Legszomorúbb dalával jelentkezik a tomboló nyár közepén az alternatív, neosoulos R&B-t játszó NOIRA. Közelgő EP-jét egy nehezebb időszak és az abból való kilábalás ihlette, aminek a nemrég megjelent Heavy című dal után a Not okay is egy külön fázisát dolgozza fel: annak fel- és beismerését, hogy valami nem jó.
„A Not okay az egyik legszemélyesebb dalom, a felvételei alatt többször is elbizonytalanodtam, hogy biztosan jó ötlet-e ilyen szinten kiraknom az asztalra a sebezhetőségemet, mert amikor írtam, tényleg nagyon nem voltam jól. De ahogy haladtunk előre a dallal, rájöttem, hogy a Not okay nemcsak rólam szól, hanem egy társadalmi szintű „nemjóllétet” is tükröz. Azóta is egyre több helyről hallom, már nem is akarjuk titkolni vagy tagadni, egyre többen ismerjük be: nem vagyunk jól. A legmélyebb pillanataimban nekem sokat segítettek a ”sad songs” playlistek dalai, remélem, az én dalom is segít majd valakinek a szomorúsága megélésében és talán a továbblépésben is” – mondta a dal születéséről Rajcsányi Nóri.
A Not okay producere ezúttal is a Flanger Kids-es Gyarmati Fanny volt, a mix/master feladatokat pedig Fenyvesi Marci és Baranyi Bence látták el. Bár mind a produceri, mind a keverési folyamatok során sok kreatív lehetőség merült fel, NOIRA ragaszkodott az elképzeléséhez, hogy a Not okay pont olyan szomorú, egyszálgitáros ballada maradjon, mint amilyennek megálmodta és megírta egy téli éjszakán: „Nem volt könnyű átadni azokat az érzéseket, amik bennem voltak, de Fanny csodálatos gitárjátéka és Marciék áldozatos munkája minden elvárásomat felülmúlták” – fűzte hozzá NOIRA.
„Érzelmileg nagyon ki voltam merülve, amikor megírtam ezt a dalt. A kiégés mellett sokáig küzdöttem egy betegséggel is, úgyhogy fizikailag és lelkileg is teljesen padlón voltam, mégis mindenkinek azt mondtam a „hogy vagy?” kérdésre, hogy „jól”. Egy ilyen beszélgetés inspirálta végül a Not okay-t, és megtanított rá, hogy már csak magam miatt is mindig őszintén válaszoljak erre a kérdésre.”
A Not okay-t augusztusban egy sokkal nyár-kompatibilisebb, upbeat popdal követi majd NOIRA közelgő EP-jéről, amit a HOTS magyar zenei exportiroda Song Lab programján keresztül az a Jamie Brown brit producer karolt fel, aki korábban Olivia Rodrigonak vagy Fred againnek is producált. Ebből a dalból egy kis referencia is hallható a Not okay végén, ahogy minden egymást követő dal kapcsolódik majd egymáshoz ezen az EP-n.
„Ez a nő egyszerűen menő” – BÖBE, NOIRA és Sofiyeah kedvenc 2023-as zenéi
NOIRA a Facebookon. Instagramon.
Fotó: Horváth Miklós.
A Premier rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.