
Játszottak már a Szigeten és Harry Styles előtt is, de novemberben végre önálló koncertet ad Budapesten az elmúlt évek egyik legjobb brit gitárzenekara, amin a nyár végén már egy nagy kiadónál megjelenő új lemezüket, a The Clearinget is bemutatják.
A Wolf Alice 2013-ban tűnt fel a színtéren a My Love Is Coollal, amelynek egyik számát (Moaning Lisa Smile) Grammy-re jelölték, második albumukkal (Visions Of A Life, 2018) elnyerték a legrangosabb brit zenei elismerést, a Mercury-díjat, a brit slágerlisták élére ugró Blue Weekenddel (2022) pedig az év zenekara lettek az angoloknál – megérdemelten.
Negyedik albumuk, a The Clearing augusztus 29-én jelenik meg a Sony Musicnál, és állítólag olyan lesz, mintha a Fleetwood Mac írna ma egy albumot Észak-Londonban. A The Clearinget Los Angelesben vették fel a Grammy-díjas mesterproducer, Greg Kurstin segítségével, és erősen merítenek rajta a '70-es évek hangzásaiból.
„Szerettem volna egy rockdalt, amiben az előadásra koncentrálhatok, és úgy énekelhetek, mint Axl Rose, miközben arról szól a dal, hogy nő vagyok. Korábban pajzsként használtam a gitáromat, hogy kikerüljem a „csajénekes egy bandában” sztereotípiát, de most rockhangszerként akartam használni a hangomat, és felszabadító volt letenni a gitárt. Elértem arra a pontra, amikor már nem érzem, hogy bizonyítanom kellene, hogy zenész vagyok” – mondta a frontember Ellie Rowsell az első kislemezről, amelynek klipje Bob Fosse Mindhalálig jazzét idézi meg.
A Wolf Alice karrierje során már többször körbejárta a világot, itthon a Szigeten (2018-ban) és Harry Styles előtt (2022-ben) is megnézhettük őket. (Akkor ki is faggattuk őket a zenei ízlésükről.) Idén nyáron fellépnek a Glastonbury-n, az év vége felé pedig világkörüli turnéra indulnak, ami november 11-én ér a budapesti Barba Negrába.
„Mindig is arra vágytam, hogy zombi legyek” – Wolf Alice-interjúnk
A koncertre jegyet elsőként a zenekar hivatalos rajongói klubjának tagjai vásárolhatnak május 21-én 10 órától, majd másnap 10 órakor indul az elővásárlás a regisztrált Live Nation-tagok számára, a teljes körű jegyértékesítés pedig május 23-án, 10 órakor kezdődik a www.livenation.hu, a www.funcode.hu és a www.rock1.hu oldalakon.

