Komolyan fura cukiság. Stereolab

A Stereolab már akkor a krautrocktól a könyvtárzenén át a francia őspopig sok forrásból merítő retrofuturista zenét játszott, amikor még nem uralkodott el a retrománia. A hatásokat úgy szintetizálták, hogy az máig egyedivé teszi őket. 15 év után új lemezzel tértek vissza és június 15-én az A38-on is fellépnek. Ez a cikk először a Recorder magazin 125. számában jelent meg.

A Stereolab tökéletesen leírható zenekarnak tűnik – ezt a szívességet maguk a taguk is többször megtették, főleg Tim Gane, az egyik zenekarvezető, aki interjúiban gyakorlatilag kritikakészen beszél a zenéjükről. Néha még lemez- vagy számcímekbe is raktak ironikus, de találó öndefiníciókat, például: Space Age Bachelor Pad Music vagy Metronomic Underground. Az egyetlen baj ezzel a megközelítéssel az, hogy a Stereolab a 21. századi „mindenféle fura zenéket összetúrunk és létrehozunk belőlük egy valamennyire egyedi dolgot” retrománia korai – 1990-ben indult – előfutárának fog tűnni. Gane egy 1995-ös interjúban gyakorlatilag tökéletesen megelőlegezte a megközelítés filozófiáját: „eredeti ötleteid sose lesznek, csak a korábbi ötleteket tudod eredeti módon összerakni” – mondta a Wire-nek.

Közelebbről nézve a nagy ötlet az volt, hogy a kanonikus rocktörténelmen (legalábbis akkor még) kívül eső műfajokból szedték ezeket a bizonyos ötleteket. („Ugyanúgy szeretem a Beatlest, mint mindenki, de mindig úgy gondoltam, hogy a legérdekesebb zenék a partvonalon találhatók” – Gane.) Krautrock (főleg, de nem kizárólag a motorik dobolás), könyvtárzenék, francia yé yé, ötvenes évekbeli exotica (pszeudoegzotikus „távoli” zenék újrahasznosítása könnyed bárzeneként), bossa nova, funk, egykoron futurisztikusnak számító, mára retró szintik bugyorgásai, minimalizmus és avantgárd kollázs – ezekből állnak össze a Stereolab dalai. Mint látható, azóta szinte mindegyiknek volt már legalább egy „újrafelfedezése” – igaz, amikor a Stereolab indult, akkor még a fizikai valóságban, lemezboltokban kellett vadászni az elfeledett kincseket.

Mindehhez hozzájön még a francia származású Lætitia Sadier elragadó, de a hagyományosan „kifejezőnek” tartott fogásoktól tartózkodó éneklése, illetve tökéletes összhangja a – 2002-ben biciklibalesetben elhunyt ausztrál – vokalista-gitáros Mary Hansennel. Sadier és Gane egyébként sokáig az életben is egy párt alkottak (már előző zenekaruk, a McCarthy idején is, aminek Sadier előbb rajongója, majd tagja volt). Sadier hol angol, hol francia nyelvű, marxista, illetve szituacionista ihletésű szövegeiről máig folyik a vita, hogy mit kezdjünk velük.

Lætitia Sadier, Mary Hansen és Tim Gane a kilencvenes években

A korszakolást az alapján szokás elvégezni, hogy ezek mellett még mi hallható a felvételeiken. A korai lemezeken gerjedő, torz gitár közelíti a zenekart a kor indie rockjához. A kilencvenes évek közepétől feszesebb, a kor elektronikus zenéjének, hiphopjának és posztrockjának egyes megoldásait, kifinomultabb produkciós technikáit is hasznosító lemezeket adtak ki. Ezek között van az általában (és általam is) legjobbnak tartott Stereolab-lemez, az Emperor Tomato Ketchup. (Aminek a borítóját egyébként egy 1964-es Bartók-albumról emelték át – és ha már magyar vonatkozás: van például egy Leleklato Sugar című számuk, ami egy 1918-as sci-fi némafilmre utalhat.) Végül jött a „popos” korszak, rövidebb, dallamközpontúbb szerzeményekkel. 

Csakhogy mindebből éppen az nem derül ki, hogy miért annyira egyedi a Stereolab, hogy akármelyik korszakuk bármelyik számát meghallgatod, rögtön tudod, hogy ők azok. Másként fogalmazva: nem lehet hozzájuk kicsit hasonlítani: ha egy másik zenekar akármennyire is hasonlít hozzájuk, akkor az rögtön stereolabes is lesz. (Mindebből pedig az is következik, hogy miközben rengetegen hivatkoznak rájuk ihletőként a Deerhooftól Tyler, The Creatorig, nem „előfutárai” a retromániának, retrofuturizmusnak abban az értelemben, hogy kicsit hamarabb csináltak olyasmit, amit később többen.)

A Stereolab egyik titka az, hogy a groove központi szerepet játszik a zenéjükben: verzék, refrének és egyebek helyett ezek strukturálják a számokat, visznek a hátukon minden mást. Ezeknek köszönhető, hogy az egyébként rendkívül széttartó elemek összerendeződnek kerek dalokká, amikből pedig erős, egyedi arculatú albumok lesznek. (A Stereolab közben mindig kísérletezett sok mindennel, amik nem fértek be az aktuális nagylemezek keretei közé, ezért rengeteg EP-jük jelent meg; ezeket a Switched On sorozat darabjain gyűjtötték össze.)

A Stereolab 2025-ben

A másik kulcs pedig az, hogy mennyi mindent tudnak összehozni, nemcsak az időbeli referenciákat tekintve. Egy sor ellentétpár különböző oldalait szintetizálták: magaskulturális / tömegkulturális / giccses, agyas / zsigeri, komoly / cuki, fura / fülbemászó dolgok élnek együtt békésen a Stereolab-számokban. Andalító dallamokra bármikor válaszolhat egy bevadulva gerjedő szinti, nagyívű gesztusok alatt zsizsegnek apró finomságok. Emiatt igaz az, hogy a Stereolab mindig (majdnem) ugyanolyan, mégis nagyon sokféle számuk van.

A Gane-en és Sadieren kívül gyakran változó tagságú zenekar 2009-ben állt le, majd 2019-ben tértek vissza a koncertezéshez, és 15 év kihagyás után 2025 májusában adták ki Instant Holograms On Metal Film című albumukat. Ha odatesszük az előző kettő, egyidőben felvett lemez mellé (Chemical Chords, 2008, Not Music, 2010), meg nem mondanánk, hogy ezek között ennyi idő eltelt. Ugyanaz a könnyed, színes, puhán dús megszólalású, dallamközpontú Stereolab hallható ezeken is.

Persze azért vannak újdonságok. A szövegek direktebbek, Lætitia Sadier pedig melegebben és ami fontos, kifejezőbben énekel, mint korábban. (Marie Merlet személyében egy különösen szép hangú új vokalista érkezett, és amúgy először hallható férfi vokál is Stereolab-számban.) A szintik hangzásában új elem a kozmikus buggyogás, másfelől a hangszerek olykor szinte már kamarazenés finomsággal fonódnak egymásba. Az Instant Holograms… valószínűleg nem lesz kiemelt eleme a Stereolab-kánonnak, de ettől még az életmű korábbi részeivel mindenképpen egyenrangú alkotás, és akár jó bejárat lehet az újonnan érkezők számára.

Rónai András