„Ebből az országból ugyanúgy ki kell törni, mint 50 évvel ezelőtt” – New Fossils-interjú

Miért a jazzszíntérről, és nem a pop- és rockzenekarok közül futhat be valaki nyugaton? Hogy írnak zenét dugóban ülve az M3-ason? Mit ad nekik, hogy Beton.Hofi és Co Lee zenekaraiban is játszanak? Eddigi legkülönlegesebb lemezét hozta ki a New Fossils, tele fülbemászó jazz-funk slágerrel. Gyányi Marcellel és Varga Dániellel az Ecosphere stílusváltásáról, radioheades disszonanciáról, a tökéletlenség kereséséről és a jazz spiritualitásáról is beszélgettünk.

Nemrég egy jazz-zenésszel beszélgettem, és amikor szóba kerültetek, azt mondta, hogy de hát ti nem is jazzt játszotok. Jazz ez még – és számít bármit is, hogy az-e?

Gyányi Marcell (basszusgitár): Szerintem ez még jazz, csak tovább van gondolva. Itthon jazz alatt a swing zenére és a mainstream bebop jazzre gondolnak az emberek, ami a hatvanas évek közepéig tartó időszaka volt a jazztörténelemnek. Ez is egy szép korszak, amiben el lehet mélyülni egy életen keresztül, de úgy érzem, ez az éra kisajátította magának a jazz fogalmát. Van, hogy számít egyébként, például egy full improvizatív számunkat pár hete „könnyűzenébe” sorolta be az Artisjus. Hát köszönjük, bóknak vesszük.

Varga Dániel (szaxofon): A zenei és az esztétikai hozzáállásunk a mainstream jazzben gyökerezik. Van, hogy eljátszunk egy zenei témát, utána a dal akkordmenetére, vagy egy másik akkordmenetre szólókat játszunk, majd jön a bridge, és a téma visszatér outróként. A stílusunkat a 70-es, 80-as évek jazzére lehet visszavezetni, csak sokkal intenzívebben megjelennek benne kortárs zenei hatások.

Az első lemezetek még az északi jazz bűvöletében fogant és kottát nézve játszottátok fel. Ebből a hagyományos jazzfelfogásból hogyan jutottak el az Ecosphere-ig, amin nyers, grúvos, funkos-hiphopos dobok, zajos-effektes gitárok vannak? Zeneileg annyira nem más az új lemez, de hangzásban nagyon.

Gyányi Marcell: A megszólalás valóban változott, a dallamközpontúság maradt. Ugyanazokkal az eszközökkel, színekkel dolgozunk, csak valami mást festünk meg vele. A jazzben a hangszínekkel és a technológiával való kísérletezés nincs annyira meg, inkább az együttjátékra és a kompozíciókra helyezik a hangsúlyt. Ezt mi is megtartottuk, de beemeltünk sokféle más hangszínt és hangszert, amit az is inspirált, hogy szerettünk volna klubokban és fesztiválokon játszani, ahol az akusztikus hangszerelés nem élne meg.

Varga Dániel: Labdába akartunk rúgni akkor is, ha ránk szól egy másik színpad. Nem játszunk hangszersimogató zenét, nem vagyunk olyan karakterek, így a zenei érdeklődésünk is errefelé vitt.

Gyányi Marcell: Damján, a billentyűsünk (Ocsovay Damján – a szerk.) nagyon jó hangszíneket tud kitekerni, én meg szerettem volna a New Fossilsban is basszusgitározni. A váltásban benne volt az is, hogy a II-vel megcsináltuk a jazzlemezünket. Az szerintem egy jó jazzlemez, amit lehetne még variálni, de inkább az motivált, hogy továbblépjünk. Vannak zenekarok, amiktől mindig ugyanazt kapod, de a New Fossils élete inkább ciklikus lesz. Az első két lemez egy érát alkot, és az Ecosphere-rel most jött egy másik. Nem egy bizonyos stílus, hanem a változás lesz az, amit hosszú távon hozzánk lehet kötni. Amikor meglepődsz, hogy ez még mindig ugyanaz a zenekar? Sokan mondták, hogy a mai zeneiparban hátrány, ha ennyire különbözőek a dalok, és ez talán igaz is, de fontosabb, hogy mi megtaláljuk a kihívást minden új lemezben.

