Az etióp slágereket megőrülős matekrockként, etnojazzes ízekkel játszó uKanDanZ koncertje az év egyik különleges világzenei csemegéje lesz április 5-én a Magyar Zene Házában.
„Képzeld el, hogy Mahamoud Ahmad a NoMeansNoval és Captain Beefhearttal jammel, és néha Ornette Coleman is beugrik a buliba” – írták egyszer a uKanDanZ stílusáról, és ez nagyjából stimmel is. A zenekart a jazzkonzit végzett francia gitáros-dalszerző, Damien Cluzel alapította, aki annyira beleszeretett Etiópia zenéjébe, hogy ki is költözött a kelet-afrikai országba egy időre, és elkezdett helyi zenészekkel játszani, majd az etióp zene talán legnagyobb szakértőjének számító Francis Falceto segítségével még mélyebbre ásta magát a hagyományban. (Falceto a nyolcvanas évektől gyűjtött Etiópiában, és Éthiopiques című, az 1960-as évektől a 2000-es évekig terjedő etióp és eritreai zenének szentelt, mintegy harminc lemezből álló sorozatában az ország szinte teljes huszadik századi zenei termését kiadta.)
Cluzel 2006-ban Franciaországba visszatérve alapította meg a uKanDanZ-t (szójáték: U kan danz, azaz tudsz táncolni) a lyoni progresszív zenei színtér ismert arcaival (az eggyel korábbi ritmusszekciójuk például a progjazzes PoiL-lal játszott nemrég a Zene Házában). Zseni húzása pedig az volt, hogy a francia virtuózok mellé az etióp fővárosban, Addisz-Abebában megismert (és helyben igen ismert) Asnake Gebreyest vette be énekesnek, akinek elsöprő hangja és a nyugati fülnek elsőre talán szokatlan, az etiópiai tradíciókból merítő vokálakrobatikája hamar a uKanDanZ védjegyévé vált.
A uKanDanZ etióp népdalokat, és a hatvanas évekbeli jazz, valamint a latin-afrokaribi ritmusok ötvözésével létrejött ethio-jazz régi slágereit turbózza fel progrockos őrületté. Sokszor csak a dallamot és az éneket hagyják meg az eredetiből, és aköré egy teljesen új dalt ír Cluzel, aki a kiváló debütlemez, a Yetchalal sűrű, poliritmikus, telt hangzását egy jóval zúzósabb, matekosabb irányba vitte tovább az Awo című 2016-os csúcslemezükön, amin a nagy etióp énekes, Tilahun Gessesse több dalát is feldolgozták.
UKANDANZ A MICRODOSEMIKE 2023-AS KEDVENCEI KÖZÖTT
Ezt követte három évvel később az elektronikus hangzásokkal kísérletező Yeketelale, majd a Covid alatt Gebreyes nélkül felvett, újra átütő erejű instrumentális albumuk, a 4 Against The Odds (amire Falceto tiszteletére is írtak egy számot), alig pár hónappal később pedig a másik csúcsmű, az ethio-jazzes, matekrockos irányokat már gitár nélkül (!) szintetizáló Kemekem ከመከም. A Zene Házába április közepén megjelenő új albumukkal, az Evil Plannel érkeznek, amin Asnake a 2020 óta polgárháborúban álló Etiópa hivatalos nyelvén (amhara) énekli a Black Sabbath háborúellenes klasszikusát, a War Pigset.
Előttük a stílusban tökéletes passzoló, soktagú Hakumba játszik, akik tavaly egy erős afrobeat lemezzel jelentkeztek. „A ska-punk-folk-trap-gypsyjazz-megamimégjön bemutatkozás után a Hakumba bölcsen úgy döntött, hogy egységesebb lemezt készít, az alap pedig, amiben mind a tizenegy tag meg tudott egyezni, az afrobeat. Az már önmagában örvendetes lenne, hogy jelentősen megnőtt a magyar afrobeat-repertoár (hiszen még mindig nem nagy), az meg még inkább, hogy „a szokásos Hakumba-őrület” jegyében belekevernek mindent: rock, funk, soul, latin, krimijazz, retrórap betétek lepnek meg, hol kitérőként, hol az afrobeat fölött” – írtuk a Message-ről kritikánkban.
SZOMORGAZMUS ÉS SKATE PUNK, AMIT MAGADRA VARRATSZ: A HAKUMBA KEDVENC 2023-AS ZENÉI
Az este a Zene Háza LISTEN. - Zenei utazás a világ körül című időszaki kiállításához is kapcsolódik. Felvezetésként, a koncertek közti szünetben és a koncertek után a radiocafé Conga Heaven, Bongo Hell! műsorának házigazdái, Cyborg Templar és Tibsã pörgetik a lemezeket a Zene Háza előterében. A szettben a világ legkülönfélébb népcsoportjainak zenéi szólalnak meg, a gyökerektől a mai hibrid tánczenékig.
Ukandanz, Hakumba
Helyszín: Magyar Zene Háza
Időpont: 2025. április 5. (szombat) 19.30-22.00
Belépő: 3900 Ft (elővételben), 4500 Ft (helyszínen)
Jegyvásárlás. Facebook-esemény. További infók.