
Élve boncolja önmagát első szöveges nagylemezén Polldarier, aminek a most debütáló dal, az AM I a lelke.
A Polldarier Sívó Dániel egyszemélyes elektronikus projektje, magáról találóan azt mondja, hogy „tömény, zsibbasztó sötétség, abszurdumba hajló, zakatoló ingerorgia”. Legutóbb szájüregben forgatott szerelmes számát, az It's All Me agyat legyaluló döngölését mutattuk be tőle, most pedig itt az AM I, az utolsó kislemez a május végén érkező nagyról, a Bode-ról.
„Az AM I az egész albumot összefoglaló dal, az album lelke. A legmélyebb pontból indulva vezet el a megvilágosodáshoz és önmagam elfogadásához. A szöveg egy belső utazást tükröz, ahol a kételyek és felismerések párbeszédében formálódik az új énkép. A dal kiállásában régi barátom és zenésztársam, Szieber Attila játssza a gitártémát.”
A videót – ahogy az összes eddigit is – telefonnal rögzítette Dani, majd digitális halszemoptikával játszva alakította ki a végleges hatást. „Az egyszerű, nyers képi világ a dal őszinte hangulatát tükrözi – nincs benne semmi túltolva, minden direkt, egyszerű és nehéz.”
Polldarier harmadik nagylemeze – ami az első szöveges lesz – május 27-én jelenik meg a blindblindblind gondozásában, előrendelni (ide kattintva) Bandcampen lehet. „A Bode a belső küzdelmeimet, az önfelfedezést, a terápiás utat és a felszabadulást mutatja be – a traumák feldolgozásán keresztül vezet el a szabadság és az önazonosság megtalálásához.”
Polldarier eddig két albumot adott ki, 2019-ben a Trane-t és két évre rá a Number_10a-t, ami a Black Bartók-gitáros Pogár László kedvenc 2021-es zenéi közé is bekerült. „Mindig van egy album, ami azt a célt szolgálja, hogy egy nehéz nap végén teljesen legyalulja az agyam. Megjelenése óta ez az az album” – írta Pogár, aki a Black Bartók feloszlása után duót alapított Sívóval, amivel előbb a Szomorú vasárnapot, aztán pedig kedvenc Coltrane-számaikat mártották sötét, izgága elektronikába (Equinox / Resolution).
NÉZZ BELE SÍVÓ DÁNIEL LEMEZTÁSKÁJÁBA!
Sívó korábban a poszt-punkos indie rockot játszó Panic Radioban, annak duós-elektropopos leágazásában (Radio Panic), és az elektrofunkos-house-os-soulos-popos Revue-ben is zenélt.
Polldarier a Facebookon. Instagramon. Honlap.