Dögösség, álmodozás és a felfedezés öröme. Kritikánk az Ecosphere-ről.

Az, hogy mindketten játszotok olyan mainstream hiphop produkciókban, mint Beton.Hofi vagy Co Lee zenekara, mennyire hat vissza a New Fossilsra?

Varga Dániel: Szerintem pont azért kerültünk oda, mert ezt az attitűdöt már kifejlesztettük a saját zenekarainkban. Nagy produkciókban játszani azért is jó, mert utána zeneileg és emberileg is összehasonlítom vele a sajátunkat, például hogy mit csinál egy frontember a színpadon, hogyan kapcsolódik a közönséghez, vagy hogyan áll össze egy ekkora produkció.

Azt nézed, hogy szaxofonosként mit tudsz átvenni egy rappertől?

Varga Dániel: Igen. Nekem tele van a szám, úgyhogy kevésbé tudom megszólítani a közönséget, de figyelem a mozgáskultúrájukat. A vájbépítést egy rapper iszonyú jól meg csinálja koncerteken. Visz magával akkor is, ha egy lassabb számot játszotok, és egyszerre hájpolja a zenekart és a közönséget.

Gyányi Marcell: Szerintem visszahat olyan értelemben is, hogy ez a lemez tele van fülbemászó témákkal. Kevésbé vájbokra, inkább beatekre, hookokra épül az egész. Ez nem volt tudatos, és a végeredmény nem is biztos, hogy fogyaszthatóbb, mert az előző lemezeinket többen streamelték, de például az, hogy rövidebb számok vannak rajta, egyértelműen a popkultúrából ered. Lehet azon keseregni, hogy összevissza dobál az algoritmus, de kihívást találtunk abban, hogy írjunk egy rövid, de ütős dalt, amiben olyan hatékonyan jönnek egymás után a részek, mint egy mérnöki munkában. Vannak atmoszférikusabb dalok is a lemezen, mert nem lehet ezt egy lemezen keresztül nyomni, de a popzene ebben a lemezünkben van leginkább benne.

Tényleg feltűnő, hogy a szaxofon, a gitár vagy a billentyű leitmotívumszerűen ismétlődő, fülbemászó hookokat játszik. Ezek köré építitek fel a számokat?

Gyányi Marcell: Dani kitűnő hitmaker ebből a szempontból. Ő írta a Being Lostot és a Latot is. Ezek szerintem iszonyú nagy slágerek – aztán teljesen elborul a Merengőben. Mindannyian tudjuk hozni a végleteket: egyszer könnyen befogadható dolgot hozunk, aztán valami furcsa absztrakt dolgot.

Varga Dániel: Vannak részek, amik nagyon megszerkesztettek és átgondoltak, máskor meg csak jön egy inspiráció, és abból születik zene. A Merengőben valami poszt-rockos dolgot akartam csinálni. Az érdekelt, hogy mi az a „hamis” hang, ami még belefér egy akkordba úgy, hogy az inkább „radioheades” disszonancia legyen, és ne valami avantgárd elborulás. Az első részben ezt az egymásnak feszülést kerestem egy populárisabb hangzásban, a másodikban pedig különböző grúvokon gondolkodtam, és a srácok továbbfejlesztették az alapötletemet.

Ez az első lemezetek, aminek jelentéssel bíró címet adtatok. Miért pont az ökoszférát?

Gyányi Marcell: Volt egy váltás a zenében, meg amúgy is sokszínű a lemez és az elején, amikor 15 szám volt rajta, még meredekebbnek tűntek rajta a kanyarok. Most egész kohézív érzetet ad, de az elején ez nehezen tűnt megvalósíthatónak, és szerettem volna, hogy egy cím erősítse az egységet. Egyszerre hálás és hálátlan, ha több szerző van egy zenekarban, mert változatos a repertoár és végig leköti a figyelmedet, de vannak olyan kiugró gondolatok és másfelé mutató erővonalak, amiket össze kell fésülni.

