Az irodalom segít. Japanese Breakfast

For Melancholy Brunettes (& Sad Women) – a cím nem állít valótlant: a 2021-es Jubilee felhangoltsága után a Japanese Breakfast negyedik stúdióalbumán visszatér a sötétebb, melankolikusabb tónusokhoz. Ez az írás először a Recorder magazin 123. számában jelent meg.

Michelle Zaunert 2021 óta elsősorban íróként ismeri a világ. Crying in H Mart című önéletrajzi könyve Barack Obama kedvenc olvasmányai között szerepelt, New York Times bestseller és #booktok-szenzáció lett, a filmadaptáció jogaira azonnal lecsapott Hollywood, szóval a koreai-amerikai szerző jó úton járt, hogy Min Jin Lee nyomdokaiban a koreai diaszpóra új sikerszerzői közé emelkedjen. 

A könyv jó belépő a gasztronómia, a rosszul felfogott egzotikum és az irodalom felől érkezőknek Zauner történetéhez és világához, ugyanis a szórakoztatóipari áttörést meghozó Japanese Breakfast formáció szárnypróbálgatásai is beleszövődnek a koreai-amerikai kulturális örökséget és identitástudatot, az anya elvesztését, az apával megromló kapcsolatot és a koreai konyha terápiás hatását feldolgozó szövegbe. Éppen ezek a Crying in H Martban megjelenő, a stressz, szorongás, gyász sötéten ragyogó háromszögében megírt, hálószobákban és garázsokban felvett dalok adták a 2016-os Psychopomp (azaz túlvilági lélekvezető vagy –kalauz) album anyagát. Tulajdonképpen a lélekvezető behelyettesíthető, ha a könyv felől olvassuk: lehet maga a zene, de lehet a YouTube-szenzáció és koreai háziasszony Maangchi is, akinek a közvetítésével Zauner újra felfedezte a házias koreai ételeket, ezen keresztül pedig a saját identitását is, ami egyben az édesanya emlékének megőrzésére tett kísérlet.

Zaunerből ugyanakkor nem vagy nem csak a veszteség csalta elő az alkotót, Little Big League nevű emóformációja korábban már mérsékelt sikernek örvendett, a Japanese Breakfast viszont megerősítette benne az erősen szerzői, többféle zenei és irodalmi inspiráció hatására összeálló ambíciót. Ez az ambíció pedig hamar beért: a Psychopomp megjelenése után már Mitski előzenekaraként turnézott, 2017-ben pedig megjelentette második albumát, a Soft Sounds from Another Planetet, amit a Sable című videojáték soundtrackje és a 2021-es Jubilee követett. Utóbbi elől St. Vincent és Olivia Rodrigo happolt el egy-egy Grammy-díjat, ugyanakkor Zauner ekkoriban már a Florence and the Machine, a The National és a Yeah Yeah Yeahs előzenekaraként lépett fel – ennek ellenére vagy talán éppen a siker gyors egymást követő hullámai közt hánykódva többször is szögre akarta akasztani a gitárt az évek során, legutóbb azért, hogy Szöulba költözzön és egyetemi tanulmányokat folytasson.

Ehhez képest itt a For Melancholy Brunettes (& Sad Women), és van valami kellemesen retró Michelle Zauner negyedik Japanese Breakfast-albumában: első hallásra elbűvölően újromantikus americana, miközben témáit a barokk operák és modern irodalmi elbeszélések világából meríti. Ráadásul hiába a negyedik album, bizonyos értelemben első is – az erősen házibarkács korábbi felvételek után a For Melancholy az első igazi stúdióalbum, ami Blake Mills producer értő kezei alatt született. 

