
Korszakzáró koncertet ad az Arénában Bródy János a 2026-os költészet napján .
Bródy János 2026. április 5-én tölti be a nyolcvanat, amit április 11-én, a magyar költészet napján ünnepel meg a Papp László Budapest Sportarénában. Előtte (idén szeptemberben) megjelenik Az első 80 év című jubileumi albuma LP és CD formátumban is. A koncertre – amin a dalszerzőként még mindig aktív Bródy legújabb dalait is bemutatják – jegyek már kaphatók, ide kattintva.
Bródy János önálló előadói pályafutása a hetvenes évek végén a Várszínházban és az Egyetemi Színpadon kezdődött. Az Illés és a Fonográf zenekarokban eltöltött évek után egyre inkább olyan dalok születtek, melyek személyes hangulata, érzelmi elkötelezettsége vagy ironikus intellektualizmusa szinte megkövetelte, hogy Bródy maga álljon velük közönség elé.
„A hetvenes évek végén mindenféle irányban tombolt bennem a kreativitás, a Várszínháztól kaptam felkérést, hogy csináljak önálló esteket, aztán az Egyetemi Színpadtól is, és elkezdtem saját magamnak is dalokat írni. Pontosabban addigra már megvolt néhány olyan szám, mint a Személyi igazolvány, vagy a Filléres emlékeim, az egyik egy kicsit inkább kabaréba illő, a másik sanzonos, és ezek nem fértek bele a zenekari repertoárba” – mesélte Bródy János 2011-ben a Recordernek arról, hogyan indult a szólópályafutása.
„Énekeld el magad, Tinikém!” – mondták. Fel is vettük őket, az egyiket a tévé szilveszteri adásához, a másikat a rádió sanzonműsorának és elég jól bejöttek. Legalábbis jelentettek olyan vonzást, hogy a közönség már eljött oda is, ahol egyedül voltam meghirdetve. Ezeken az esteken különben a zene mellett sok duma is volt, és mivel más idők voltak, a zárt terekben elhangzó mondatok áthallásai kellő izgalmat jelentettek. Ezzel elindult egy folyamat, és születtek olyan dalok, amelyekből összeállt az első nagylemez, a Hungarian Blues. Én úgy emlékszem, hogy (Szörényi) Levente beszélt rá, hogy csináljuk egy-egy szólólemezt, amivel jelezzük a gyökereinket, és mondta, hogy lehetne két ilyen nagyon egyforma anyag, afféle ikerlemez. Ő úgy emlékszik, hogy az volt az eredeti terv, hogy dupla album legyen, egy borítóban. Szerinte Erdős Péter osztott meg minket, és végül külön jelent meg, ami aztán megint feszültséget okozott, mert talán éppen a váratlansága, újdonsága miatt az enyémből sokkal több ment el. Mindenesetre a szólólemez sikere önálló előadóként is elfogadottá tett, és onnantól kezdve egyre többet léptem fel egy szál gitárral.”
Életmű-interjúnkat, amelyben Bródy a Fonográf karrierjéről és a későbbi szólólemezeiről is részletesen mesélt, ide kattintva tudod elolvasni. Az első részben (itt) pedig az Illés-együttes volt a téma, az első, Szörényi Leventével közös szerzemények megszületésétől az 1969-ben fiókba tett diplomán át a zenekar feloszlásáig.

