„Mi nem a We Are The Worldöt akarjuk megcsinálni” – Random Trip-interjú

Nyolc évet kellett rá várni, de most elkészült a Zenehíd album folytatása, amit az ország legismertebb improvizációs csapata szeptember 14-én a Budapest Parkban is bemutat. A Random Trip alapítójával és dobosával, Delov Jávorral beszélgettünk arról, hogy milyen zenével lövik ki magukat a világűrbe, hol ér össze Will Smith életfilozófiája az övékkel, és mivel lehet újat mutatni az erős budapesti jamszíntéren. Ez a Recorder magazin 127. számában megjelent interjú bővített változata.

Miért fontos egy jamelős projektnek, hogy albumokat készítsen?

Ez nekünk egy játék, amivel a színpadon kívül is helyzetbe hozhatjuk magunkat. Az az elsődleges, hogy legyenek koncertek, és ott olyan dolgokat csinálhassunk, amiket a saját zenekarainkban nem szoktunk. Én egy r’n’r dobos vagyok jazz végzettséggel, és ha a világzenét játszó Palya Beával és az akusztikus popzenét szerintem tökéletesen művelő Margaret Island gitárosával, Füstös Bálinttal kerülök össze egy dalban, abból más születik, mint amikor a Turbóval rockzenét játszunk. Ha ezt meg tudjuk valósítani a stúdióban is, az extrán klassz, mert akkor nyoma marad ezeknek a nagy találkozásoknak. Másrészt – és ezt mindenféle patetikusság nélkül mondom – a játékon túl ez icipicit már misszió is. Ha mi szót tudunk érteni egymással kicsiben, azzal példát tudunk mutatni a családi, baráti közösségektől egészen a Parlamentig.

Azt mondod, hogy ma, amikor a politikai nézeteltérések mentén szakadnak szét társadalmak, ha zenészek az eltérő zenei felfogásuk ellenére is megtalálják egymásban a közös nevezőt, annak hatása lehet?

Lehet, hogy ez piszkosul utópisztikus, de amikor mindenhol csak a széthúzásról van szó, jólesik az egyetértésről is hallani néha. És ez nem csak a politikáról szól: sokszor otthon sem értjük meg egymást azokkal sem, akiket a legjobban szeretünk. Ha legalább egy ilyen kis közösségben elindul egy párbeszéd és olyan zene tud születni, amiben mindannyian önazonosak tudunk lenni annak ellenére, hogy teljesen más zenei stílusokból jövünk és a Random Tripben kilépünk a komfortzónánkból, az igenis jó minta lehet. Aztán hogy ez változtat-e bármin is? Valószínűleg nem annyira. A mai világban csak arra kapják fel az emberek a fejüket, ha elhívsz egy irgalmatlan nagy nézőszámot produkáló előadót, például a Majkát…

…és összerakod egy dalban a politikáról mást gondoló zenésszel. Mondjuk ha csinálnátok egy Ákos-Azahriah featet.

Pontosan. De én ezzel együtt sem gondolom, hogy a magyarok mindig csak széthúznának. Ezen a lemezen is biztos játszanak olyanok, akik teljesen mást gondolnak a politikáról, mégis egy albumon szerepelnek. Manapság, amikor mindenki a saját karrierjére fókuszál, és egyre kevésbé van súlya az igazi, klasszikus kollaborációknak, szerintem fontos, hogy legyen egy olyan kis közösség, ahol van párbeszéd, ahol tudjuk a határainkat feszegetni és a saját stílusunkból kilépve valami újat alkotni. És ennek magamon is érzem a hatását. Régen nagyon határozott elképzelésem volt arról, hogy mi a jó megoldás a színpadon és mi nem, de rá kellett jönnöm, hogy nemcsak az általam elképzelt három-négy variáció létezik, hanem harminc-negyven – és azokkal is erős lehet a végeredmény.

A hétköznapi életben is furán reagálok le néha dolgokat, mert azt gondolom, hogy nekem van igazam, de ez nem feltétlenül van így. Megragadt, amit Will Smith mondott a Budapest Parkos koncertjén, hogy nem tudhatjuk, hogy annak az embernek, akivel összeakasztjuk a bajszunkat, milyen napja volt. A Random Tripnek köszönhetően elfogadóbb, megértőbb lettem, és nem esik le a gyűrű az ujjamról, ha azt kell mondani, hogy bocs, ezt rosszul gondoltam.

Említetted, hogy a nagy nevekre kapják fel a fejüket az emberek, de ti inkább izgalmas párosításokban gondolkodtok.

