
iamyank teljesen maga mögött hagyta az elektronikát és egy epikus, énekközpontú dallal jelenti be harmadik nagylemezét, a sötét western drámák filmzenéjét is megidéző STNTLN-t.
„Imádtam kitalálni az STNTLN történetét, már az elején tudtam, hogy szereplőnként szeretném bevezetni a hallgatót a narratívába. Ez a dal a nővér emberfeletti erejű entitássá átalakulásának utolsó stádiuma” – mondta yank az új dalról.
„ÖNMAGAMMAL SZEMBEN ENYHÍTENI A GYEPLŐN” – INTERJÚNK HORVÁTH MARTINÁVAL
A fel, ahol mindennek Labus Lili (Forest Voice) és Horváth Martina (Thy Catafalque, Mansur, TALITBV) közreműködésével egy monumentális ívre épül, ahol a minden másodperccel egyre sűrűsödő atmoszféra egyetlen csúcspontban robban ki.
„Ez az a dal, amit már nagyon sokszor próbáltam megcsinálni, amiben átszakad az a bizonyos burok, amit valahogy minden eddigi zeném körül éreztem. Lili és Martina nemcsak a történet szereplőjének, hanem nekem is hangot adott” – tette hozzá yank a dalról, amit substackes hírlevelében „brutál ősi vokálokkal” érkező „lélektani átszakadásként” jellemzett.
A dal vizuális anyaga Komróczki Dia fotográfus és Eva Mora Prágában élő, spanyol táncművész, koreográfus közreműködésével készült, akivel yank a 2022-es Sarah projekt óta rendszeresen kollaborál. Az albumról korábban a baljós hangulatú nyitódal, a Láncok, láncok, láncok, és a monoton technoid elektronikával és gitáros káosszal érkező LTHTTLN jelent meg.
Az idén tavasszal a MÜPÁ-ban rögzített 12 számos STNTLN október 10-én jelenik meg, és bővített változatban, immerzív vizuállal szeptember 20-án a Fiumei úti sírkertben is megnézhető élőben. A koncert ingyenes lesz, de regisztrációhoz kötött. További részletek az eseményben.
iamyank a Facebookon. Instagramon.
Fotó: Komróczki Dia.
A Premier rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.


