A második nap is tele volt jó előadásokkal. A Nagyszínpadon a kanadai indie rock csajbanda, a The Beaches alapozta meg a hangulatot és Shawn Mendes vonzott tömegeket. A Revolut Stage-en az új-zélandi testvérpár, a Balu Brigada nyújtott ízelítőt két hét múlva megjelenő első albumukról. A Buzz színpadon felfedeztük a Woomb zenekart, majd jött az Ivan & the Parazol. A Revoluton újra lenyűgözött Co Lee, aki nagy zenekarral lépett fel, aztán Noga Erez hozott okos, csavaros popzenét, végül pedig a francia duó, a Justice elképesztően látványos szettje ejtette transzba a népet. Lékó Tamás és Kósa Zsolt fotógalériája.
JUSTICE
Amikor az ember megérkezik a Szigetre, mert érdekli egy koncert, több akadályra is számíthat. Elöször jön az apokaliptikus hangulatú tömött hév., Aztán a K-hídon fotózkodó mikroinfluenszerek kikerülése. Majd átjutni az életunt biztonságiakon az alsógatyába rejtett töménnyel. Aztán elviselni az üvöltöző párducmintás uniformisban feszítő gozsduszökevény “szitizeneket” és az ingyenjegytől megvadult marketingeseket. Végül porral teli tüdővel lábon kihordani az italárak okozta szívinfarktust. Ha már ott kolbászolsz, megnézel egy-két mérsékelten érdekes koncertet, rád sóznak pár azonnal kukában végző termékmintát, illedelmesen nemet mondasz a játéra invitáló hostesseknek, és közben magadban mantrázod:
„Még ha a halál völgyének árnyékában járok is, nem félek a gonosztól.”
Majd mikor minden remény oda, hajnali egykor felcsendül teljes hangerőn a Genesis a Justice-tól. Egy pillanat alatt az összes addig megélt bibliai csapás apró kellemetlenséggé halványult a Revolut sátorban. Akiknek a Justice nem mond sokat: egy varacskosabb Daft Punkot kell elképzelni. A koncert az életmű veretősebb oldalát hozta a Genesistől a The Ending stílszerűen, de néha teljesen újramixelt változatokra lehetett szeletelni, ahol a különböző korszakaik szépen összeértek, mashupolódtak. A nép transzba esett, és pár kisebb leülést leszámítva masszívan végigtolta a másfél órás szettet. Nem csak a basszus vitte le az ember fejét, hanem a színpadkép is, amihez foghatót keveset látni. Egy epilepsziásoknak mérsékelten ajánlott brutalista fényszínházzá változott a sátor. A látvány messze túlmutatott a megszokott mezei villogáson, kimunkált élő vizualizációja volt a zenének, sőt annak egyenrangú társa. Mindig, mikor úgy tűnt, már nem tudnak újat mutatni a franciák, akkor rátettek egy lapáttal valami újabb vizuális ingerrel. Néha átrendeződtek a lámpák, néha egy teljesen új színbe burkolózott a színpad.
Ezzel az ingerorgiával érdekes kontrasztban állt a duó színpadi jelenléte: olyan laza nyugalommal nyomkodták a gombokat másfél órán át, mintha épp a reggeli kávé+cigi kombójukat nyomnák egy teltházas buli levezénylése helyett. Ezzel együtt jólesően minimális interakció is járt a közönséggel. Nem fecsérelték a szót, nem voltak kellemetlen skandáltatások, guggoltatások, ugráltatások, táncoltatások, sem üres monológok a béke fontosságáról. Csak a végén mentek lekezelni az első sorral, meg dedikálni ezt-azt. Másfél órán át az sem zavart igazán, hogy az előttem álló goás arc feltehetőleg még sosem hallott a dezodor intézményéről. (Dezső Bálint)
THE BEACHES (Lékó T.)
SHAWN MENDES (Kósa Zs.)
BALU BRIGADA (Lékó T.)
WOOMB (Lékó T.)
IVAN & THE PARAZOL (Lékó T.)
CO LEE (Lékó T.)
NOGA EREZ (Lékó T.)
IVAN & THE PARAZOL (Kósa Zs.)
NOGA EREZ (Kósa Zs.)
