
Dallamos chill house a nosztalgia kellemes és káros oldaláról.
„Szlimmy tavaly két lemezt is kiadott, és már ezek sem ragaszkodtak egyetlen stílushoz, de az új, Röppenjünk ezeknél is sokszínűbb lett. Van itt pop és pop-rock, romantika, afrobeats, zongorás soul, harsány Hundred Sins-alap - amikor a vége előtt egymás után két house-os szám is jön egymás után, az szinte meglepő. Az elsősorban (mumble) rapperként ismert Szlimmy pedig többször énekel, ami jól megy neki” – írtuk tavalyi nagylemezéről.
Pusztai Balázs, azaz Szlimmy az idei dalaiban is a Röppenjünk vonalát viszi tovább: míg az előző, nyárköszöntő Holnap hívlak latinos kikacsintásával újdonságnak számított tőle, a Gondolok rád Doór Mátyás és a Csodaszoba producereinek house-os alapjára készült. A Végh Jankával közös Patak után Szlimmy itt is egy kétéves demót húzott elő a fiókból.
„Számomra a dal az emlékezés/nosztalgiázás csapdájáról szól. Le tudja nyugtatni az embert, ha a múlt képeibe kapaszkodik, de ez egy ponton túl teljesen öncélú lesz, és meggátol minket a lezárásban, továbblépésben. Örülök, hogy ezt az üzenetet tudtam belevinni a számba, nagyon aktuális nekem, büszke vagyok magamra, hogy én is meg tudtam küzdeni a magam démonaival, és folytatni előre a kis utamat. Mindenkinek sok erőt kívánok ezekhez a harcokhoz, egy idő után mindig jobb lesz, csak tenni is kell érte” – mondta Szlimmy.
„A klipben a folyamatos rohanással a szám jelentésére próbáltunk reflektálni. Azaz a fölösleges/lehúzó gondolatok üldözése, amit egy idő után el kell engedni, és megállni.”
Szlimmy ott volt és lesz is a legtöbb hazai fesztivál lineupjában, és fellép a Budapest Park JusTeen Time szeptemberi eseményén is.
Szlimmy a Facebookon. Instagramon.
A Premier rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.


