? Most zajlik például a velencei filmfesztivál, ahol két magyar film is versenyben van…

Most irigykedjek Nemes Jeles Lászlóra, aki megfilmesítette az apja történetét, amit csak ő csinálhatott meg? Vagy Enyedi Ildikóra, aki mindig olyan filmeket csinál, amiket az egész világon csak ő tud? Engem ez inkább inspirál - én is olyan filmeket szeretnék csinálni, amiket csak én tudok. Nekem a pályatársaimhoz mérve rengeteg lehetőségem volt és van. Tehát irigység nincs bennem. Sokkal erősebb érzést vált ki belőlem az, hogy van egy csomó fiatal magyar alkotó, akinek nem láthatjuk a munkáit. Hol van Kis Hajni második filmje, vagy Kovács Pisti első mozija? Igenis szükség van a fiatal alkotók támogatására.

Most pedig kimondottan büszke vagyok arra, hogy csináltunk egy független filmet. Ez azért mégiscsak egy nagy dolog, és egy több mint húszéves álom. Húsz éve motoszkál bennem a kérdés, hogy miért nem lehet itt piaci alapon filmet csinálni. Úgy tűnik, mégis lehet. Hogy ez mennyire fog bejönni, azon múlik, hányan mondják majd a közönségből a haverjuknak: „Figyelj, ezt nézd meg.”

Deák Kristóf és Tóth Károly az Egykutya forgatásán | Fotó: ACG Reklámügynökség

Amikor elkészül egy filmed, akkor kialakul, hogy mennyire fogod szeretni, és ez sosem változik később?

Egy filmbe – még egy kisfilmbe is – minimum egy évet beleteszel az életedből. A legnehezebb azt eldönteni, hogy mibe akarok belefogni, de ha az angyal a vállamon belesúgja, hogy „igen, ezt”, akkor onnantól nincs visszaút. Egyébként engem a hollywoodi projektekben sokszor ez tartott vissza: látták rajtam, hogy nem vagyok százszázalékosan elköteleződve. Eltáncoltam nekik, hogy ezt így csinálnám, meg milyen jó lesz, de legbelül éreztem, hogy nem ezt akarom következő filmnek. Nem ezzel akarom tölteni az életem következő X évét. Viszont, ha egyszer megszületik a döntés, onnantól kezdve azt száz százalékig vállalom.

interjú: Varga Ferenc
headerfotó: ACG Reklámügynökség