Hat év után új lemezzel jön Magyarország legjobb posztrock-zenekara, a Törzs, akik a Menedékkel leszerződtek a műfaj egyik kulcskiadójához, a Pelagic Recordshoz. De miért kezd el posztrockot játszani valaki, aki nem is nagyon hallgat ilyen zenét? És hogyan folytat egy olyan tökéletes lemezt, amilyen a Tükör volt? Doboscseréjükről, a sorsfordító koncertjükről és a bakancslistájukról is beszélgettünk a Törzzsel. Ez az írás a Recorder magazin 124. számában megjelent interjú bővített változata.
Hat év sok idő, de közben sok minden történt veletek: leszerződtetek a The Ocean-főnök Robin Staps vezette Pelagic Recordshoz, és kilépett a dobosotok, Lehoczky Zsombor, ami nem egy szimpla tagcsere volt, hiszen gyerekkorotok óta együtt játszottatok, és egy trióban mindig nehezebb a váltás.
Balázs Soma: Mi lassan termelő zenekar vagyunk. Van civil melónk, életünk. Viszonylag sokat próbálunk, de lassan jönnek a dalok, nem tudnánk egy év alatt megírni egy lemezt.
Nyitray Dániel: Nálunk az a cél, hogy minden koncerten ugyanúgy szóljon a szám. Nem szoktunk jamelni, vagy új hangszereléseket kitalálni. Mire rámondjuk egy dalra, hogy jó, az egy hosszú folyamat. Születik egy ötlet, abból eljutunk egy demóig, azt párszor eljátsszuk élőben, aztán visszatérünk hozzá, csámcsogunk rajta, átírjuk.
BS: 2023-ban játszottunk a Fekete Zajon, ahol megnézett minket Robin, a Pelagic vezetője, és jelezte, hogy szívesen kiadná a lemezünket. Azóta eltelt másfél év. De megérte várni, mert ez egy mérföldkő a zenekar életében.
NYD: A poszt zenéknek két etalon kiadója van: az egyik a Pelagic, a másik meg a dunk!records. Amikor a Törzs kezdetén cetlikre írtunk ötéves terveket, szerepelt rajta, hogy kiadjon valamelyik. Egy ekkora kiadónál másfél éves átfutás teljesen normális, megérte várni.
BS: A Menedéket két éve írtuk meg és vettük fel, még Zsomborral együtt.
NYD: Utána elmentünk turnézni a Syberia nevű barcelonai posztmetál-zenekarral, ami nagy élmény és nagy siker volt – az első nagy turnénk a Covid után –, és amikor visszajöttünk, Zsombor mondta, hogy ki szeretne lépni. Ezen nagyon meglepődtünk, nem láttuk jönni.
Hogyan érintett titeket a kilépése?
NYD: Zsomborral abban maradtunk, hogy szűkszavúan kommentáljuk a távozását. Jóban vagyunk, a lemezbemutatón is ott lesz velünk. Nyilván nagy sokk volt, hogy kilépett, de nem volt kérdés, hogy mi folytatni akarjuk, és ebben ő is támogatott minket. Tamással pedig egy olyan embert találtunk meg, akivel zeneileg és emberileg is összepasszolunk. Egy trióban ez hatványozottan fontos. 15 éve ismerjük egymást, Tamás ugyanis billentyűsként a We Are Rockstarsban játszik Ligeti Gyurival, aki régóta a producerünk, az összes Törzs-kiadványt ő csinálta. Mi nem is tudtuk, hogy Tamás dobol, és először Gyurinak se jutott eszébe. Aztán pár hónap múlva mondta, hogy ő kell nekünk. Közben Delov Jávor beugrott dobolni kilenc hónapra, ami hatalmas mentés volt, mert volt egy lekötött európai turnénk az Oh Hiroshimával.
