Ez a második videó konkoi Fiumei úti sírkertes koncertjéről.
A minimál elektronikus (szintén a Recorderen debütált) Isolation után a 33000 Feet Above Sea Level című track szólal meg konkoi új, Una Cordás live session videójában, amit pont egy éve forgattak a Fiumei úti sírkertben. A videóban szereplő különleges hangszert a pianínó és a hárfa keverékeként lehetne jellemezni, és éveken keresztül egy váci manufaktúrában fejlesztette David Klavins hangszerkészítő. Az első prototípus Nils Frahm megrendelésére készült.
„Nagy pillanat volt végre játszani a hangszeren, aminek a hangja számomra abszolút meghatározó lemezeken csendült fel, és láttam kb. az összes „hogyan készült” videót az alkotókkal. Külön öröm, hogy erre egy ennyire erős atmoszférájú helyszínen került sor!” – mondta Bence a felvételről, amit Gergely Marcell készített.
A dalhoz készült táncművészeti klipet a 07. Magyar Klipszemlén is díjazták. konkoi ezzel a megjelenéssel búcsúzik a pianínódaloktól, az ősszel megjelenő új albumán már az elektronikáé lesz a főszerep. Élőben legközelebb július 9-én csíphetitek el a Platon Karataev-frontember Balla Gergővel közös kollabját a Virág Benedek Házban. Facebook-esemény itt.
konkoi a Facebookon. Instagramon.
Fotó: Gaál Dániel.
A Premier rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.