Filmrecorder Cannes-ban. Az Anora varázsa egy évvel később is kitart.

A tavalyi év cannes-i sikertörténete még mindig kitart: Sean Baker egy éve nyerte meg az Anorával az Arany Pálmát, majd két hónapja az Oscart, most pedig máris itt az új filmje producerként, a Left-handed Girl. Noha Tajvanon játszódik és kínaiul beszének benne, le sem tagadhatná a legendás Sean Baker-hatást.

A Left-handed Girl egyszerre intim családi portré és városi látlelet, amely érzékenyen egyensúlyoz a hitelesség és a közérthetőség között. Bravúrja, hogy mindennapi gesztusokból építkezve rajzolja meg egy család és egy társadalom portréját. A történet nem nagy drámákra, hanem apró feszültségekre fókuszál: félreértésekre, elhallgatásokra, a szeretet és a megfelelési kényszer csendes ütközéseire. Ettől válik igazán erőssé: a film nem magyaráz túl, hanem hagyja, hogy a néző maga fedezze fel a szereplők közti láthatatlan szálakat.

A figyelem következetesen az emberi kapcsolatokon marad, és ez a visszafogottság fokozatosan hálálja meg magát. A rendezői szemléletben és a hangulatban egyértelműen tetten érhető Sean Baker hatása, ami nem meglepő, hiszen Shih-Ching Tsou, a rendező Baker alkotótársa, akivel 2004-ben még együtt rendezték meg a Take Out című filmet, majd Tsou volt a Floridai álom és a Vörös rakéta producere is. Most Baker viszonozta a szívességet és vállalta el a Left-handed girl produceri feladatait.

A naturalista megközelítés, a helyszínek élő, lüktető használata, valamint az a képesség, ahogyan a film a periférián élők hétköznapjait empátiával, de ítélet nélkül mutatja meg, mind Baker munkáit idézik. Akárcsak a Tangerine vagy A floridai álom esetében, itt is azt érezzük, hogy a város nem puszta háttér, hanem aktív szereplő: alakítja a karaktereket, miközben ők is nyomot hagynak rajta. A Left-handed Girlt viszont kár lenne csak Sean Baker hatására redukálni, bár a cannes-i fődíj és az Oscar-díj miatt most óriási árnyékot vet az új együttműködésre. Tsou azonban egy önálló hang, amely Baker filmes örökségét saját kulturális közegébe ülteti át.

A film egyik legérdekesebb rétege a családi látszat fontosságának bemutatása Tajvanon. A történet érzékletesen mutatja meg, milyen erős társadalmi elvárás a kifelé sugárzott harmónia fenntartása, még akkor is, ha a felszín alatt feszültségek és kimondatlan konfliktusok húzódnak. A szereplők gyakran nem azért hallgatnak vagy alkalmazkodnak, mert ne lennének saját vágyaik, hanem mert a család egységének – vagy legalább annak látszatának – megőrzése mindennél fontosabb. Ez a belső ellentmondás adja a film érzelmi súlyát, és teszi azt kulturálisan specifikus, mégis univerzálisan átélhető történetté.

Ugyanakkor feltűnő, hogy a vásznon látható Tajpej kifejezetten nyugati szemmel van ábrázolva. A város ritmusa, terei és konfliktusai olyan formában jelennek meg, amely a nyugati nézők számára könnyen dekódolható, sőt ismerős. Ez a nézőpont valószínűleg hozzájárul ahhoz, hogy a film nemzetközi közegben jól működjön, és akár egy évvel az Anora után hasonló sikert arasson a fesztiválokon és a művészfilmes forgalmazásban. Ugyanakkor óhatatlanul felmerül a kérdés: vajon a helyi közönség mennyire tartaná ezt az ábrázolást autentikusnak. Az exportképesség azonban ezúttal valószínűleg előny és Tsou és Baker a lehető legjobb pillanatban épít hidat Kelet és Nyugat között.

A Left-handed girlt a cannes-i filmfesztivál Semaine de la critique szekciójában láttuk, magyarországi moziforgalmazásáról egyelőre nincs információnk.