Mills kéznyoma első hallásra nyilvánvaló: egy olyan, részletgazdag és finoman rétegzett, americanába hajló indie-hangzás jellemzi az albumot, ami egyértelmű minőségi és stílusbeli ugrás a Japanese Breakfastet meghatározó korábbi lo-fihoz képest. Nem véletlenül emlékeztet Fiona Apple- vagy Phoebe Bridgers-felvételekre ez a kompakt kis album: Mills dolgozott velük is, ahogyan egy sereg más, a country, americana, indie határvidékét meghódító előadóval is. Zauner törekvése tehát, hogy okos és érzékeny, az amerikai motívumkincsben és zeneiségben gyökerező melankóliát hozzon létre, a lehető legjobb partnerre talált.

A végeredmény pedig minden kékharisnya álma, hiszen egyszerre merít Virginia Woolftól (Orlando In Love), Thomas Manntól (Magic Mountain), a New Yorker egykor kedvelt szerzőjétől, John Cheevertől (az ő The World of Apples című elbeszélésfüzérére utalás az album címe), a görög-római mitológiából (Vénusz, Léda, Ikarusz figurája elevenedik meg a dalokban), miközben egyszerre társadalomkritikus (Mega Circuit, Men in Bars) és lírai. Ez az irodalom és indie pop között elfoglalt pozíció mindenképpen egyedivé és figyelemreméltóvá teszi Michelle Zauner figuráját a kortárs énekes-dalszerző palettán, de a For Melancholy… éppen úgy kissé túlírt (és túlproducelt), mint a Crying in H Mart – és éppen ugyanúgy hordozza az ígéretet, hogy egy egyensúlyi állapotát és hangját megtalálni képes szerzőt látunk és hallunk. A Japanese Breakfastnak nem áll rosszul ez a Smashing Pumpkins aranykorát is megidéző regiszter, hiszen könnyű kézzel és érzékenységgel dolgozza fel a súlyosabb témákat is, mint az Andrew Tate-féle manosphere ideológiáinak terjedése (Mega Circuit), az apa-lánya kapcsolat megromlása (Little Girl). 

Persze egyelőre az amerikai anzix, mitológia, irodalom, romantika elegye egyszerűen sok: a stílusjegyek és a tematika feszültsége egy ennyire vékonyka albumon nem izgalmas, hanem inkább elidegenítő vagy émelyítő, hiszen lehetetlen tájékozódni benne. Zauner még nem jelöl ki nekünk egy biztos támpontot és nem hagyatkozhatunk a Japanese Breakfast előző iterációjára sem. Támpontok híján csak ez a sokság marad, amit viszont tompít a címben már előrevetített melankólia, ami Zauner számára itt jobbára játék és stilisztikai eszköz semmint komolyan gondolt vagy megélt attitűd – ez a játékosság pedig felszabadító abban a közegben, amiben a női előadók alapállása a véresen komolyan vett és mindenre sugárzott reflexió. Michelle Zauner viszont már a Jubilee-ben megmutatta, hogy lehet kifelé is fordulni a jogos és szükséges identitáskeresés és gyászmunka elvégzése után, de az új album fókusza a hiperszemélyes, terápiás tartalmakról teljesen máshová kerül. Hiszen annyi minden van még a világon!

Különös leírni, hogy a melankólia lehet ennyire játékoskedvű vagy kalandos, de a For Melancholy Brunettes (& Sad Women) a magasfényű vonósokkal, a rezonátoros gitárral, minden irodalmi képével és a korábbi Japanese Breakfast-lemezekre visszautaló kis easter egg-gel azt a bűvöletet igyekszik megtörni, ami újabban a szerzőt és kizárólag a szerzőt teszi meg a valóság szűrőjének és tolmácsának. Csakhogy néha mindnyájunknak fel kell lélegeznünk, perspektívát kell váltanunk – ebben pedig, tudjuk, az irodalom segít. Michelle Zauner következő szerzői kihívása, válasszon akármilyen médiumot is, minden bizonnyal az lesz, hogy megtalálja az egyensúlyt a személyes és az általános, az absztrakció és a konkrét tapasztalat között. Első valódi stúdióalbuma pedig ígéret és bizonyíték arra, hogy a Japanese Breakfast jó úton jár.

Selmeczi Nóra