A nap, amikor három őrült olasz focifanatikus lenyomta a Nagyszínpadot

2025.08.08. 11:40, FRecorder

Mit merre találunk az átrendezett Sziget fesztiválon? Milyen volt az első hazai fesztiválos K-pop koncert? És idén mennyire igaz, hogy a Sziget igazán izgalmas fellépőit gyakran a nagyobb színpadoktól távol kell keresnünk? (Spoiler: nagyon.) Fotógaléria + fesztiválbeszámoló egy kicsit más szemszögből.

Míg a legtöbb szigetes beszámoló (amúgy érthető módon) a nagyszínpadok körül forog, én a korábbi években is sokkal inkább arról írtam (ITT és ITT), hogy mennyi izgalmas fellépő és egyéb program akad még a Szigeten. És ez az idei felhozatalra is igaz – de közel sem minden napra egyformán. Ebből a szempontból a szerdai nyitónap például finoman szólva sem tartozott az erősebbek közé, de így legalább volt bőven idő körbejárni a fesztivált és megnézni az előre beharangozott nagy változásokat. Ami igazából többnyire annyiból állt, hogy alaposan újragondolták a térképet és a Nagyszínpadot és az amögötti "második nagyszínpad" Revolutot, valamint az elektronikus zenék központjának számító Colosseum / Bolt Stage kombót leszámítva gyakorlatilag minden máshova került.

Az idei év nagy érvágása az egyik legizgalmasabb helyszín, a korábban egészen zseniális világzenei felhozatalt prezentáló Global Village színpad elkaszálása volt. Ennek a tavalyi helyére jött be a budai oldal sétánya mellől a hip-hop / trap / urban irányt vivő Dropyard (ami a korábbi félfedett sátor helyett most egy eléggé menő poszt-apokaliptikus designt kapott), és mellé került még pár új, kapcsolódó helyszín: a breaktáncra és hasonlókra koncentráló The Cypher és a slampoetry-s, stand-up comedy-s The Joker, plusz ezek közelébe került a The Buzz is, ahova idén is nagyon széleskörű és globális válogatást szedtek össze inkább lokális szinten ismertnek számító előadókból. Az északi party részleg bővült egy új helyszínnel (The Club), a Magic Mirror a bejárat közeléből szintén átköltözött erre a környékre, közvetlenül mellette pedig ott az egyik titkoskedvenc spot, a ki tudja miért, de 90%-ban olasz előadókat felvonultató Light Stage, plusz ide kerültek a workshopok és művészeti programok is. Ezen a részen korábban egyébként a méltán szeretett Aldi volt, ami most lentebb került egy sokkal központibb helyszínre, a szigetet keresztbe átszelő sétány pesti végére, a Cirkusz és a Vándor Vurstli régi helyére, amiből utóbbi a sétány mellé költözött, előbbi pedig valahova mögé. A kisebb előadókat felvonultató Jukebox ment a Dropyard korábbi helyére és míg a nyomtatott térképeken még az szerepelt, hogy a chill részleg marad az északi szigetcsúcson, de végül egy kicsit lentebb költözött, magát a partot pedig lezárták. Utóbbiért (meg persze a Global Village-ért) kár, de az újrarendezés többi része kifejezetten jól sikerült és átgondoltabbnak, könnyebben átjárhatónak érződik a fesztivál.

Az a fesztivál, ahol az első napot egy egészen valószerűtlen fellépő nyerte: a Light Stage-en a délután fél négyes matinéidőpontban fellépő Materazi Future Club. Ők poszt-punkos lendülettel felütött, kicsit surf rockos, kicsit synthpunkos valamit játszanak, olasz nyelvű focis interjúrészletekkel felturbózva, mindezt focimezekben és hülye maszkokban, olyan látványos lelkesedéssel, ami teljesen magával ragadta azt a kb. 150 embert, akik a főleg nyitónapot tekintve eléggé korai időpontban arrafelé jártak és egy instant táncparti lett az egész vége, ahol senki nem tudta, hogy mi a fene is történik, de mindenki nagyszerűen szórakozott. Habár nagyon más műfaj, de a szintén olasz Master Boot Record jutott róluk eszembe: ők is fogtak két dolgot, amiért rajonganak és aminek amúgy semmi köze egymáshoz, csak míg az ő esetükben ez a metal és a retró játékok / számítógépek, itt ez a surf-synthpunk és az olasz foci volt, de a bizarr keverékből kihozott végeredmény itt is valószerűtlenül jól működött.

Miközben a Nagyszínpadon Charli XCX-nél kimerült a show annyiban, hogy egy strandruhában szaladgált fel-alá, a délutánt kezdő Alessi Rose pedig arról panaszkodott, hogy túl sok szöveg van a dalaiban és élőben olyan fárasztó ezt mind elénekelni, addig a koreai popcsapat, a Kiss Of Life kifejezetten emlékezetes koncertet adott. Teljes tánccsapattal érkeztek, volt színpadi jelenlétük, K-pop csapattól eléggé meglepő módon élő kísérőzenekarral tolták le a fellépést, és az amúgy a K-popos sablonokat követő (és abból sem feltétlenül a legizgalmasabb irányt képviselő) dalaik is lényegesen jobban, erőteljesebben szóltak élőben.

Az mondjuk eléggé értelmezhetetlen húzás volt, hogy a szűk órás koncert vége előtt egy-két dallal levonultak a színpadról és leadták az egyik videoklipjüket (K-pop koncerteken ez bevett szokás az átöltözős részeknél, de egy fesztiválon azért kissé fura, főleg, hogy itt ruhacsere sem volt), és a számok közti szövegelések is inkább kellemetlenek, mint lelkesítőek voltak. De ezeknek köszönhetően kiderült, hogy a lányok kifejezetten jól tudnak angolul, ami szintén nem feltétlen jellemző K-pop körökben még manapság sem. Szóval a felemás elvárások ellenére határozottan korrekt fellépésként maradt meg a Sziget történetének első K-pop koncertje. (Ez csak a margóra, de az is érdekes volt, hogy míg a koreaiak ilyen szempontból sokszor híresen problémásak, ezen a napon a négy nagyszínpados fellépő közül a Kiss Of Life volt az egyetlen, akiknél semmilyen korlátozás nem volt a fotózásra, a sajtó a színpad elé is bemehetett a zeneipari sztenderdnek számító első három számra és utólag sem kellett leokéztatni a képeket a menedzsmenttel.)

Persze a többi színpadon is akadtak érdekesebb előadók, mint a Revolutos programot nyitó, rockosabb RØRY, a német rapperlány Nura a Dropyardon, vagy éppen a csodálatos nevű olasz rockcsapat, a Fast Animals and Slow Kids a Buzzon, de ezekkel együtt sem volt ez a nap zeneileg túl emlékezetes. A többi nap ellenben annál inkább tartogat majd rejtett kincseket, szóval érdemes lesz alaposabban átbogarászni a kisebb helyszínek kínálatát is.

Szöveg és képek: Frank Olivér (infinitebeat.hu)

Materazi Future Club