Szijártó Tamás: Én rajongóból lettem tag. Még a korábbi zenekarukból, a Carbovarisból ismertem Somáékat, volt közös koncertünk is, és amikor Törzs megalakult, követtem őket, jártam a koncertjeikre. Amikor Soma rám írt, hogy „mi lenne, ha”, már több mint tíz éve nem doboltam. Elsőre hárítottam is a kérdést, de ő hajthatatlan volt szerencsére. Találkoztunk, és annyira jól sikerült az este, hogy arra jutottunk, próbáljuk meg. Kaptam időt, zenesávokat, sőt, felajánlották, hogy gyakorolhatok a próbateremben.
Miért nem tudták a barátaid se, hogy dobolsz?
SZT: Régen sokat doboltam, zenekarban is játszottam, de aztán jött a We Are Rockstars, ahová billentyűsként csúsztam be, mert a dobos poszt már foglalt volt. Utána nem volt miért dobolnom, én pedig annyira nem vagyok szorgalmas, hogy magamtól gyakoroljak.
NYD: Annyira viszont szorgalmas volt, hogy nem tudtam úgy idejönni a próbaterembe, ha hoztam egy pedált, vagy vittem egy pólót, hogy egy full random időpontban ne találjam itt. Nagyon lelkiismeretesen készült, és amikor az első próba első számát lejátszottuk, Somával egymásra néztünk, hogy na, megvan a dobos. Nem volt kérdés, hogy emberileg, habitusban és zeneileg is passzolunk.
BS: Ebben biztos közrejátszott, hogy ismerte a számokat, meg minket is még a Vágóhídról. Az a rengeteg ökörködés, Bodega hamburgerezés… Ez meg volt írva.
SZT: Én úgy éltem meg, hogy visszakaptam a dobos-identitásomat, és most újra egész vagyok. Ezt kicsit ittasan mindig megvallom Somának.
Miért fontos nektek, hogy koncerten mindig ugyanúgy szóljanak a számok? Nem untok meg így dalokat?
BS: Volt már rá példa, hogy átcsináltunk egy-egy számot.
NYD: Tíz év után… A Földönben volt egy rész, amit Soma nem szeretett, ezért átdolgoztuk. De a Negyediket például 2017 óta játsszuk változatlanul, és én egyáltalán nem unom.
BS: Ezért kell vele sokat pöcsölni, mielőtt kijön, mert akkor nem unod meg, és nincs rajta mit változtatni. Van az a klisé, hogy soha nem lehet befejezni egy számot, csak abbahagyni. De, be lehet fejezni. Van az a pont, amikor azt tudod mondani, hogy most tökéletes. Csak ahhoz több év kell. És a lemezmegjelenéssel meg kell várni azt a pontot, amíg már nem változtatnál rajta. Ehhez az is hozzátartozik, hogy a koncerten nálunk nincs backing track, a stúdióban nem sávozunk, nincs dupla gitár, hanem úgy szól minden, mint a próbateremben. Én így érzem egyenesnek, tisztának és tökösnek, hogy nincs himi-humi, és nem csinálunk olyasmit a stúdióban, amit élőben nem tudnánk. Semmi baj nincs vele, ha valaki másképp gondolkodik erről, mert az is izgalmas tud lenni, de nekünk ez áll jól. A Carbovarisszal még próbálkoztunk backing trackkel, sávonként vettük fel a számokat ilyen riserrel meg olyan effekttel, aztán kijöttünk belőle, és a Törzzsel már egy sokkal natúrabb zenét akartunk csinálni.
Hogyan folytatsz egy tökéletesre csiszolt lemezt, mint amilyen a Tükör volt? A Menedék egyértelmű folytatása a Tükörnek, de az volt a benyomásom, hogy töprengősebb lemez. Mint amikor elmélázol dolgokon, és megnyúlik az idő.
BS: Ez a kérdés minket is sokáig foglalkoztatott. Tökéletesnek tartom a Tükört, pont azért, mert csomót dolgoztunk rajta, és minden apró részletében átgondolt volt. Egy ideig azt gondoltam, hogy ennél jobbat nem lehet csinálni. De aztán szép lassan lehámozódott ez a félelem az alkotási folyamatról. Amúgy a Menedéket tudatosan kötöttük a Tükörhöz, nem akartunk nagyon más világot teremteni. Tényleg töprengős lemez, de bátrabb dinamikai váltások vannak benne, amikor a nagy csöndből nagy zúzda lesz.