Az ökoszféra az artworkról, Csató József képéről ugrott be. Utal rá, hogy a természethez hasonlóan egy zenekarban is megvan a mindenkinek maga helye és szerepe, és hatunk egymásra, mint egy ökoszféra tagjai és ezzel a lemezzel lett egy sajátunk. Az albumkészítésnek amúgy is van egy teremtésjellege, hiszen a semmiből hozol létre valamit.

„A mai jazz így lesz real” – New Fossils-interjúnk a II idejéből

Amikor a Latoról azt mondjátok, hogy az ismeretlen és transzcendens erők keresésére invitál, az az ihletre utal, amiből a dal született, vagy ez egy utólagos asszociáció, hogy megfogjátok valahogy egy instrumentális zene hangulatát?

Varga Dániel: Nekem van egy vallásos múltam, de itt inkább a dal fenséges, templomszerű hangulatát akartuk megragadni ezekkel a szavakkal.

Gyányi Marcell: Abban az értelemben jazz, amit csinálunk, hogy van egy spirituális töltete. Nem is lehet másképp csinálni ezt a műfajt: hinni kell benne, hogy hitelesen tudd játszani. Kinek ilyen, kinek olyan hite van, de van. Amikor a Lato témáját meghallottuk, egyből éreztük, hogy miről szól. Hogy valami olyasmivel akarunk kapcsolódni, amit egyikünk se ismer.

Varga Dániel: Vannak dalok, amiknek az atmoszféráját harapni lehet. Elkap, beléd markol. Amikor a Latot játsszuk, mindig ott a potenciál, hogy megszülessen ez a spirituális, transzcendens hangulat.

Gyányi Marcell: Semmiképp sem utólag aggatunk jelentést a dalokra. Inkább arról van szó, hogy nehéz szavakkal kifejezni, amit érzünk, de a címadással mégis megpróbáljuk.

A hétköznapi dolgok és a misztikum kontrasztjaival játszotok a lemezen. Az első dal, a Burial Grounds a temetkezési helyeket idézi meg, az utolsó viszont egy banálisabb képpel – Brian teájával – zár, aminek pont hogy egy emelkedettebb hangulata van a közös énekléssel.

Gyányi Marcell: Az első szám az első két lemez temetése. Szomorú, de azért beindul, és a második számban már ünnep van, persze magyarosan. A Brian’s Tea pedig könnyedséget hoz a lemez végére, amin korábban voltak súlyos pillanatok. Azt az éneklést a lemezfelvétel végén vettük fel a Mátrában, és ennek a felszabadultsága érződik rajta. A címadásnak van jelentősége, de azért nem vesszük nevetségesen komolyan, mint egy poszt-rock zenekar. A Brian’s Tea Brian Blade-re utal, akinek a gitárosunk, Tóth Pisti nagy tisztelője, szóval ez egy hommage. De azt is misztikusabbá tettük a kórussal, így kapcsolódik az első dalhoz.

Lett egy szöveges, énekes számotok Nagy Emmával. Ez egyszeri kivétel, vagy el tudjátok képzelni, hogy bevonjatok énekeseket a produkcióba?

Varga Dániel: A Being Lost úgy született, hogy ültem a dugóban az M3-ason, és feldúdoltam a telefonomra az énektémát. Amúgy is ilyen sad melancholic hangulatban indultam el otthonról, és a dalszöveg is egyből jött. Amikor a többiek meghallgatták, mindenki mondta, hogy erre jöjjön az Emma. Szeretünk kollaborálni.

Akkor van olyan tervetek is, hogy csináljatok egy rapperrel lemezt, mint a BADBADNOTGOOD Ghostface Killah-val?

Gyányi Marcell: Én el tudom képzelni, és szerintem jók is lennénk benne.

