Meghalt Douglas McCarthy, a Nitzer Ebb énekese

2025.06.13. 11:46, srecorder

douglas-mccarthy-nitzer-ebb_1.jpg

58 éves korában elhunyt az EBM ikonikus figurája. A halálhírt zenekara, a Nitzer Ebb jelentette be tegnap, és bár az okokat nem hozták nyilvánosságra, Douglas McCarthy-t az elmúlt években májzsugorodással diagnosztizálták, ami miatt tavaly fel is hagyott a turnézással.

Douglas McCarthy gyerekkori barátaival, Bon Harrisszel és David Gooday-jel alapította meg a Nitzer Ebbet Essexben, ami az electro-industrial zenék ritmusorientáltabb és táncolhatóbb mellékágának számító EBM (Electronic Body Music) színtér egyik úttörőjeként indult a '80-as évek elején, és első pár lemezük máig a műfaj megkerülhetetlen klasszikusa.

A '80-as évek második felére szélesebb körben ismertté váló EBM-et „a Nitzer Ebb maxolta ki első, 1987-es albumán: a DAF stílusát továbbgondoló, de azt teljesen lecsupaszító That Total Age lehengerlő, zsigerien agresszív, de közben ellenállhatatlanul táncolható volt, az EBM-re jellemző kiabálós, parancsolgatós énekstílust is a végletekig vitte és máig abszolút etalonnak számít a szekvenszerek, dobgépek és szintik szentháromsága által uralt műfajban” – írtuk az EBM történetét áttekintő cikkünkben, hozzátéve, hogy „a korai Nitzer Ebb-dalok annyira nem öregedtek semmit, hogy Richie Hawtin vagy Surgeon szettjeibe ugyanúgy belepasszolnak, mint az electro house felfutása idején született mixekbe”.

Magyarországon is sokszor játszott a Nitzer Ebb, kultuszukhoz McCarthy intenzív jelenléte és zsigeri előadásmódja is sokat hozzátett. Először 1988-ben koncerteztek nálunk a szintén a Mute kiadóhoz tartozó barátaik, a Depeche Mode előzenekaraként, majd pár évvel később jött egy önálló fellépés a PeCsában (aminek a kalózfelvétele fent van Youtube-on is), talán legsikeresebb lemezük, az Ebbhead turnéján. Az ezt követő 1995-ös Big Hit album után a zenekar hosszú, részben szólóprojektekkel eltöltött szünetre ment. McCarthy 2012-ben kiadott egy szólólemezt Kill Your Friends címen, énekelt Alan Wilder Recoil projektjében, és több lemezen át dolgozott a szintipopból, EMB-ből és indusztriálból merítő, sajátos technót játszó francia producerrel, Terence Fixmerrel a Fixmer/McCarthy duóban.

A Nitzer Ebb 2006 környékén kezdett el újra turnézni és új zenéket írni (utolsó lemezük, az Industrial Complex 2010-ben jelent meg), és kisebb szünetekkel egészen tavalyig aktívak voltak, amikor McCarthy egészségügyi problémái miatt felfüggesztették a turnézást. „Több mint két éve nem iszom, de a felépülés hosszú folyamat” – mondta akkor az énekes, akit sokévnyi alkoholizmus után diagnosztizáltak májzsugorodással, ami az orvostudomány mai állása szerint nem gyógyítható, csak szinten tartható betegség.

McCarthy-tól a színtéren belül és kívül is nagyhatású ikonként búcsúznak a barátok és zenészek: Alan Wilder a pengeéles, provokatív humorát és nagy szívét emelte ki, Billy Corgan alulértékelt művészként méltatta, itthonról Ágoston Dániel (Man + Machine) pedig azt írta, hogy „olyan, mintha a műfaj Bob Dylane távozott volna. McCarthy összetéveszthetetlen hangja maga volt az elemi intenzitás, a Join In The Chant és a Murderous című dalok pedig ez által már-már slágerekké váltak. Előadásmódja egyszerre volt agresszív és katartikus: Jon Pareles, a New York Times legendás popzenei szakírója szerint „brutális, gyilkos impulzusokkal” dobta meg a hallgatót, miközben a sötét, ipari ütemek kristálytisztán és csodálatosan reprezentálódtak rajta keresztül.”

https://recorder.blog.hu/2025/06/13/meghalt_douglas_mccarthy_a_nitzer_ebb_enekese
Meghalt Douglas McCarthy, a Nitzer Ebb énekese
süti beállítások módosítása