
A Quimby az elmúlt évtizedben megjárta az ország összes nagyszínpadát a fesztiváloktól a hazai arénákig, és közben elkezdett hiányozni nekik a kezdeti fellépések hangulata. Ezért útjára indítják a hat állomásos Quimby Közel Turnét, amely a régi klubkoncertek családias légkörét idézi meg. A setlistbe pedig olyan dalok is bekerülnek, amelyeket régóta nem játszanak élőben.
„Mint ahogyan az úszás után jólesik a napozás, a napozás után az úszás, sósra édes, édesre sós, ugyanúgy jó az effajta változatosság a léleknek. Sajátos hangulat járja át az embert, amikor bensőségesebb fizikai térbe kerül a közönségével. régóta tartozunk már ezzel magunknak és a közönségünknek” – mondta Varga Livius a turnéról. A zenekar basszusgitárosa, Mikuli Ferenc hozzátette, hogy a nagy koncerteken elképesztő energiák áradnak a színpad irányába, de ezt néha jó közelebbről is megélni, még akkor is, ha a kisebb helyek nagyobb energiabefektetést igényelnek a zenekartól is. Gerdesits Ferenc, a zenekar dobosa külön kiemelte, mennyivel jobban szereti, amikor a kisebb színpadokon a zenekari tagok is közelebb kerülnek egymáshoz a térben, ezáltal felértékelődik a közös játék öröme is.
Az évek során a hazai klubélet óriási változáson ment keresztül, a koncertek jelentős része már a szabad ég alá került a nyári időszakban. A Közel turné május 16-án a pécsi Káptalankertben indul, május 30. és június 1. között Budapesten a Kobuciban lesznek (már most teltházas) koncertek, június 13-án a győri Bridge Gardenben, 20-án a balatonakarattyai Peter’s Teraszon, július 11-én a kecskeméti Ápoló Klubban, míg augusztus 2-án a balatonboglári Kultkikötőben lép fel a Quimby. Kiss Tibi elmondta, hogy a hetek óta tartó zenekari próbákon számtalan olyan dalt vett elő a zenekar, amelyek az utóbbi években nem kerültek be a fesztivál setlistekbe. „A nosztalgikus érzéseket olyan kedvencekkel hívjuk elő, amiket régóta nem játszunk koncerteken.”
További információ, jegyek: https://quimby.hu
nyitókép: sinco