NYD: Az első EP-nk (Magasra fel) után az első lemezünk (Földön) is nagy váltás volt, utána a Tükör meg még nagyobb. Ha interjúklisét akarnék mondani, akkor az első kettő útkeresős volt, és a Tükörnél éreztük azt, hogy ez a Törzs. A Menedéknél tudtuk, hogy nem akarunk radioheades hajtűkanyart venni, hanem a Tükör világában maradnánk, nyilván önismétlés nélkül.
Az első lemezeken még new gaze-nek mondott zenét játszottatok, amiben ének is volt, és egyfajta átmenet volt az indie-rockos Carbovaris és a Törzs között. Hogyan jutottatok el innen az instrumentális posztrockig?
NYD: Volt egy sorsfordító koncertünk Ábel barátunk Népszínház utcai lakásában. A rendőrök is kijöttek, de akkor már befejeztük, mondtuk nekik, hogy lekésték. A nappaliban nyilván nem volt hangosítás, ezért ének se, és a koncert után egymásra néztünk, hogy ez így sokkal jobb volt. Soma is élvezte, hogy csak a zenére kellett figyelnie. Mi egyébként se a shoegaze-t, se a posztrockot nem ismertük. Ilyen zenéket – a Pink Floyddal együtt – Ligeti Gyuri mutogatott nekünk, amikor vittük neki a demókat, hogy ezekre emlékezteti a zenénk, mi meg rácsodálkoztunk, hogy milyen jók. Egyikünk se egy nagy zenefaló Somával.
De akkor elkezdtetek posztrockot hallgatni?
NYD: Hát… Kábé három lemez van, amit mindhárman szerettünk még Zsomborral. Az Oh Hiroshima In Silence We Yearn, a There’s A Light A Long Lost Silence című lemeze, és a We Lost The Sea Departure Songsa. Nagyon jó érzés volt, amikor felfedeztük, hogy vannak hasonló zenekarok, mint mi, de nem posztrockkal kelünk és fekszünk, és a turnébuszban sem azt hallgatunk, hanem minden egyebet.
BS: Ettől még egyre többet tudunk a műfajról, mert sok zenekarral kapcsolatban vagyunk, és többel is tudtunk játszani, akiket kezdetben hallgattunk: a We Lost The Sea-vel az Instantban, az Oh Hiroshimával pedig kétszer is turnéztunk, amitől én nagyon boldog voltam. A posztrock-közeg egészen csodálatos.
NYD: Rossz értelemben vett versenyszellem és lenyomás nincs, végtelenül szerény, jóindulatú és kollaboratív mindenki. A posztrockban még a legrosszabb arc is nagyon-nagyon jófej.
BS: Amikor kiderült, hogy poszt-rockot játszunk, utánanéztünk a dolgoknak, de azóta se lettem óriási posztrock-hallgató. Ettől még egyre többet tudunk a műfajról, mert sok zenekarral kapcsolatban vagyunk, és többel is tudtunk játszani, akiket kezdetben hallgattunk: a We Lost The Sea-vel az Instantban, az Oh Hiroshimával pedig kétszer is turnéztunk, amitől én nagyon boldog voltam.
NYD: Mielőtt Varga Balázs Zero lett a menedzserünk, én szerveztem a koncerteket, és emiatt rengeteg posztrock-zenekart meghallgattam. Volt egy turnénk, amit le kellett mondanunk a Covid miatt, és a PostPedián városra szűrve lehetett nézni, hol milyen zenekar van. Így találtuk meg például a Siberiát, akiket azóta is hallgatok és turnéztunk is együtt. De lett volna közös koncertünk egy ausztrál zenekarral, az iiah-val, ők is nagyon jók. Nagyon jó érzés volt, amikor felfedeztük, hogy vannak hasonló zenekarok, mint mi, de nem poszt-rockkal kelünk és fekszünk, és a turnébuszban sem azt hallgatunk, hanem minden egyebet.
A Tükör mégis esszenciális poszt-rock lemez lett.
