
Egészen példátlan nemzetközi underground zenei körkép, kacsák, maszkosmetal, magyar poszt-punk ki-kicsoda, workshopok, Sexepil-újjáéledés, epikus goth-folk, erdei túrák és négy nap a természetben, távol a város zajától. Mindjárt indul a korábbi évekhez képest pár héttel előre hozott Fekete Zaj fesztivál!
A Kolorádó és a Bánkitó megszűnésével kb. egyedül maradt a Fekete Zaj azon középméretű fesztiválok között, amelyek bőven merítenek az underground zenék közül is... ráadásul úgy, hogy a Zajon nincs meg az a mainstream (vagy afelé kacsintgató) vonal sem, ami a másik két fesztiválon közönségmágnesként szolgált. Itt tényleg csak a fősodron kívüli zenékből kapunk egy műfajilag olyan elképesztően sokszínű merítést, ami nemcsak itthon, hanem nemzetközi szinten is közel egyedülálló. De a három fesztivál közt még talán a zenénél is fontosabb összekötő kapocs (volt?) a természetbe ékelt helyszín. A Zaj varázsának szerves része a Mátra szívében található Sástó kemping, körülötte a sűrű erdővel, kacsákkal és a névadó kis tóval, amit – immár a mellette levő kilátóval együtt – magába olvasztott a fesztivál, és pár éve már ezek is programhelyszínként szolgálnak.
A fesztiválon rengeteg off-program is van, a reggeli jógától kezdve a retró konzoltermen át a kiállításokig és workshopokig, de persze azért a hangsúly a zenén van. És itt is van, ami a hasonlóságok mellett megkülönbözteti a Zajt a másik két fesztiváltól: míg azok gyakorlatilag ugyanazokra a hazai húzónevekre alapozták a lineupot, amire szinte minden más relatíve nagyobb feszt itthon, addig a Zaj hemzseg az olyan izgalmas külföldi előadóktól, akikkel itthon máshol nem igazán találkozhatunk.
Persze azért a magyar vonal is erős és a korábbi nagy dobások (pl. a mára világszerte turnézó zenekarrá vált korábbi stúdióprojekt, a Thy Catafalque legeslegelső koncertje) után idén is előrukkoltak a szervezők egy igazi kuriózummal: egy estére összeáll a Sexepil, hogy eljátssza az idén harmincéves Sugar For The Soul album anyagát. De lesz idén is Thy Catafalque, meg persze az elmaradhatatlan VHK, és mellettük is nagyon sokszínű a hazai felhozatal, amiben nagyszerűen megfér egy sor metal csapat, a Jazzékiel, a legkülönfélébb zenéket toló DJ-k, vagy éppen a fesztivált nyitó, csodálatos nevű Raklap. A tavalyi lineupból fájóan hiányoztak a hazai poszt-punk és darkwave színtér újgenerációs képviselői, idén ellenben bőven pótolhatunk ezen a vonalon is, ott lesz ugyanis Cold Contrast, a Nanana, a Véna, a Kékmandarin, a Barking Babies, no meg a nemrég egészen kiváló debütalbummal jelentkező Denevér.
Sexepil interjú / Denevér lemezkritika
De térjünk vissza a külföldi fellépőkhöz: elkezdhetnénk persze szépen sorra venni őket és leírni, hogy melyik miért is érdekes, de akkor soha nem lenne vége a cikknek, szóval álljon itt tíz kiragadott példa, amiért érdemes lenézni a (busszal vagy autóval amúgy Budapestről is könnyedén megközelíthető) fesztiválra.
Fekete Zaj Fesztivál
2025.07.31. (csütörtök)-2025.08.03. (vasárnap)
Mátra-Sástó
jegyek, információ: feketezaj.hu
Az olasz Nero Kane, akinek egyszerre epikus és lélekbemarkoló éjsötét goth-folk zenéjében megvan a potenciál arra, hogy nyomába érjen a fesztivál történetének egyik (ha nem a) legjobb koncertjét adó Anna von Hausswolff fellépésnek.
A szintipopos-futurepopos svéd Ashbury Heights:
A (valljuk be, azért valahol mindig vicces) maszkosmetal zenekarok sorát gyarapító, New York-i avantgarde post-black metalban utazó Imperial Triumphant.
Az idei feszt felhozatalból amúgy eléggé hiányzó EBM (és úgy általában industrial) irány nagyszerű francia-cseh képviselője, a Years Of Denial.
Az ukrán stoner-doom alapzenekar, a Stoned Jesus.
A skandináv beütésű, bizarr pogány diszkóban utazó francia Eihwar.
A klasszikus goth-rock hangzást életben tartó angol High Parasite, a mikrofonnál a My Dying Bride énekesével.
Megint maszkok, ezúttal kecskefejekkel és rituális sátándiszkóval a bécsi The Devil & the Universe prezentálásában.
A megbotránkoztató színpadi rituálékról ismert svéd, női black metal csapat, a Witch Club Satan.
És a végére a finn, az extrém metalt egészen bizarr elektronikus kísérletezgetéssel vegyítő Oranssi Pazuzu.

