Kifejezed, befejezed, a józan észt lefejezed. Én már csak szeretni akarok, nem kell hozzá alkalom. Hibátlan lelkednek köszönhetsz mindent. Titokban szerelmes vagyok a Holdba. Sosem vagy egyedül a világ ellen. Hagyjátok békén az R&B-t. Tóparti tépelődés, háztartástan, rágógumiszagú posztszovjet eurodance. A Recorder új magyar zenéket bemutató rovata.
Czaffy az utóbbi pár évben több számot és két EP-t is kiadott, most pedig megérkezett az első igazán nagy dobás. A Revolucio című album bevallottan Timbaland által ihletett R&B (a Jobb ha tudod majdhogynem egy Aaliyah-feldolgozás), némi plusz latinos hatással. Czaffy magabiztosan mozog ebben a magyar közegtől nagyrészt idegen világban. A Kultúra.hu-nak azt mondta, "valószínűleg hasonló érzelmi világom van, mint azoknak az embereknek, akik kibontakoztatták ezt a műfajt, és akik úgy erősek, hogy közben gyengédek is", ami pontos megfogalmazása annak, hogy mitől működik a lemez. A 15 szám egyébként egy történetet is elmesél: "Egy olyan kapcsolatról szól, amelyben két egymást szerető ember ráeszmél, hogy a közös útjuk elágazik, eltérő irányba viszik őket a céljaik. Mindkét ember igyekszik megvalósítani önmagát, de menet közben elveszítik egymást. Az album és az azon futó történet vége bemutatja, milyen érzés az, amikor az ember megvalósítja az álmát, de egyedül kell megünnepelnie a sikert." (Ő látható a címlapképen, a cikk címének pedig az egyik szám címét vettem kölcsön.) Facebook, Instagram
Semegi Zoltánnal korábban az Yeux tagjaként találkozhattunk, aztán - ahogy a honlapján írja - "tavaly februárban, egy kávé mellett adódott, hogy beszélgethettem egy káprázatos dalszövegíróval, Bereményi Gézával. A találkozás és az ezt követő közös munka adta meg a végső lendületet, hogy felhagyjak a kifogásokkal." Ennek eredménye az első szólólemeze, amiről nemcsak emiatt a sztori miatt juthat eszünkbe Cseh Tamás, de ő csak az egyik hatás, illetve az egyik irány a sokarcú lemezen. A hol szenvedélyesen elénekelt, hol énekbeszéddel előadott szövegek között vannak olyanok, amik személyes és amik társadalmi kérdésekről szólnak, illetve erős jelenetekkel is találkozhatunk (pl. a Minek örül az ember); vagyis a költészet, a tágan értett popzene és a mindennapi nyelv regiszterei is megszólalnak. A gitárt és éneket több vendégművész egészíti ki akusztikus hangszerekkel, orgonával; ezek a jellemzően nem tolakodó szólamok folkos vagy kamarazenés irányába mozdítják az énekes-dalszerzős számokat. Honlap, Facebook, Instagram
A DO something!!! egy rövid életű elektronikus zenei kiadó volt, akik első válogatáslemezük összerakásával 2001. szeptember 9-én végeztek, aztán a "sajnálatos események elhomályosították a 90-es évek életérzését magában foglaló matéria széles körben való elterjedését és a kiadó végül csírájában elkaszálta a projektet. De most a pókhálós karcos cd maradványokból és egyéb ütött kopott adathordozókról összekukázott felvételek segítségével rekonstruáltam nektek a matériát, amely a kor szelleméhez hűen nagyon eklektikus" - olvasható a válogatás kísérőszövegében. Tényleg van itt minden, japán anarchista nintendocore, ír breakcore, holland gabber, brit elbaszott triphop, francia house, brit drum and bass és zárásként, de mondhatjuk azt is: megkoronázásként "rágógumiszagú posztszovjet EuroDance" is. Mindenkiről van egy rövid, de frappáns, a zenei sajtó szlengjét mókásan kifigurázó leírás is, sőt, minden számhoz külön-külön grafika is. (Legalábbis a YouTube-on; a lemez fent van a Bandcampen is). A végén pedig ez olvasható: "Aztán lehet ám, hogy az egészet itt raktam össze Fehérváron. Köszönöm ha meghallgatjátok, sok munkám és szeretetem van benne." Van valami tényleg lenyűgöző abban, hogy valaki energiát nem kímélve összerakta ezeket az egyébként minden keretezés nélkül is szórakoztató számokat. Ez a valaki pedig Halász Gergely, aki amúgy "anarchista grafikus", kollázsokat és plakátokat készít. Honlap, Instagram