NYD: Azt már úgy írtuk, hogy ismertünk ilyen zenekarokat, amik biztos hatottak is ránk. De egyáltalán nem poszt-rock lemezt akartunk írni, hanem Törzs-lemezt.
BS: Úgy érzem, mintha mi kicsit kívülállók lennénk a poszt-rockban. A mi zenénken érződik, hogy az indie felől közelítjük ezt, sok zenekar viszont a metál felől. Az Oh Hiroshima tök jó párosítás nekünk, mert az ő zenéjükön azt érzem, hogy akár popdalok is lehetnének, ha úgy lennének megcsinálva – de nem úgy vannak.
A Törzsben hol érhető tetten az indie-hatás?
BS: Mi sokkal inkább dallamokban gondolkodunk. A verzéket és a refréneket tudatosan kiirtottuk a zenénkből, de hook az van. Aki metálosabb, az a flow irányába megy el, vagy a ritmikusabb darálás felé. A mi zenénk gondolkodósabb, és sok, viszonylag nagy kiállás van benne, amikben egy dallam van, és annyira minimál, hogy nem hiszed el.
NYD: A poszt-rockban sokkal több az odabaszás és a zúzda, mint a mi zenénkben. Bizonyos helyekre azért nem illünk, mert túl puha, túl elgondolkodós a zenénk. Mi így szeretjük, de ezzel kilógunk a színtérről, mert a mai poszt-rock zenekarok többsége inkább a poszt-metálhoz áll közelebb, és kevesebb a chilles poszt-rock.
BS: A posztrock-közeg egyébként csodálatos. Ahogy rátaláltunk, a műfaj összes kapuja kinyílt előttünk, és óriási nyitottsággal és szeretettel fogadtak mindenhol. Talán Ronnie-t emelném ki, az indiai srácot, aki a WherePostRockDwells YouTube-csatornát csinálja, és a világ összes tájáról gyűjti rá a zenéket.
NYD: Van egy Post-Rock Appreciation Society, ahová beposztoltam a Fiumei úti temetőben felvett koncertünket, és a We Lost The Sea-gitáros Mark beírta, hogy basszus, itt én is szívesen játszanék. Ez egy pici közeg, mindenki iszonyat kedves, nyitott, és segíteni akar. Rossz értelemben vett versenyszellem és lenyomás nincs, végtelenül szerény, jóindulatú és kollaboratív mindenki. A poszt-rockban még a legrosszabb arc is nagyon-nagyon jófej.
Ez a chillesebb, puha poszt-rock pedig tök jól passzol a természetközeli helyszínekhez, ahol felléptetek a Bükktől a Fiumein át Aggtelekig. Kezdettől fogva tudtátok, hogy szeretnétek kivinni a zenéteket a hagyományos koncerttermekből?
BS: A megalakulás után volt egy erdős koncertünk. Már akkor gondolkodós zenének éreztük a Törzsét, és arra jutottunk, hogy tök jó lenne nem egy klubban játszani, ahol sört veszel, dumálsz a haverjaiddal, kidobó van, és ez a sok minden lerántja a földre az élményt, hanem vigyük ki egy erdőbe, ahol nyugalom van és béke. Ez annyira jól sült el, hogy utána sokszor próbálkoztunk ilyesmivel, hogy játsszunk a barátunk Balaton-felvidéki présházában, vagy egy kulcsos házban a Bükkben, és stúdió helyett egy olyan térben vegyük fel a lemezünket (a Tükört), ami magáévá teszi a zenét. Így jutott eszünkbe az Aggteleki-cseppkőbarlang, ahol elképesztő volt a reverb.
NYD: Több száz lépcsőn kellett levinni a hangszereket, a hangtechnikát, a százkilós projektort, a filmtechnikát, mert öt kamerával forgattunk, és a fénytechnikát, hogy azért látszódjon is a zenekar. Ez őrületes logisztikai kihívás volt. Húszan voltunk lent a barlangban, és párhuzamosan folyt a hangfelvétel, a vetítés, és az ötkamerás felvétel. Egy napunk volt rá, hogy lecipeljük, beállítsuk, kitaláljuk, és felvegyük úgy, hogy jó legyen a kép, a hang és a videó is, és mi se rontsuk el, amit játszunk. Ez nagy vállalás volt, de iszonyatosan szerettük. Aki ismeri a Törzset, annak mind referenciapont a barlangos videó, szóval minden macera megérte.
