Szabikeyz és Juhász Zoli nyerte a Sávlekötő Camp by OTP Junior 2. évadát

2025.07.01. 08:12, srecorder

szabikeyz_es_juhasz_zoli_savlekoto_camp_dontos_es_gyoztes_kredit_savlekotocamp_magyari_norbi.jpeg

Több mint két hónap után szerdán véget ért a Sávlekötő Camp by OTP Junior második évada. A három finalista közül végül Fodor Szabi és Juhász Zoli, azaz Szabikeyz és Juhász Zoli nyerte meg a műsort, akik funky-pop dalaikkal és elsöprő koncerthangulattal arattak osztatlan sikert. Így övék lett többek között a 3 millió forintos fődíj és a lehetőséget, hogy fellépjenek az idei Sziget Fesztiválon. Az élő döntő itt visszanézhető.

Úgy érzem, idén sikerült überelnünk az első évadot, még színesebb és sokrétűbb volt a résztvevő zenészek köre, és igyekeztünk a feladatokkal is újítani és még inkább a dalszerzésre és a saját hang megtalálására fókuszálni. És persze az élő döntő is egy új szint volt mind műsorkészítési, mind házigazda szempontból. Sokszor álltam már színpadon, de most egészen más volt: nem magamért izgultam, hanem a műsorért és a döntősökért, akiket a forgatások alatt nagyon megkedveltem. Szerintem igazán tehetségesek és tényleg helyük van a magyar zenei szcénában. De nemcsak nekik, hanem mind a 8 táborozó formációnak. Mindannyian egyedi színfoltok személyiségben és zeneiségben egyaránt, úgyhogy érdemes őket elcsípni a nyári időszakban az élő koncertjeiken, meg követni őket mindenféle platformon” – mondja Lil Frakk, a műsor házigazdája.

lilfrakk_es_a_dontosok_kredit_savlekotocamp_magyari_norbi.jpegLil Frakk és a döntősök.

Az idei versenybe több mint 400-an jelentkeztek, akik közül a táborvezetők – Lábas Viki (Margaret Island), Szendrői Csaba (Elefánt), AKC Misi és a BSW – összesen 20 produkciót hallgattak meg, és végül 8 formáció költözhetett be az alkotótáborba: Géem, Telehold, Szkym x Palmyy, twistolivér, GLAZZARD, Alszok, 4MA és Szabikeyz x Juhász Zoli. A fókusz idén még inkább a dalszerzésen, a zenei kreativitáson és a komfortzónából való kilépésen volt. A tábor napjai alatt a résztvevőknek saját dalokat kellett alkotniuk időre, közösen vagy akár ismert előadókkal kollaborálva.

A táborvezetők  és segítőik – köztük Schoblocher Barbara, Gege, Tembo, Járai Márk, Molnár Tomi vagy Dánielfy Gergő – kreatív és néha kényelmetlen feladatokkal rázták fel a versenyzőket. Már az első napra jutott egy meglepetés kollab, majd jöttek a tematikus kihívások, mint a szövegfelhős szövegírás nap, az első élő zenélés a moonlight session-ön vagy épp a feat, olyan előadókkal mint Solére, Kolibri, Mehringer vagy Ótvar Pestis. A műsor résztvevői úgy dolgoztak, hogy közben sose tudták, milyen csavar vár rájuk, és minden nap végére egyre kevesebben lettek. A június 25-i Budapest Parkos élő döntőre végül hárman maradtak: Szabikeyz és Juhász Zoli, Géem, valamint Szkym és Palmyy.

geem_savlekotocamp_dontos_kredit_savlekotocamp_magyari_norbi.jpegGéem

Mindhárom formáció nagyon sokat készült az egyenként 15 perces koncertekre, ahol csak saját dalokat adtak elő, többek között azokat is, amelyeket a Sávlekötő Camp tábori napjain írtak. Ilyen felállásban mindannyian először álltak színpadon és igyekeztek a lehető legmeggyőzőbb produkciót bemutatni: Szabikeyz és Juhász Zoli visszarepítették a közönséget a 80-as, 90-es évek szintipop világába a Dzsungel színpadhoz méltó koncerttematikával, megalapozva az este hangulatát. Géem live loopolással hozta a tőle megszokott bensőséges, lágy hangulatot, miközben extrázta a hangzásvilágát, és rapskilljeit is megmutatta. Szkym és Palmyy pedig ezúttal is igazi bulihangulatot teremtettek R’n’B, hiphop, trap dalaikkal, és hangszerek nélkül is sikerült kihasználniuk a színpadot.