Örülünk, ha egy menő hazai előadó megtisztel minket az idejével, az energiájával és a zeneiségével, de nem az a cél, hogy minden számban irtó nagy nevek szerepeljenek. Mi nem a We Are The Worldöt akarjuk megcsinálni. Az egyik legfőbb szempontom, hogy minden számban legyen legalább egy ember, akit kevésbé ismernek, de szakmai nívóját tekintve abszolút pariban van az ismert előadóval.

Figyeled a feltörekvőket? Az új lemezen, a Zenehíd²-n is vannak egészen friss arcok, mint Szunyog Tess, Nagy Kristóf vagy Szabikeyz.

Amennyire tudom, igen. Szunyog Tesst egyébként nem ismertem, de egy csapatba kerültünk a Banana Records dalírótáborában, és annyira felszabadító volt a csapatunk ügyködése, annyira könnyedén tudtunk egymásra reflektálva alkotni, hogy mindenképp rá akartam tenni a lemezre is ezt a számot. De mi azokkal a feltörekvő zenészekkel tudunk együtt zenélni, akik nyitottak az improvizációra. Nálunk ez a belépő. A Covid alatt volt csak egy kivétel, amikor Mező Misi hangját belehallottuk egy számba. Fontos szempont az is, hogy ki kivel szeretne együtt zenélni, kivel játszott már régen, vagy sohasem, de nagyon megtisztelő lenne számára. A Csak boldognál Bagossy Norbi jelezte, hogy beleérzi Mező Misit, és örülne, ha egy dalban szerepelnének.

Szóval figyelem a fiatalokat, de régen könnyebb helyzetben voltam, mert heti rendszerességgel mentek a klubjaink. De ez olyan sok szervezési feladattal járt, ami háttérbe szorította a zenélést az életemben, ezért úgy döntöttem, hogy ne játsszunk minden kedden, amivel viszont megfosztottuk magunkat attól a lehetőségtől, hogy újabb és újabb embereket próbáljunk ki. Ezért csináltuk azt az utóbbi időben a Random Trip kistestvérével, a Vibe Changers-zel, amit közösen indítottunk a Seven Seconds In the Future improvizációs klubest-sorozattal, hogy a koncert első felében olyanokat is hívunk, akikkel nem impróztunk még soha. Így tudtuk elhívni az idei évben Kolibrit vagy Nagy Barnit, és így jött el hozzánk a volt Pandóra Projektes Végh Janka is, aki kifejezetten lubickolt ebben a szerepben.

„Titkon remélem, hogy itt beleszaladhatunk Fábián Juli reinkarnációiba” – Vibe Changers-interjúnk

Milyen kollaborációk nőttek ki a Random Tripből?

Összeraktuk például Vitáris Ivánt és Schoblocher Barbarát a This Game Will Never Endben, akik először itt találtak igazán nagyon egymásra, és aztán egyszer csak lett egy Blahazol produkció, amikor együtt turnézik a Blahalouisiana és az Ivan & the Parazol. De közvetve az is a Random Tripnek köszönhető, hogy Szebényi Dániel és Tátrai Tibor megalapították a godfater. zenekart. Még a telefonomon is megvan a videó, ahogy leült a Dani egy wurlitzer mellé csak úgy játszani és énekelni, Tibusz pedig jött egy másik dalra gitározni az első Zenehíd albumunkon, és utána játszottak is együtt színpadon. Ez egy nagyon szép egymásra találás volt, még akkor is, ha mostanra elváltak az útjaik.

Nyilván szuper volna, ha bizonyos felállásokkal többször is lehetne játszani, mert az a stílus jobban hiányzik az utóbbi időben az életemből. A Turbóval csak egy-két évente koncertezünk, ezért mindig jólesik, amikor Vitáris Ivánnal, Karácsony Jamesszel, Pulius Tibivel vagy Tátrai Tiborral rock & rollozhatunk. Annak is nagyon örülök, hogy az elmúlt időkben kipróbálhattunk elektronikusabb hangvételű dolgokat az Analog Balatonnal vagy Devával. De nagy kedvencem lett a jazz és a hiphop fúziója is, és Kemon, Lil Frakk és Vavra Bence dala (Unstable) az új lemezen ezt a Tom Misch-Yussef Dayes fúziós vonalat követi, ami itthon sanszosan csak egy szűk rétegnek lesz extrán izgalmas, de nekünk nagy büszkeség, hogy ilyet is csinálhattunk elsők között Magyarországon.

Említetted, hogy abbahagytátok a heti klubozást. A Random Trip a kétezres évek végén indult, amikor nagyon erős volt a jamszíntér Budapesten a soulos-funkos-hiphopos Gimme Shottól a Monday Sessionön át a jazzes-chilles-ülős Random Szerdáig, amit Barabás Lőrinc vezetett. Hogyan nőtt ki ebből a színtérből a Random Trip?