Tudtátok élvezni is?
BS: Én az első pillanatot élveztem, amikor megszólalt a gitárom. Gyuri mondta, hogy tekerd fel jól, én lepengettem egy akkordot – és visszhangzott örökre. Élveztük, de az egy nagyon koncentrált munka volt egy nem túl ideális munkakörnyezetben. Tíz fok van lent és száz százalékos páratartalom. Az egyik pedálom be is ázott, de egy egykilowattos lámpával sikerült végül kiszárítani.
A Tükörnél számok voltak a számcímek, amivel kikerültétek az instrumentális zenék címadási nehézségeit. A Menedék mögött mi a koncepció: mi elől nyújt menedéket?
BS: A Tükörnél egyáltalán nem akartunk címeket adni a számoknak. Annyira egységesnek éreztük az anyagot, hogy úgy akartuk felvágni hat számra, hogy adunk neki hat sorszámot. Mindegyik dalnak az a címe, hogy Tükör, csak más felvonások. Azt fedeztük fel, hogy ha minimális kapaszkodót adsz az instrumentális zenében, akkor indukálni tudod a hallgatót, hogy ne gondoljon semmire, ami által biztos, hogy gondolni fog valamire, és az teljesen más lesz, mint amire mi gondoltunk. Ezt a szabadságot akartuk tágítani a Tükörnél, hogy még több minden eszébe juthasson az embereknek egy-egy dalról. A Menedéknél ez nem jött össze, de azért ezekbe a fogalmakba is sok minden belefér. Címnek pedig azért ezt választottuk, mert az elmúlt pár évben úgy éreztük, hogy annyira jó lejönni ide a próbaterembe, és kiszakadni a hétköznapokból, a melóból, a közéletből, vagy a dühösen dudáló autók közül, hogy olyan, mintha egy menedékbe jönnénk. Amúgy is olyan kicsit, mint egy földalatti bunker. A Menedék a közös létezés, alkotás, gondolkodás.
NYD: Szoktunk beszélgetni a közéletről, a munkáról és a dudáló autókról is, de ezen a 3x4 méteren felszabadult és magától értetődő minden. A Menedéknél meghallgattuk együtt a lemezt, és leírtuk a vizualizációkat, amiket láttunk. A Tükörnél is csináltuk ezt, de ott annyira mást láttunk, hogy nem adtunk számcímeket, hogy mindenki a saját moziját nézhesse. A Menedéknél viszont megkerestük a közös metszeteket, mondjuk az Átfordulnál a tipping pointot, amikor csak gyülemlik, gyülemlik valami, aztán beáll egy nyugalmi állapot. Olyan szavakat kerestünk, ami egyikünket se dobja le, nem jut róla eszébe egy ’94-es reklám, hanem mindenki tud vele menni.
Május 31-én mutatjátok be a lemezt a Turbinában, szeptemberben pedig a skót posztrock-legenda Mogwai előtt játszotok. Felkerül egy újabb pipa a bakancslistátokra?
NYD: Abszolút, imádjuk a Mogwait. Nem gondoltuk, hogy valaha játszhatunk velük, őrület.
BS: És augusztusban játszunk a Pelagic Festen, ami szintén bakancslistás ügy volt.
Mi hiányzik még az eredeti ötéves tervetekből?
NYD: Arról már csak a dunk!festival van hátra.
BS: Írhatnánk egy új listát lassan.
Azon mi lesz?
BS: Részemről Japán.
SZT: Maradjon a Törzs mindenkinek menedék.
NYD: Nekem more of the same. Turnézni zenekarokkal, akiket nagyon szeretünk, de még kimaradtak. Explosions In The Sky, Sigur Rós… Egyik se reális, de egy álom lenne, ha összejönne.
„Elképesztő erejű, meghatározó, korszakos zene” – A Törzs kedvencei 2022-ből
interjú: Soós Tamás
fotó: Sógor Ákos
