A noise rock súlyos, punkos, sludge-os változatát játszó Couch Slut 2024-ben robbant be, a mi kedvenceink között is ott volt negyedik lemezük. Az Európába csak nemrég eljutott, de máris legendává vált zenekar előtt a breakcore-metal atyja, Bong-Ra lép fel.
A Couch Slut 2013-ban alakult, de 2024-es, negyedik lemezük, a You Could Do It Tonight a korábbiaknál jóval nagyobbat szólt. Nemcsak a mi év végi listánkra került fel, de csak mi írtuk róla ezt, hogy: "Az igazi horror odabent van – ám az sem kevésbé igaz, hogy a pokol a többi emberrel egyenlő. Az amerikai zenekar negyedik pusztító noise-lemezén ennek megfelelően minden irányból támadnak a démonok, amiket aljas basszussal, disszonáns gitárgyötréssel és boszorkánykántálással igyekeznek elpusztítani. Meglehetős sikerrel."
2024-ben jutottak el először Európába is, a kultikus Roadburn fesztiválon adott fellépéseik annyira jól sikerültek, hogy hivatalos koncertlemez is kiadták az egyiket. Igaz, a másik volt az, amit Megan Osztrosits frontember vérző fejjel tolt végig. Igen, ő magyar származású; anyai nagyszülei és apja magyar, lásd erről a Telex After interjúját.
A Fekete Zaj által szervezett koncerten az előzenekar Bong-Ra, vagyis Jason Köhnen, akit leginkább a metálos beütésű breakcore atyafigurájaként szokás ismerni, de 2025-ös Black Noise című albuma a korábbiaknál gitározósabb-éneklősebb.
Június 30., hétfő, 18:30, A38 tetőterasz. Jegyvásárlás itt, Facebook-esemény itt.