Bevallom, akkoriban én sokszor nem is tudtam ezekről az improvizációs klubokról, nem jártam Gimme Shot-bulikra, és a Random Szerdán is csak vendég voltam. Tök jó a hangszeres improvizáció, de nekem hiányzott belőle az ének. Innen jött az ötlet, hogy hívjunk MC-ket és énekeseket is improvizálni, amire emlékeim szerint nem volt példa egyik klubsorozatban sem.

Most újra divatja lett az imprózásnak, elég csak a Pontoon programjaira vagy a Manyis jamekre gondolni, de nagyon magas szinten kell játszani a hangszereden, hogy le tudd kötni a zenésztársaidat és a közönséget is. A Random Trip sosem arról szólt, hogyan tudnánk órákon át szólózni és ezáltal kilőni magunkat közben a világűrbe. Mi úgy tudunk végigmenni a Kapu Tibor és Farkas Bertalan által kijelölt úton, ha olyan alapot adunk, amire az énekeseknek kedvük lesz énekelni, mert harmóniailag biztonságot nyújt, vagy olyan húzással játszunk egy groove-ot, amire jó lesz rappelni. Még akkor is, ha nem egy freestyle-ozó MC-ről van szó, de elő tudja kapni egy régebbi szövegét és élő remixként prezentálni. Engem mindig az izgatott, hogyan tudnánk azokat az előadókat, akiknek szeretem a hangját, bevonni a rögtönzésbe. Mennyire menő lenne például egy full impró soul/R&B/trap számot előadni Caramellel!

Az indulás óta eltelt 16 évben milyen korszakai voltak a Random Tripnek?

Kezdetben volt a pincekorszak az Instantban, amikor mindenki mindenkivel zenélt. Ekkor még csak próbálgattuk a szárnyainkat, de a közönség hamar ránk hangolódott. A következő nagy lépés az A38-as korszak volt, amikor ősszel/télen az Instantban, tavasszal/nyáron pedig az A38-on játszottunk. Végül muszáj volt átköltöznünk teljesen az A38-ra, mert egyszerűen nem fértünk már be a pincébe. De bármennyire is jól mentek ott a bulik, a Hajó nem akart extra energiát fektetni abba, hogyan lehetne a fiatalabb közönség felé nyitni – például italakciókkal –, és fárasztó volt minden évben ugyanazokat a köröket lefutni, hogyan lehetne a tök jól működő projektet még magasabb szintre emelni. Utána az Akváriumot szemeltük ki helyszínnek, és nagyon szerettem azt is, de ott állandó hangparák voltak és folyton feljelentettek minket. Akkor is, amikor már nem is játszottunk kint – például egy keresztény metálzenekar üvöltözött a templom előtt, és arra hitték, hogy Random Trip.

A mostani korszakunk pedig a nagyobb színpadoké, a fesztiváloké és városi rendezvényeké. Ezzel párhuzamosan pedig elkezdtük felfedezni az utánpótlást a Vibe Changers-zel, ahol a koncertek második felében bárki jelentkezhet a közönségből imprózni. Nagy Kristóf looper és beatbox világbajnokkal az volt a célunk, hogy ez ne csak egy sokadik improvizációs klub legyen, ezért is vannak benne olyan extra dolgok, mint a beatbox csapat átvezető show-ja, amíg összeszámoljuk és felírjuk a jelentkezőket. Aztán elindul a többfordulós zenei társasjáték, amelyben többféle helyzetbe hozzuk az embereket és mindegyikben másképp kell helytállniuk. Titkon abban bízunk, hogy ezeken az estéken összefutunk a jövő Fábián Julijával, akit mint egy improvizációs deszantost, bármilyen zenei szituációban ledobsz, feltalálja magát. 

És találtunk is nagyon értékes embereket, például az új albumon is együtt zenélünk Lengyel Johannával (jaylenn), aki abszolút világszínvonalon énekel, és nyugodtan oda lehetett tenni a Müpában Daniel Pierce mellé, aki Phil Collins vokalistája és ütőhangszerese volt a The Last Domino című Genesis-turnén, és a Count Basic alapítójának, az osztrák Peter Legatnak is fülig ért a szája. A Zenehíd² anyagunkon szeretnénk továbbvinni, amit már elkezdtünk az első albumnál, hogy zenészgenerációk találkozzanak egymással, csak most már nem mindenáron a „nagy öregekről” szól ez a történet, hanem arról, hogy a mi generációnk hogyan tud a fiatalabbakkal együtt játszani, mert közben kinőtt a földből egy olyan zenészgeneráció, akiknek a jegyeladásaik alapján is lassan csókolommal köszönünk.

