Itt a 2025-ös Friss Hús magyar versenyprogramja – történelmi mérföldkő a fesztivál életében

2025.05.05. 12:13, srecorder

softener_02_jpg_ma_solata.jpg

A Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál 2025-ben első alkalommal Oscar-kvalifikáló eseményként tér vissza. A május 29-én induló országos fesztivál magyar versenyprogramjában 34 új hazai rövidfilm mutatkozik be, köztük több olyan alkotás, amely nemzetközi fesztiválokon is kimagasló sikereket aratott. Idén először két magyar rövidfilm – a legjobb élőszereplős és animációs díjazott – automatikus nevezési jogot szerez az Oscar-díjra.

A 2025-ös Friss Húson megjelenő filmek alkotói között egyaránt vannak jól ismert, nemzetközi fesztiválokon is díjazott filmkészítők és a pályájuk elején álló filmesek és színészek.

Kenyeres Bálint Cannes-ba egyedüli magyar produkcióként meghívott alkotását a Friss Hús közönsége láthatja először Magyarországon közvetlenül a cannes-i premier után: a No. 3 (The Spectacle) egy fiatal roma fiúról szól, aki egyedülálló képessége miatt egy tévéműsor révén hirtelen a reflektorfénybe kerül. A Magyarázat mindenre főszereplője, Hatházi Rebeka ezúttal rendezőként mutatkozik be (Április huszonhét), Tóth Kristóf Zsolt pedig két filmmel is érkezik (Túlpart, Denisa).

A Friss Hús több visszatérő rendezőt is köszönt. Tóth Barnabás és Simonyi Balázs 2003 és 2011 után ismét forgatási helyszínt keres a (terep)SZEMLE 3.-ban, miközben jelenünk társadalmi kihívásaira is reflektálnak. A sokszorosan díjazott, világszerte fesztiválok százait megjárt legendás rendező, Ulrich Gábor lírai animációját, a Capricciót hozza el a fesztiválra.

capriccio_02_jpg_ma_solata.jpgUlrich Gábor: Capriccio

Eszenyi Enikő a Boldog emberek című sci-fi boldogságdoktoraként, Pelsőczy Réka a Világvége aggódó és idegesítő anyafigurájaként, Schilling Árpád az Élő kövek terapeutájaként, Kizlinger Lilla pedig az ő pácienseként bukkan fel a nagyvásznon. A fesztiválon fókuszba kerülő Friss Csillagok, Bukovszky Orsolya és Pigler Emília együtt szerepelnek a Ne nézz a napba és a Most ez van című filmekben, osztálytársuk, az SZFE végzős hallgatója, Nyomárkay Zsigmond pedig öt filmben is látható lesz.

Idén főként a nemzedéki életérzésfilmeké lesz a fesztivál. A generációs konfliktusokat, a felnőtté válás nehézségeit, a külföldre vagy más városba költözés, illetve az elvágyódás kérdését több alkotás is vizsgálja. A párkapcsolati témák is hangsúlyosan megjelennek: a Berlinalén is díjazott animáció, a Wish You Were Ear például egy szimbolikus világban mutatja meg, hogyan hagynak nyomot rajtunk kapcsolataink; a Nárcisz és Echo a nárcisztikus bántalmazás pszichológiai jelenségét tárja fel; a Lilláéknál című filmben a gyereket váró pár békés estéjébe hoz fordulatot a volt feleség váratlan megjelenése; a helyzetkomikumban bővelkedő Két felnőttben pedig egy kínos randi abszurd pillanatait követhetjük.

lilla_e_kna_l_02_jpg_ma_solata.jpgLilláéknál

A változatos válogatásban emellett felbukkan a helyenként morbid humor (Mobil Kisállat Hamvasztás), a modern rabszolgaság témája (Ugar), egy rendhagyó sportfilm (Az utolsó dobás) és lesznek jazztrombitára írt improvizációk is (Where Blue Meets Red). Több filmben is szerepet kap a testünk és pszichénk korlátaival való küzdelem, például a Kilépőben és a Túlpartban.

A világ talán legfontosabb animációs eseményének, az Annecyi Nemzetközi Animációs Fesztiválnak idén júniusban Magyarország lesz a kiemelt vendége: három magyar rövidfilmet (Az utolsó dobás, Capriccio, Kutyafül) is beválogattak a hivatalos programba. A Friss Húson – ahol az animációs és élőszereplős filmek közös blokkokban mutatkoznak be – mindhárom látható lesz már a nemzetközi premier előtt. A Berlinale rövidfilmes versenyének idei egyetlen magyar filmjét, az Élő köveket, valamint az idén újra megrendezett Filmszemlén Legjobb kisjátékfilm díját elnyerő Világvégét is levetítik a fesztiválon.

vila_gve_ge_02_jpg_ma_solata.jpgVilágvége

A Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál 2013 óta dolgozik azon, hogy inspiráló alkotóközeget teremtsen a magyar filmvilág számára, vetítései mellett workshopokkal, pitchfórummal és egyéb szakmai programokkal támogatva a fiatal filmeseket. Azóta a legnagyobb magyar rövidfilmfesztivállá és az egyik legfontosabb hazai filmes eseménnyé nőtte ki magát, évi több mint tízezer látogatóval. 2024 októberében – Magyarországon elsőként – felkerült az Oscar-kvalifikáló fesztiválok listájára. A programban egyéni hangú, kreatív fiatal filmesek friss és értékes alkotásai tűnnek fel évről évre – például Deák Kristóf Mindenki című Oscar-díjas filmje vagy Buda Flóra Anna Cannes-ban Arany Pálmát nyert animációja, a 27. A nagyközönség és a szakma mozivásznon nézheti meg az új magyar és nemzetközi rövidfilmeket, amelyek mellett kerekasztal-beszélgetések, koncertek és sok más esemény is várja a fesztiválozókat. Az egy héten át tartó fesztivál évről évre több programmal és helyszínnel gazdagodik, idén Budapest mellett már Veszprémben, Szigetszentmiklóson, Szombathelyen, Pécsen, Szegeden, Debrecenben és Szentendrén is sor kerül a Friss Hús vetítéseire.

„Sikoltoztunk egy darabig, aztán hamburgert rendeltünk” – Buda Flóra Anna-interjúnk a 27-ről

A Friss Hús Budapest mellékszekcióinak és nemzetközi versenyének programját később jelentik be. A versenyprogramok győzteseit a fesztivál utolsó napján, június 4-én hirdetik ki. A magyar versenyprogram filmjeit itt böngészheted végig: https://frisshusbudapest.com/filmek.

https://recorder.blog.hu/2025/05/05/itt_a_2025-os_friss_hus_magyar_versenyprogramja_tortenelmi_merfoldko_a_fesztival_eleteben
Itt a 2025-ös Friss Hús magyar versenyprogramja – történelmi mérföldkő a fesztivál életében
süti beállítások módosítása