
A kétórás dokumentumfilm arról szól, hogyan küzdött meg egészségügyi nehézségeivel Ozzy azért, hogy még egyszer újra színpadra állhasson.
Október 7-én debütál a Paramount+-on az Ozzy: No Escape From Now című dokumentumfilm, Ozzy utolsó hat évének krónikája, amely során egyre több egészségügyi problémával (csigolyatörés, Parkinson-kór stb.) kellett szembenéznie. Ozzy július elején adta búcsúkoncertjét a Black Sabbathtal szülővárosában, Birminghamben egy monumentális fesztiválon, ahol a Metallicától a Toolon át a Panteráig vagy az Alice In Chainsig rengeteg rock- és metálzenész lerótta előttük a tiszteletét. Az énekes pár héttel később, július 22-én hunyt el, 76 éves korában, Tony Iommi, a Sabbath gitárosa később azt mondta, hogy Ozzy szerinte csak azért tartotta magát, hogy megcsinálja ezt az utolsó koncertet, és így búcsúzzon el mindenkitől.
Most egy megható előzetest is kapott a dokufilm, amit eredetileg még februárban jelentettek be, és egyáltalán nem posztumusz műnek szánták. Ozzy akkor azt mondta, hogy az elmúlt hat évben élete legrosszabb időszakain ment keresztül, és voltak pillanatok, amikor azt hitte, elfogyott az ereje és itt a vég, de a zene, és hogy két albumot is elkészíthetett – az Ordinary Mant 2020-ban és a Patient Number 9-t 2022-ben –, megmentette.
ÍGY KELL EGYSZERRE VISSZATÉRNI ÉS ÉLETMŰVET LEZÁRNI. KRITIKÁNK AZ ORDINARY MANRŐL.
Az előzetesben Ozzy gyerekei felidézik a 2019-es esetet, amikor az énekes eltörte a nyakát, és onnantól csak rosszabbodott az állapota, amin csak az tudott enyhíteni, ha énekelhetett. „Minden egyes nap elvittem apát a stúdióba. Kényelmesen elhelyezkedett, aztán elkezdődött a varázslat” – meséli Kelly Osbourne az előzetesben, amiben láthatjuk azt is, ahogy Ozzy ülve felénekli a Patient Number 9-t, és a helyzete ellenére is pokolian jól szórakozik a stúdióban.
A film az Osbourne család közreműködésével készült, és a sajtóanyag szerint bennfentes, őszinte portrét fest a zenész utolsó éveiről. Sharon Osbourne elmondta azt is, hogy szabad kezet adtak a filmes stábnak, akik Tony Iommitól James Hetfielden át Zakk Wylde-ig vagy épp Chad Smith-ig rengeteg zenészt is megszólaltattak. A trailer végén Ozzy azt mondja: „Ha az életem a végéhez közeledik, akkor sem panaszkodhatom. Nagyszerű életem volt.”

