„Belehörögtünk, csiviteltünk, prüszköltünk ájulásig” – Itt a Minden rendben végefőcímzenéje Szalai Annával

2025.03.19. 09:40, srecorder

minden-rendben-e1739554318576.jpg

Beates-punkos lendületű dalt kapott az L.A. Suzi énekesnőjével a Minden rendben című magyar film, ami februárban debütált a Berlinálén, és március 20-ától a magyar mozik is játsszák. Premier!

mariusz-ambrus.jpgAz Inkubátor Programban készült Minden rendben Sós Bálint Dániel első játékfilmje egy apa morális dilemmájáról, akinek a fia balesetet okoz, ő pedig szülői-védelmi reflexből elhazudja a tettét. A főszerepet a nemcsak rendezőként, hanem színészként is kiváló Hajdu Szabolcs játssza, a zenéjét pedig Tövisházi Ambrus szerezte Fodor Máriusszal közösen. Az Amorf Ördögökből, a Péterfy Bori & The Love Bandből, és az idén 20 éves Erik Sumóból is ismert Tövisházi gyakorlott filmzeneíró, a Liza, a rókatündér kultikus dalait sokan ismerik, de társszerzője volt a tavalyi animációs időutazás, a csodás Kék Pelikan zenéjének is.

„Máriusszal ketten szereztük a Minden rendben zenéjét, voltak olyanok, amiket együtt, és olyanok, amiket külön-külön, de nagyon egyszerre lélegeztünk és egyet gondoltunk arról, hogy milyen fajta hangokat kér ez a történet” – mesélte Ambrus a filmről, amelynek a képi világa is különleges, nem igazán fekete-fehér, inkább a szürke különböző árnyalataival játszik, ahogy a család is egyre mélyebbre csúszik az erkölcsi szürkezónákba.

„Az utolsó dalon nagyon sokat gondolkodtunk, 2-3 ötletet is bedobtam a végére, és végül ezt a beates-punkos lendületű dalt választotta Sós Bálint, a film rendezője. Az L.A. Suziban játszó Szalai Annáról először a Csillagrablók zenekarból tudtam, és nem ismertem személyesen. Minden csoda flottul ment vele, első körben küldött egy kiváló demót, aztán eljött hozzám és másfél óra alatt meg is voltunk. A szaxofon-cafatokat pedig, amik a dalban vannak, Máriusszal együtt vettük fel. Mivel egyikőnk sem tud szaxofonozni, olyan módon, hogy mondtam Máriusznak, hogy fújd, és belehörögtünk-csiviteltünk-prüszköltünk a mikrofonba mindketten ájulásig, és végül ezt beleküldtük az AI-hangátalakítóba, így lett belőle az, ami a dalban hallható.”

Itt pedig egy előzetes a filmhez, amit csütörtöktől játszanak a mozik, és aznap a teljes filmzenelemez is megjelenik.

 

Minden rendben a Facebookon.

Premier rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

https://recorder.blog.hu/2025/03/19/itt_a_minden_rendben_vegefocimzeneje_szalai_annaval
„Belehörögtünk, csiviteltünk, prüszköltünk ájulásig” – Itt a Minden rendben végefőcímzenéje Szalai Annával
süti beállítások módosítása