A Random Trip kicsit titokban tartott karácsonyi funky-albuma után máris egy új lemezzel állt elő, bár azt mondják róla, hogy ez csak az előzetese annak, ami majd szeptemberben jön - pedig egy óra, igaz, különféle új verziókkal és élő felvételekkel együtt. Itt azt írják, hogy több mint negyvenen zenélnek rajta; az énekesek között ott van Schoblocher Barbara, Rácz Gergő, Lábas Viki, Wolfie, Jónás Vera, Beck Zoltán, Sena Dagadu, Sub Bass Monster és sokan mások. A műfajok közt pedig rádióbarát pop, hiphop, rock, fúziós jazz és funk, drum and bass - és ide is kell egy stb. Facebook, Instagram
Surfalone - vagyis az NVC-ből ismert Subotage produceri alteregója - a 2018-as nagylemez után most egy EP-vel jelentkezett. A Ragyogj popos, de komplex drum and bass Döbrösi Laura közreműködésével, erős indie-gitárral. No meg egyáltalán nem szokványos szöveggel: a szerelem metafizikájáról van szó, Schopenhauer hasoncímű könyve által ihletve. A dal "magáról az érzésről szól, hogy ez mennyire egy kozmikus, felettünk álló, mindent ledöntő és felülíró energia, ami csak átfolyik rajtunk, magatehetetlen bábokon, és semmi ráhatásunk nincs arra, hogy mi történik velünk - csak történik" - olvasható a Refresheren. A számhoz Miki357 forgatott klipet, továbbá négy remix is készült hozzá. A vinylen is megjelenő EP-n először a törtütemű megoldások hallhatók (Liveon, Falmi), majd egy technoid változat (Sonic Rain), végül pedig trance (Szoliver & Slym). Facebook, Instagram
A Gorg & Benzol tavaly év vége felé egy edm-techno-fusion-jazz stílusú EP-t jelentetett meg; az új Fusion EP címe viszont a szó egy szűkebb jelentésére utal, miszerint jazz-rock. Azért nem kell megijedni, a technikás szólózás és slap bass mellett számos meglepetés várja a hallgatót, álmodozós és funky részek, akár egy kis trapes beütés stb. De az igazi teljesítmény az, hogy a legnyaktörőbb kanyaroknál is van valami, ami összeköti az egymás utáni részeket. Ezért nemcsak a számcímekkel utalgat, hanem a zenével is történeteket mesél az EP. "Egyfajta jutalom és hazatérés nekünk a fúziós jazzhez való visszatérés a hiphop és az elektronikus zene világába való kalandozás után, nem mintha ezeken a műfajokon túltettük volna magunkat, sőt! A kislemez érdekessége még, hogy együtt, élőben játszottuk fel, amire nagyon büszkék vagyunk!" - mondták a Keretnek. Facebook, Instagram
A csepeli-chilei, dobgépes posztpunkot játszó Denevér 2022-ben adta ki első EP-jét, most pedig itt az első album. Az Economía Doméstica egyszerre dühösen szenvedélyes és szenvtelenül hatékony; retrofuturista és fülbemászó; minimalista, de kitölti a maga szabta kereteket. Az Economía Doméstica cím, vagyis "háztartástan" arra utal a kísérőszöveg szerint, hogy igyekszünk megküzdeni a kihívásokkal és egyben tartani az "otthonunkat" (jelentsen ez bármit számunkra) - de közben az a nagyobb struktúra, aminek ez az otthon a része, lassan darabokra hullik. A lemezt a Dalmata Daniel társalapítójaként és sok egyéb szerepben is ismert Max Sinclair új kiadója, az Abraxas Audio jelentette meg digitálisan és vinylen. A kiadó a nyers hangokra és az érzelmileg erős minimalista zenékre fog koncentrálni. Facebook, Instagram
Bár nem posztpunk, hanem coldwave / darkwave, a Barking Babies nagyjából hasonló hangulathoz és kultúrkörhöz sorolható. Márciusban megjelent Edge of the Darkness című albumuk már a második (az első 2022-es). A gitáros-szintis-dobgépes darkwave-en belül sokszínű a lemez, gyorsabb táncos, lassabb nyomasztó és sötéten romantikus dalok is szerepelnek rajta. Instagram
A dark folk / darkwave Cawatana 25 éve adta ki első EP-jét, de 15, 10 és 5 éves évfordulót is ünnepel idén a zenekar; öt éve az új, analóg szintis, dobgépes, vocoderes élő felállás debütált. Ezekkel a hangszerekkel készült egy EP önfeldolgozásokból, nem először. Ezúttal tehát nincsenek gitárok, ami a folkos jelleget csökkenti, inkább a sötét, ritmikailag izgalmas megoldásokat is alkalmazó szintis zene ez. Facebook, Instagram
Rónai András