Több kolompot!

Will Ferrell kibuggyanó pocakja, Christopher Walken intenzív lelkesedése a kolomp iránt – az idén ötvenéves SNL egyik leglegendásabb jelenete a More Cowbell. Ez az írás először a Recorder magazin 122. számában jelent meg.

Az SNL mint intézmény

A Saturday Night Live, vagyis SNL nemcsak egy műsor, hanem egy „amerikai intézmény”, ahogy Larry David mondja. Talán ez innen kevésbé érezhető, szóval illusztráljuk Sydney Sweeney melleivel. Ezek léteztek 2024 tavasza előtt is, de csak akkor indult el az év egyik legidiótább közéleti vitája, amikor megjelentek az SNL-ben, és ezzel „megölték a woke-ot” egy mémmé lett konzervatív kommentár szerint.

A műsor atyaistene Lorne Michaels, aki néhány év kivételével 1975 óta viszi az SNL-t. Van egy vicce, hogy a szórakoztatóiparban mindenkinek két munkája van: a valódi és az, hogy kitalálja, hogyan lehetne „megjavítani az SNL-t”, merthogy az régen jobb volt (a beszélő fiatalkorában). Mindenesetre az SNL megváltoztatta a tévés humort, behozva a hetvenes évek merészebb ellenkultúráját – és az amerikai komikusok kábé kétharmada innen indult.

Az egyetlen orvosság: több kolomp!

Az SNL50 ünneplés részeként négyrészes dokusorozat is készült, aminek egyik epizódja egyetlen jelenet körül forog: ez a műsor egyik meghatározó szkeccse, a 2000. április 8-án leadott More Cowbell, amit Will Ferrell írt és a társulat mellett az aznapi vendég, Christopher Walken játszik benne.

1976-ban járunk, a Blue Öyster Cult éppen felveszi (Don’t Fear) the Reaper című számát (az amerikai rockrádiók egyik örökzöldje), Bruce Dickinson (Walken) legendás producer vezetésével. (Nem azonos az Iron Maidenből ismerttel, sem a dal valódi három producerével – Ferrell egy válogatáslemez hátáról leste le a szerinte vicces nevet, de ő csak a kompiláció producere volt.) A fiktív Gene Frenkle (Ferrell) kicsit túl hangosan kolompol, a zenekarnak nem tetszik a hangzás – de Dickinson csak még több kolompot akar, és azt, hogy Frenkle „használja ki a stúdió terét”. Frenkle ezt meg is teszi, de a zenekar ezt zavarónak tartja. A visszafogott játék meg Frenkle-nek nem megy, belemászik az énekes-gitáros arcába. Némi vitát követően Dickinson meggyőzi őket, hogy együtt, csapatként vegyék fel a dalt. Itt hangzik el a legendás bemondás: „lázban égek, és egyetlen orvosság van erre: több kolomp!”

Majdnem el sem készült

A jelenet Amerikában annyira legendás, hogy a „more cowbell” még a szótárba is bekerült „extra minőség, ami valamit jobbá tesz” jelentéssel. Christopher Walken arra panaszkodott Ferrellnek, hogy „tönkretette az életét”: az étteremben is több kolompot akarnak adni a salátájához.

Pedig hajszálon múlt, hogy egyáltalán elkészült. Első változata az asztalnál elvérzett, ahol szerdánként felolvassák az írók, amit a héten írtak. Pár hónap múlva Ferrell direkt Walkenre újraírta, és ez eljutott a következő fázisba: minden szombatra készül egy közönség előtt bemutatott verzió, de ezek közül Lorne Michaels kidobja, ami nem működik élőben. A színészek maguk is meglepődtek, hogy ezen is túljutott a „túl fura” jelenet. Amikor élőben felhangzott az első röhögés az első „more cowbell” után, már tudták, hogy valami különlegesben vesznek részt.

Én vagyok Gene Frenkle!

A hatásnak nyilvánvalóan része Ferrell elsöprő, gátlás nélküli játéka (a főpróbához képest élőben még szűkebb trikót vett fel, hogy kibuggyanjon a pocakja), meg hogy Walken a drámai szerepeiből ismert intenzitással lelkesedik a kolompolásért, ahogy (a jelenetet dobosként végigröhögő) Jimmy Fallon mondja.

De a végső titok az, hogy Gene Frenkle mi vagyunk (ezt a dokumentumfilmben minden szereplő, köztük Dave Grohl és Josh Homme is elmondja): mindenkivel előfordul, hogy túlságosan lelkesedik valamiért, amit a környezete nem ért meg. Frenkle-lel magukat nevetjük ki – és vele győzünk, hiszen milyen szép, amikor ebből nem megszégyenülés lesz, hanem egy legenda, maga Walken mondja, hogy igen, igazunk van: több kolomp kell! 

Rónai András