Varga Dániel: A magyar mainstreamből több popelőadó is megkeresett minket, hogy milyen jó lett, nemcsak ez a lemez, hanem az előzőek is. Sokszor meglepődtünk, hogy váó, ez a forma meghallgatta a lemezt? Vannak már nyitott mondatok, hogy kikkel lehetne kollaboráció, de ezeknek még keressük a pontos helyét és idejét.

Az Ecosphere egy nemzetközi szintű anyag, amivel papíron simán labdába rúghatnátok külföldön is, de ezzel szemben mi a realitás? Hogyan tudtok külföldi karriert építeni a Covid utáni nehezített terepen?

Gyányi Marcell: Azt már látjuk, hogy ez egy hosszú folyamat lesz, de alakulnak a dolgok. Nemrég játszottunk az athéni jazznapokon, megyünk Kolozsvárra a Jazz in the Parkra, és ősszel van szó nyugat-európai koncertekről is.

Ezek szerint hosszabb lesz, mint gondoltátok?

Gyányi Marcell: Az elvárásokat alacsonyan kell tartani. Most épp az van, hogy ebből az országból ugyanúgy ki kell törni, mint 50 évvel ezelőtt.

Pedig ez a zene most jól fut, különösen nyugaton.

Varga Dániel: Igen, de pont ezért telített is a piac. Szerepelhetnénk simán az UK Jazz playlisten, de nem fogunk, mert nem az UK-ben vagyunk. Nekünk, kelet-európaiaknak pedig nincs ilyen playlistünk. A lengyelektől a németekig mindenkinek megvan az erős jazzszíntere, és neked sokkal jobban kell teljesítened náluk, hogy ott megjelenhess.

Gyányi Marcell: Az első két lemez után pont ezért is jött most ez a váltás. Ha azokat nyugat-európai zenekarként csináltuk volna meg, tök jól futnának kint. De Magyarországról azzal próbálkozni, amit amúgy is játszanak ott, felesleges. Nem kell a vizet hordani a tengerbe. Az Ecosphere szerintem eddig a legegyedibb kiadványunk és újat tud mutatni azon a piacon.

A Jazzbois sikere, ami úgy indult, hogy az első lemezük felkerült egy népszerű YouTube-csatornára és onnan szétspriccelt a nyugati playlistekre és rádiókba, majd jobbnál jobb lemezekkel és folyamatos turnézással elérték, hogy több száz fős helyi közönség előtt játszanak szinte mindenhol Európában, mennyire megismételhető?

Gyányi Marcell: A Jazzbois most a magyar zeneipar és azon belül is a jazz jégtörője. Egy kis országban ez mindig így van: van egy előadó, akinek sikerül, és azon a szálon el tud indulni még öt-hat. Azt ki kell mondani, hogy Magyarország nincs benne az európai jazzkörforgásban. Ami nyitottság volt felénk a ’90-es évek elején, az mostanra elszállt. Ezt a figyelmet most újra meg kell teremteni egy nehezebb politikai klímában. Szerencsére vannak jó zenekarok, és hazai ipar is kezd kijózanodni.

„Szép az esetlenség” – Jazzbois-nagyinterjúnk a kezdetekről, befutásról, tökéletlenségről

Varga Dániel: A legexportképesebb magyar zenekarok listája kapcsán, amit a HOTS állít össze, mindig sok szó esik arról, hogy kinek vannak a legjobb esélyei külföldön, miközben a Jazzbois lassan megdönti az elmúlt 20 év minden rekordját. És ezt úgy érték el, hogy nem léptek fel egyetlen jazzklubban sem Magyarországon. Ők úgy képviselik a magyar jazzt, hogy a magyar jazz nem fogadta be őket.

Gyányi Marcell: Vagy nem tud róluk. Most már kapizsgálják, mert felléptek Montreux-ben és felébredt az irigység, miközben Tomi meg Bencze ezt 10 éve kezdték építeni.