A döntősök mellett a tavalyi évad győztese, WXLFLESS is fellépett, megmutatva, mennyit lehet egy év alatt színpadi jelenlétben és előadásmódban fejlődni. A táborvezetőknek viszont nem volt könnyű dolga, hiszen a három döntős mind más tekintetben volt kiemelkedő, ráadásul ők eggyel kevesebben is voltak, hiszen a kórházba került Szendrői Csabi nélkül kellett döntést hozniuk. Végül úgy döntöttek, hogy Szabikeyz és Juhász Zoli lesz az idei évad győztese és ezzel bezsebeli a 3 millió forintos fődíjat az OTP felajánlásával, felléphet az idei Sziget Fesztiválon, lehetősége lesz egy opcionális hangfelvétel elkészítésére az Escape Plan Recordings felajánlásával, választhat egy klipforgatás vagy egy stúdiófelvétel között a Gold Record Kiadó felajánlásával, és még egy egyedi mikrofont is kap.

szkym_es_palmyy_savlekotocamp_dontos_kredit_savlekotocamp_magyari_norbi.jpegSzkym és Palmyy

Az IceBoyzban játszó Fodor Szabi és az Ancient Spaceships éléről és szólóban is ismert Juhász Zoli is tapasztalt zenésznek számít, de ezt a formációt kifejezetten a műsor miatt hozták létre, és emiatt is kezdtek el együtt alkotni. A döntő volt az első alkalom, hogy így álltak színpadra és nagyon tudatosan építették fel a 15 perces műsorukat: színpadképben hozták a dzsungeltematikát, setlistjükben a bulizósabb és érzelmesebb dalok is helyet kaptak, bemutatták legújabb szerzeményüket és persze azokat a számokat is, amiket még táborban készítettek.

„Szabi anno úgy keresett meg, hogy szeretné ezt a műsort megnyerni. És annyira durva, hogy most itt vagyunk és mi nyertünk, talán még el sem hisszük!” - meséli Juhász Zoli. „Tegnap egy picit féltem, mert az a tapasztalatom, hogy egy rossz főpróba után szokott jönni egy jó koncert, és a tegnapi próbánk tök jó volt. Azt éreztem, hogy így összeállt, benne van a kezünkben, és féltem, hogy itt inog majd meg kicsit, de szerencsére nem így lett. Jó érzés volt a színpadon állni!”

szabikeyz_es_juhasz_zoli_a_slkc_idei_nyertesei_kredit_savlekotocamp_magyari_norbi.jpeg

És hogy mit hoz a jövő a duónak? „Van még jópár kiadatlan dalunk, így eléggé megfontolandó a lemez. És szeretnénk kétféle koncertet csinálni: az egyik ez a bulis téma, ami a döntőben is volt, a másik egy picit elvontabb, akusztikusabb, meghittebb jellegű. És persze készülünk majd a Szigetre, ahol nagyon jó lenne majd zenekarral színpadra állni, de ez egyelőre még alakulóban van” – meséli Szabi.

Szabikeyz és Juhász Zoli dalaia már fent vannak a megosztókon, és bár az idei Sávlekötő Camp by OTP Junior véget ért, érdemes figyelmi az összes szereplő útját, visszanézni a részeket a YouTube-csatornán és hallgatni az elkészült dalokat a versenyzők saját oldalain, vagy akár a műsor hivatalos Spotify lejátszási listáján.

fotók: Sávlekötő Camp / Magyari Norbi

https://recorder.blog.hu/2025/07/01/szabikeyz_es_juhasz_zoli_nyerte_a_savlekoto_camp_by_otp_junior_2_evadat
Szabikeyz és Juhász Zoli nyerte a Sávlekötő Camp by OTP Junior 2. évadát
süti beállítások módosítása