Amikor lemezt készítetek, van bármiféle koncepció, vagy ez is improvizáció?

A dalainkban általában valamelyik koncertünk részletét zanzásítjuk. Ha van egy 6-8-10 perces jam, azt egy kidolgozott, polírozott formában három és fél perccé avanzsáljuk. Ilyen volt anno például a Hajolj közel Lábas Vikivel és Járai Márkkal. Most ezen a téren is újítottunk, amikor Dés László készülő musicaljének egyik csodálatos jazzdalából csináltunk egy Random Trip-számot (Újra élek). Ez eredetileg egy Pat Metheny-szintű nemzetközi produkció, amiben Dés a komponista, egy olasz gitáros zenél és Winand Gábor énekel éterien, Palya Bea pedig, aki egy időben tanítványa volt Winandnak, úgy döntött, hogy ír hozzá egy dalszöveget.

A lemezen sem random számok követik egymást, hanem van egy kis történetmesélés is az album ívében. A lemez első fele a szerelmes daloké, amikor valami csodálatos dolog születik. Aztán szép lassan jönnek a csalódottságnak hangot adó, morfondírozós dalok, amik szintén a szerelem köré épülnek, és arról szólnak, hogy „az igazi kell, nem egy szobatárs” (Idő van eladó), vagy arról, amikor lemész az ötszázadik buliba a Madách térre, és öt-hat órát trécselsz az ismerősökkel, próbálsz bebulizni, de hazafelé azon morfondírozol, miért nem inkább azzal vagy, akivel nemrég még jól működtek a dolgok (Unstable).

Innen jutunk el a másról morfondírozó dalokig, mint a Valaki jár a fák hegyén, amiben Sub Bass Monster zseniálisan fogalmazza meg azt a felettes erőt, energiát, amit nevezhetünk hitnek, univerzumnak, vagy Istennek is, és ehhez kapcsolódik a Vihar című számunk is Дevával, Saiiddal, Balla Gergellyel és Borbély Mihállyal, akikkel kimentünk a mezőre és ott szaladt ki belőlünk valami, ami a természettel való egybeolvadást célozza meg. Aztán van egy csomó olyan szám az album második felében, ami inkább a bulizásról és a zene erejéről szól. A zene benned – végül is erről van szó. A zene mindenkiben ott van, még abban is, aki bénán táncol vagy hamisan üvölti be a kedvenc refrénjét a koncerten.

A Random Trip 10 éves jubileumi bulijának fellépői a Budapest Parkban | Fotó: Fülöp Péter

Karácsonykor fű alatt kihoztatok egy funky albumot is Dance in the Studio címmel. Ennek mi a sztorija?

Az NKA-nál pályáztunk arra, hogy stúdióban felvegyünk egy koncertet, de nem annyit kaptunk, amiből ezt jó minőségben meg tudtuk volna csinálni képpel együtt, ezért úgy döntöttem, hogy inkább a stúdiót költöztetjük ki és a tavalyi jubileumi koncertünket vesszük fel a Budapest Parkban, amit viszont az NKA nem fogadott el, ezért stúdiókörülmények között kellett impróznunk és ez lett belőle. Nagy tanulság volt, hogy mi akkor tudnánk igazán jó stúdiókoncertet csinálni, ha beengednénk közönséget. A Dance in the Studionál erre nem volt lehetőség, és talán ennek a pluszenergiának a hiánya érződhet rajta, még akkor is, ha így is jó ötletek gurultak ki belőlünk. A jövőben ezért is szeretnék kihozni egy jó minőségű felvételt a 15 éves születésnapi koncertünkről. Ha valaki arról meghallgatja Zentai Márk és MC Zeek három számát (a Zenehíd II és a Zenehíd² anyagokon megtalálhatóak extraként), amit real time imprózva hoztunk le, az szerintem tényleg világszínvonal.

Voltak a Random Trip történetében nagy egymásra találások, mint Palya Bea és Saiid, Kiss Tibi és Vitáris Iván, Sena és Andy Hefler, vagy Márk és MC Zeek, akik izgalmas csapokat nyitottak ki egymásban, és jó ezeket a pillanatokat újra átélni. Néha elszomorít, hogy bizonyos felállásokat már nem tudunk újra összehozni és Fábián Juli sincs velünk, de a zene itt marad velünk, és mindig lehet úgy tekergetni ezt a zenei Rubik-kockát, hogy abból valami szép, színes dolog szülessen.

interjú: Soós Tamás
headerfotó: Dobos Tamás