Tökéletes popdalok, hibátlan sorrendben – Ilyen volt a Magdalena Bay a Dürer Kertben

Első magyarországi koncertjét adta az alterpop színtér egyik legaktuálisabb és legizgalmasabb produkciója, a Magdalena Bay kedden a Dürerben. A Doggos-gitáros Kárai Bence beszámolója és Lékó Tamás fotógalériája.

Az amerikai Mica Tenenbaum és Matthew Lewin szinti- és alterpop-projektje a húszas évek eleje körül bukkant fel és viszonylag korán felhívta magára a kritikusok és a közönség figyelmét. Előbbiekét olyan jól összerakott lemezeivel, mint a Mercurial World, utóbbiakét pedig az olyan slágereivel, mint a Killshot.

A szakmai csúcsot viszont mindenképpen a tavaly nyáron megjelent harmadik nagylemezük, az Imaginal Disk hozta el, ami garantálta számukra, hogy a legtöbb neves (és még létező) zenei sajtóorgánum rátegye az albumot a saját „Az év legjobb lemezei” listájára.

Nehéz lenne a sajtót ebben az esetben trendkövetéssel vádolni, mert a Magdalena Bay valóban olyan bitang anyagot adott ki, amilyet nehéz volt megkerülni, ha az ember az év legjobb lemezeiről akart beszélni. Az Imaginal Disk ugyanis amellett, hogy zseniálisan szól és őrületesen van felzenélve, még azt is abszolválja, hogy a közel egyórás játékideje alatt közel nulla másodpercig legyen unalmas. Gyakorlatilag tökéletes popdalok halmaza, amik hibátlan sorrendben követik egymást.

A Magdalena Bay tehát ebben a „szakmai csúcs” kontextusban érkezett meg kedd este a Dürer nagytermébe, hogy most először a magyar közönségnek is megmutathassa, milyenek is ők élőben.

Mert hogy milyenek is? Az Imaginal Disk minden száma sláger, vagy legalábbis slágerpotenciállal rendelkezik. Végülis ezzel már nyert ügy koncertezni, nem? Nem feltétlen! Sok ponton mehetett volna még félre a produkció. Olyanokon, mint hogy mennyi dalt fognak hozni az új lemezről, vagy mennyire lesz élő a zenélés, esetleg hány magyar embert fog érdekelni ez a zenekar egy random keddi estén? Ezek miatt azért volt bennem egy minimális aggodalom.

A koncert tűpontosan kezdődött, előzenekar nélkül. A Dürer nagyterme erre a pontra kellemesen feltelt és ugyan egy enyhe enerváltság érződött a közönségből a keddi időpont és a fő eseményre ráhangoló support act hiánya miatt, mégis ezt a „falat” a zenekarnak rekordgyorsan – már az első szám alatt – sikerült átütnie. Mindezt azokkal az erényeivel tudta elérni, amik aztán az egész koncertet is magasra repítették.

Az első és talán legfontosabb ilyen erény, hogy a Magdalena Bay élőben eszeveszettül szól! A duó koncertjein 2024 óta plusz két session zenésszel (Nick Villaval a dobok mögött és a multiinstrumentalista Myles Sweeney-vel) kiegészülve szokott színpadra állni, és így, négyen nemcsak rekreálni tudták azt a sűrű hangzásvilágot, ami az Imaginal Disken hallható, de néha – az élő elemek miatt – még felül is tudták azt múlni. Én komolyan nem hittem el, hogy azt a hangzást, ami a lemezen van, színpadi körülmények között el lehet érni, de úgy tűnik, mégis. Természetesen valószínűleg voltak olyan elemek, amik felvételről szólaltak meg (mint ahogy ezt szinte minden kurrens produkció csinálja), de egyrészt amit lehetett, azt megoldott a zenekar élőben, másfelől pedig meg se lehetett mondani, hogy mi az, ami nem a színpadon van épp eljátszva, tehát az „illúzió” egyszer sem tört meg.

A dalok pedig nem csak remekül hangzottak, de közel tökéletes sorrendben is követték egymást. A Magdalena Bay elhatározta, hogy nem találja fel újra a kereket és ha már van egy jó dalsorrend az albumon, minek kéne megbolygatni. A teljes új lemezüket eljátszották albumsorrendben és a műsor gerincét kitevő Imaginal Disk-es számok közé ékeltek még párat a régebbi, ismertebb dalaik közül. Ez nagyon dicséretes, több előadó lehetne ennyire magabiztos az épp aktuálisan megjelent lemeze turnéján, hogy nemcsak „érintgeti” a friss anyagot, hanem telibe eljátssza az egészet az eredeti sorrendben. Mástól én még nem nagyon láttam ilyet, pedig szívesen fogadnám.

A koncert lendületességét nemcsak a tökéletesen felépített setlist, de a szénné optimalizált performansz is segítette. Az a fellépés nem arról szólt, hogy jön egy igazi, klasszikus (vagy épp retro) értelemben vett „zenekar”, amely tagjai együtt megteremtik estéről estére az adott vájbnak megfelelően a zenét valahogy. Ez inkább az a fajta koncert volt, ahol az utolsó másodpercig minden ki van találva és le van próbálva, ehhez pedig illesztve van minden színpadi elem.

Ebbe a fajta működésbe nagyon jól beledolgozott az énekes/frontember Mica a saját színpadi jelenlétével. Egyrészt felkonfok és hasonló, két dal közti kommunikációk nem nagyon voltak, ezek mind bele lettek építve a zenélésbe. Másfelől Mica minden pillanatban csinált valamit, amivel tovább tudta fokozni a produkciót, Folyamatosan a színpad egyik végéből a másikba járkált, bizonyos pontoknál keytart ragadott és ő is zenélt, illetve a koncert folyamán legalább öt alkalommal cserélte le a fellépőruháját bolondabbnál bolondabb (vagy épp para) kosztümökre, persze mindezt úgy, hogy a zenélés nem állt meg, előre kitalált pontokon történt minden.

A fentiek összhatásából hirtelen olyan érzésem lett, mintha egy arénakoncert típusú előadást néznék és a közönség is ennek megfelelően kezdett el reagálni a történésekre. Minden fél percben füttyögés / sikongatás valami hype-pillanat hatására, minden refrén énekelve volt, kezek a magasban a nagyívű zenei részeknél, végtelen táncikálás, ilyenek. Csak az volt felfoghatatlan, hogy mindez egy keddi napon, egy közepesen nagy klubteremben történik. Ami mondanom se kell, nettó pozitív, hiszen ha volt már valaki arénakoncerten, tudhatja, hogy mennyivel komfortosabb egy klubterem.

Összességében a Magdalena Bay megcsinálta „A” bulit és megmutatta, hogy ez a zenekar nemhogy nemcsak a lemezen működik, hanem élőben még nagyobb élményt is tud nyújtani, mint felvételről.

Zárásként azt fontos még megemlíteni a zenekarral kapcsolatban, hogy szakmai sikerek és eszméletlen előadásmód ide vagy oda, azért a mainstream népszerűségtől ők még messze vannak és a Dürer nagyteremnél tágabb helyre ezt a produkciót nézőszám alapján még nem lett volna érdemes vinni. Én viszont vágyom rá, hogy legközelebbi magyar látogatásukkor már eggyel nagyobb színpadon láthassam őket, mert ez a produkció igazából oda való lenne. Mi pedig, akik láthattuk őket idén, örüljünk neki, hogy a Magdalena Bay-t még elkaphattuk egy kényelmes és közeli élményt engedő klubteremben. Nem biztos, hogy erre később lesz lehetőségünk.

Fotógaléria: