
Havonta jön ki új dallal a jazzes-soulos pszichedéliában utazó jamelős kollektíva, a hari_drama. Új számuk, a Psalm az elengedésről szól, és egyszerre idéz afrobrazil hatásokat, jazzballadákat és nigériai funkot. Premier!
A hari_drama 2021 telén bukkant fel, változó felállású szabadművészeti kollektívaként. Azóta született egy soulos leágazásuk, a hari_drama sūl band, tavaly pedig erősen átrendezték a soraikat, miután kivált a zenekar kétharmada. A Papp tesók, Mádava és Mukunda Fictional Heat néven álltak elő új formációval (Mádava szólóban is alkot, Mukunda pedig 6363 gitárosa lett), Kalmár Botond pedig az Ivan & The Parazolban billentyűzik.
„Azóta rendeződtek a kedélyek, de sok feszültséggel járt az elválás. A Psalm az utolsó dal, amelyben Mádava még társszerző volt, és az első, ami már az új felállással (Vértesi Feri, Barakonyi Brúnó, Sikos Dani, Pellecchia Vincenzo) lett kidolgozva” – meséli Mushu Israel énekes.
A hari_drama új felállása zenél. B-j: Vértesi Ferenc, Papp Milán, Sikó Alpár. Fotó: Karácsony Mihály.
„A zenekar miatt is, meg a magánéletemben is erősen küzdöttem az elengedéssel az életem különböző pontjain, és talán magát a küzdelmet akartam elengedni. Épp egy csúnyább szakítás legvégét rendezgettem, és ezt a csendes hangot találtam a zűrzavar közepén, ami könnyedséggel biztatott, hogy rendben van, ha nem ragaszkodom” – mondta Mushu a Psalmról.
A hari_drama műfaji határok nélkül zenél, és rengeteg helyről merít: pszichedelikus rock, free jazz, grunge, etióp Gurage ritmusok, balkáni népzene, bossa nova, motown soul, R&B, klasszikus hip-hop és kortárs kísérleti pop – mindez egyetlen lélegzettel előadva. A Psalm most afrobrazil hatásokat hoz be a képbe, és egyszerre idézi a nigériai funkot és a Milton Nascimento-féle jazzballadák melankóliáját.
A dalt a Délibáb stúdióban rögzítették, Hegyes Dániel, azaz nyhill keverte, a borítót Bernáth Anna tervezte. A hari_drama jelenlegi felállása: Mushu Israel – ének, szöveg, Vértesi Ferenc (Mordái, Giliszta, Újzenekar) – gitár, Papp Milán (Shakar Trio) – gitár, Barakonyi Brúnó (Orbay Lilla, The Platypus) – basszusgitár, Sikos Dániel – billentyű, Sikó Alpár (Hakumba) – fúvósok, Vincenzo Pellecchia (Obroni, Fran Palermo) – ütősök és Stanfel Péter (Softbloom, Hegedűs Józsi és a Vadvirág együttes) – dobok.
A hari_drama havonta jelentkezik új dallal. Nem azért, hogy algoritmust etessenek, hanem hogy rendszeresen alkossanak, játszanak, érzelmeket hívjanak elő. Júliusban a Cosmic Runaway jelent meg, amelynek hangulatában a Prince-féle funky világ, egy kis jamaicai dancehall és a country-rock lazasága keveredik, a szövege pedig arról szól, hogyan veszítjük el magunkat a doomscrollingban, kiábrándulásban és a digitális zajban.
A hari_drama legközelebb augusztus 6-án játszik a Viadukt Bárban. Facebook-esemény ITT.
hari_drama a Facebookon. Instagramon.
Fotók: Karácsony Mihály.
A Premier rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.


