
A Sziget elkezdte feltölteni a YouTube-ra az idei koncerteket, és a sort rögtön a fesztivál egyik legfaszább bulijával nyitották.
A nagy nemzetközi fesztiválokhoz hasonlóan pár éve a Sziget is elkezdte a neten, élőben közvetíteni a koncertjeit, de az elmúlt években a livestream megakadt: volt ugyan élő közvetítés, de sosem lehetett tudni előre, hogy melyik koncerteket adják, és a műsor nagyobb részét a partyarénák dj-szettjei és a Sziget-lakókkal készült interjúk tették ki. Így volt ez idén is, de most elkezdték feltöltögetni az idei fesztivál livestreamelt koncertjeit, az elsők között ráadásul a Fat Dogét, akik simán a Sziget egyik legerősebb, végeláthatatlan moshpitbe és teljes megőrülésbe torkolló koncertjét nyomták le.
CHARLI XCX PRIVÁT BULIT TARTOTT A SZIGETEN ÉS MINDENKIT MEGHÍVOTT RÁ
„Náluk folyamatosan a rövid életű, de annál emlélezetesebb nu rave korszak ugrott be (és azon belül is főleg a Klaxons zenei világa), csak ők az elektronikával erősen megtolt, nagyon bulizós és nagyon brit rockot még nyakonöntik klezmer hatásokkal és egy masszív adag punkos nihilizmussal is. Az eredmény lemezen is egészen zseniális, de ehhez jött még maga az előadás a koncert legalább felét a közönség közt töltő énekessel, ami sikeresen behozta a tömött kis klubok hangulatát és energiáját a sokezres csarnokba. Hibátlan” – írtuk róla.
Azóta felkerült a Co Lee koncertje, aki kibővített zenekarral és három vokalistával lépett fel, a kanadai csajrockos The Beaches, akik odavoltak a magyar sörökért és Nelly Furtado koncertjén is feltűntek aznap vendégként, a bombajó formát mutató Papa Roach, az okos, csavaros popzenét játszó Noga Erez, a chillezős ausztrál Ocean Alley, és az első hazai fesztiválos K-pop koncertet adó Kiss of Life fellépése is. Ma délután a Portugal. The Man koncertjét adják, és jön még több koncert is, amiket megtalálsz majd a Sziget YouTube-csatornáján.
nyitókép: Frank Olivér