Varga Dániel: Az elmúlt években több angolul éneklő, magyar zenekarnak is az volt a tapasztalata, hogy nyugaton érvényesülni nem könnyű.

Az instrumentális zenének nyelvi korlátjai sincsenek.

Gyányi Marcell: Abszolút, de a magyar nyelv is jól működhet kint. A Being Lost bármelyik playlisten tök egzotikusnak hangzana, mert az embereknek fogalma sincs, hogy Nagy Emma milyen nyelven énekel. Mennyi japán vagy francia playlist van, aminél nem érted a szöveget, de annyira megkapó, hogy nem érdekel. Remélem, a Being Lostnak is van egy ilyen hatása.

Az is a misztikumépítés része, hogy a Being Lost dalszövege nincs fent a borítón meg a neten se? Volt olyan lemezkritika is, ami megjegyezte, hogy a vinylen sincs fent minden infó, kik a dalszerzők, hány percesek a dalok stb.

Gyányi Marcell: Ennek voltak technikai okai is, de aztán úgy voltam vele, hogy jó, akkor építsünk egy kis misztikumot a lemez köré. Akit ez zavar, az el fog gondolkodni rajta, és utánanéz, esetleg rákérdez. Így legalább van interakció. Már unalmas, hogy mindent odarakunk az emberek elé. Mindent meg lehet kapni egy kattintással, ezért értékesebb lesz, amiért dolgoznod kell egy kicsit.

Varga Dániel: Az ökoszférában is van egy csomó baktérium, amit nem látsz szabad szemmel. Azoknak utána kell menni és mikroszkóppal kutatni. Mi is mesélünk ezekről interjúban, és a YouTube-csatornánkon is elejtünk pár infót, szóval a misztikum folyamatosan fel van fedve.

Gyányi Marcell: Ennek a lemeznek fontos része a tökéletlenség. Nem políroztuk túl, hanem megálltunk egy ponton, ahol még megvan a nyersessége és az ereje a daloknak, de már elég jók ahhoz, hogy kimenjenek. Emiatt vannak benne nem tökéletes dolgok, de ezeket a hibákat lehet várni és felfedezni a zenében.

Az első két lemezt 2022-ben vettétek fel, a harmadikat pedig ’23-ban. Akkor azóta már két-három lemez a fiókban van?

Gyányi Marcell: Most kipörgettük az ötleteinket. A napokban kijött egy kislemezünk B oldalas dalokkal, amik lemaradtak az Ecosphere-ről.

Varga Dániel: És ősszel is lesz egy megjelenésünk. Ha lement a nyári fesztiválszezon, összeülünk összerakni új dalokat is.

A Qualitons is arról beszélt, hogy annyira élvezik az együttzenélést, hogy szeretnének évi egy-két lemezt kihozni, és a koncertezés helyett inkább az albumokat pörgetni.

Gyányi Marcell: Nagyon költséges dolog lemezt készíteni, évi kettőt sajnos nem éri meg, de egyet baromi jó lenne. Nyáron lehet, hogy már egy-két új témát is kipróbálunk ebben a repertoárban. Ez is egy jazzes hozzáállás: popszempontból most az Ecosphere turnéja következne, de már egy éve játsszuk ezeket a dalokat, és a mi fejünkben már a következő album van. Ez jó, mert így nem görcsölsz rá, hogy ebből kell minél többet kisajtolni, és ha nem jön vissza, akkor szomorú leszel. Megcsináltuk, nyomjuk, és már a következőn gondolkodunk. Az elején is azt terveztem, hogy berakjuk egy loopba a társaságot, és akkor tudunk majd pörögni. Hát most lehet.

A New Fossils ma a Tilos Maraton Jazz Napján játszik a Nagy Emma Quintet, a Gentry Sultan, a Freakin' Disco és a Bujdusó Quartet társaságában, június 23-án a Pontoonon koncerteznek, ahol speciális merch drop is lesz, az Ecosphere-t pedig megtalálod vinylen a budapesti lemezboltokban.

interjú: Soós Tamás
fotók: Kovács Gerrison