9 perces krautrock megőrülés vezeti fel a DARĀGE posztapokaliptikus konceptalbumát, amin a főhősnek nemcsak a másnapot, hanem egy világvégét is túl kell élnie. Premier!
A 2045 a zenekar tavalyi öttagúvá válását követően az első olyan anyag, melyen az új felállás már közösen dolgozott, és ahol a korábbi garázsrock hangzástól némileg eltérve a banda új, kísérletezősebb vonalat hozott be krautrock, progrock, art punk és egg punk elemekkel, most már teljes egészében magyar nyelven. A hangzásbeli újításon túl ez a zenekar első konceptanyaga, ami egy átfogó sztorit mesél el, ezúttal egy poszt-apokaliptikus világból. Ez a nem túl derűs és távoli jövőkép a tragikomikusan sok szempontból aggasztó jelenünkre hajazó 2045-ben (ami egyben a technológiai szingularitás elérkezésének jósolt éve) érkezik el, de a történet fő tanulsága, hogy ebben a borús disztópiában is kiutat jelent az önfeledt öröm és a feloldást hozó, hangos gitárzene.
„A világvége téma és a sci-fi áthallások magától értetődően jöttek, mikor koncepciót kerestünk ehhez az anyaghoz, főleg, mert ez a világ könnyen összefér azzal a kicsit gyagya és magát nem túl komolyan vevő mentalitással, ami úgy általában a zenekart jellemzi. A Semmibe az albumon átívelő történet első fejezete, ahol főhősünk egy vad házibuli után arra ébred reggel, hogy beütött az apokalipszis, és magához térve nemcsak a másnapot, hanem egy konkrét világvégét is túl kell élnie, és így indul neki a lecsupaszodott tájnak, és próbálja kifilózni, hogyan tovább” – mesélte a zenekar.
„A dalt felvezető prológus (ami csak az albumon lesz majd elérhető) már az elején megteremti a világvége atmoszférát a szintetizajokkal és szirénaszerű hangokkal. Ezután egy monoton, krautrockos groove veszi át a helyét, amely a főhős egyedüli útját szimbolizálja a világ romjai között. A refrénnél a zene szubjektív nézőpontba vált: gitárzajok, gépszerű, ritmikus ének és egy kibomló gitárszóló mutatják be, ahogy fokozatosan beleőrül az elszigeteltségbe. A végén mégis egy keserédes feloldás jön, mintha ebben a hirtelen magányban is lenne valami furcsa béke. A háttérben végig zakatoló szintetizátor pedig a technológiai szingularitásra utal, ami talán pont a kiváltó oka lehetett ennek az apokalipszisnek."
Az album első felvezető számához, a Pengeélenhez Forgách Emma készített videoklipet, a május 9-én érkező 2045 pedig május 16-án, a Három Hollóban debütál élőben egy világvége tematikájú őrült házibuli keretében, ezután pedig többek közt a Kolorádón is meg lehet nézni a zenekart és hogy milyen is a posztapokaliptikus garázskrautprogpunk.
DARĀGE a Facebookon. Instagramon.
Fotók: Cseke Tamás.
A Premier rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti KulturálisÚj Alap támogatta.