Neuroszimfónia – az IAMX Bécsben

Másfél óra ipari elektronika és dark cabaret, csúcspontok és üresjárat nélkül. Jankó Bálint (Clayfeet) Bécsben nézte meg a tavalyi albumával turnézó IAMX-et.

Az IAMX-et vezető (és megtestesítő) Chris Corner a Sneaker Pimpsben tűnt fel a múlt évezredben. A zenekar három kiváló triphopos lemez után még készített egy negyedik albumot, amely sosem jelent meg, viszont Corner – ezeket a demókat felhasználva – megalapította az IAMX-et. A név a Sneaker Pimps első albumára (Becoming X) utal – Corner ezzel végleg X lett, ami szerinte „a tudatalattit jelképezi. Ez a művészet, a szex, az igazság, a kreativitás felfokozott állapotaiban elért radikális nyitottság”.

Az IAMX alteregó gyártja azóta ipari elektronikából, technóból és dark cabaretből összeálló zenéit és ennek megfelelő dalszövegeit SM-szexről és annak pszichológiájáról, szkepticista új ateizmusról, politikáról, perverzióról, depresszióról és szorongásról. Ennek szellemében érkezett a tavalyi Fault Lines² című album és annak turnéja is a környékre – mivel elkerülte Magyarországot, Bécsben, a körülbelül nyolcszáz fős SIMM Cityben volt alkalmam megnézni őket.

Ductape

A vendég a török Ductape duó, sötét darkwave-szintipopjával. Zakatoló dob és tengermély basszus adja az alapot, a széjjelreverbezett gitár és a hideg szintik festik alá a néha Siouxie-t, néha Björköt idéző Çağla Güleray énekét. Korrekt az előadás, jók a számok, lelkes a zenekar és a közönség is – de nem érzem, hogy a műfaj toposzain túl bármi újat mutatnának, és lenne miért kitűnniük a legalább második virágzását élő műfaj rengeteg hasonló előadója közül.

Az IAMX az új album egyik csúcspontjával indít. A zaklatott basszusú, atmoszférikus The Oceanst egy Hafdís Huld (ex-Gus Gus) által énekelt izlandi népdal – Sumri Hallar – keretezi.

Bár a Fault Lines² turnéjáról van szó, erről csak három számot hallunk, az azt megelőző Fault Lines¹-ről pedig még kettőt. A műsor a kezdetektől válogat az életműből, lemezenként egy-két számot, és nem feltétlenül a leghíresebbeket – így kimarad többek közt a Kiss and Swallow, a President, a My Secret Friend, a Think of England vagy a Mile Deep Hollow, de a minőségen ez semmit nem ront. Nincs üresjárat, bár igazán csúcspont sem.

Chris Corner ösztönös előadóművész. Nyúlfüles-töviskoszorús maszkjában és hozzá illő köpönyegében sámánként táncolja be a színpadot, stagedive-ol, pörgeti és imádja a közönséget, és fogadja a rajongást. Legnagyobb erőssége mégis az énekhangja: egyszerre törékeny és erőteljes, sötét és felemelő, teátrálisan szenvedélyes és intim.

Két neccbe (alul)öltözött zenésztársa a basszusgitáros Janine Gezang és – a Kat Von D-turné miatt hiányzó állandó szintis Sammi Dollt váltó – Carrellee, a koncert legszebb pillanatai a Chris Cornerrel közös három vokálos részek. A turnédobos Jon Siren, aki az utóbbi években a Front Line Assemblytől a Pop Will Eat Itselfig rengeteg indusztriális-elektronikus produkcióban működött közre. Ennek is köszönhető, hogy hiába lassul néha a tempó, a folyamatos lüktető dob-basszus miatt egy percre sem ül le a koncert. A színpadról csak úgy árad az androgün fluid energia, a szexuális hedonizmus – várom, mikor jön be valaki lefóliázni a zenekart, aztán rájövök, hogy Bécsben vagyok.

Chris Corner néha megállapítja, hogy gyönyörűek vagyunk, és a koncert utánra szexet javasol, de egyébként ritkán beszél – nincs is rá szükség. A ráadás körül lekerül a nyúlmaszk, és még egyszer felpörög a tempó: a főműsort záró Spit It Out, majd a ráadást nyitó The Great Shipwreck of Life az IAMX romantikus-szintipopos arcát mutatja.

A ráadás közepe a No Maker Made Me, a mentális betegségekkel, depresszióval és álmatlansággal vívott harcot dokumentáló Metanoia album nyitódala: leszámolás az értelmes, sőt jóindulatú tervezettséggel, és ehelyett valami más spiritualitás keresése.

A végén a talán leghíresebb szám, egyben egyik személyes kedvencem, a Bernadette, a háttérvetítésen pedig a dal lenyűgöző klipje. A dark cabaret műfajának megfelelően létezik belőle német nyelvű változat is – talán kihagyott ziccer, hogy az albumnál szikárabb, kevésbé burleszkszerű koncertváltozat ezt nem idézi meg.

A legvégére stílusban maradunk, de lelassul minden, és a Mercy kifacsart szerelmi vallomásával búcsúzik az IAMX a bécsi közönségtől.

„Nagy lépés volt számomra ennyire őszintének lenni” – Chris Corner-interjúnk 2016-ból

szerző: Jankó Bálint
nyitókép: Lukáš Milko / Monster Music CZ
bécsi fotók: Rahel Gölzner / VOLUME.at