Mozgalmasan telnek az Anna and the Barbies napjai: gőzerővel dolgoznak 9. stúdióalbumukon, szinte beköltöztek a próbatermükbe az utóbbi hetekben. Elindult a tavaszi turné, amelynek március 29-i budapesti állomásán, az A38 Hajón több meglepetéssel is készül a zenekar. Elektronikus hangvétel, finomabb vokalitás, tágabb zeneiség – ez jellemzi az új albumot, amelyről most debütál az első dal, a Magam után, amelynek Addams Family-t és Szuper Havert idéző, animált szövegvideóját a tehetséges angol zenész, a King Nunban játszó Theo Polyzoides készítette.
„A Magam után című dal egy furcsán teljes, de ugyanakkor fájdalmasan abuzív kapcsolatról szól, amit, ha őszintén értelmezünk, kiderül, hogy saját magunkkal tartunk fenn... Az élet napos és árnyoldala, a kapcsolódás jin-jangja, amihez jelentősen tágítani kell a perspektíván ahhoz, hogy meglássuk benne az élet teljességének az igazságát. Terápiás lehetőséget ad minden pszichés seb feltépése, ha valamilyen művészeti forma tolmácsolja. Ez a forma nálam a vers, a zene, a dal. Gyógyulok, minél többször eléneklem, és talán, így hangosan kimondva, kiénekelve, vagy üvöltve, mások is velem gyógyulnak” – mondja Pásztor Anna, a zenekar énekes-dalszerzője.
„A dal animált, lyric videóját az elképesztően tehetséges angol Theo Polyzoides, a King Nun zenekar énekes-dalszerzője – és nem mellesleg képzőművész –, készítette. Theo – aki részben Budapesten él kolléganőnkkel, innen az ismeretség – besétált decemberben az egyik próbánkra, segített felszögelni a parafa plakátfalunkat, 2 szelet pizzát tudott csak megenni, és rá kellett szólni, hogy ne kérjen bocsánatot mindenki helyett. Nem tehet a nyelvi és kulturális korlátokról, angol, görög családfával, égő vörös hajjal, és brutál tehetséggel, egy másik országból érkező, másik generáció, de ugyanaz a zenei „batyu”, és valahogy azonnal működött minden. Kőkorszaki eszközökkel indult neki a videoklipnek, félmeztelen fotókat csinált magáról, így kísérletezte ki a karakterek mozgását, amiket aztán kézzel, kb. 1500 képkockán rajzolt meg” – folytatta Anna a videóról.
„Anna nagyon kedvesen elmagyarázta a dal témáját, így hamar körvonalazódtak az ötleteim. A történet két lélekről szól, akik hasonló fájdalmat cipelnek a vállukon. A fő inspirációim Ted Hughes Szuper Haver meséjének első fejezete, az Addams Family karaktere, Izé, és Jan Svankmir Fény, Sötétség, Fény című animációja voltak. Nagyon örülök, hogy együtt dolgozhattam a bandával, élveztem a folyamatot!” – mondta Theo Polyzoides.
Pásztor Anna a készülő albumról, a jelenleg zajló stúdiómunkáról, és a március 29-i, A38-as koncertjükről is beszélt. „Érdekes, de a húszéves ünnepi menetelésünk után valahogy úgy érezzük, mintha egy újabb „első” lemezünk készülne. A 20. évnél végre úgy döntöttünk, hogy megengedünk magunknak egy kacsintást a múltnak, a popzenei általánost csak sikerült kijárnunk! Hihetetlen könnyebbség megfeleléskényszer nélkül nekilátni egy új albumnak, valahogy az idő bebizonyította, hogy teljesen felesleges erőlködni, talán az élet még nálunk is jobban akarja, hogy zenéljünk, mi meg pont ráérünk a következő 100 évben. Ez a szemléletmódváltás jelentős változást hozott, karöltve azzal, hogy díszdobozba került az elmúlt 20 évünk. Elektronikus hangvétel, finomabb vokalitás, tágabb zeneiség, valamint az, hogy napokra beköltöztünk – szó szerint néha kolesz jelleggel – a próbatermünkbe, emberileg is izgalmas dolgokat hozott ki belőlünk. A koncertre rohanós, adrenalinrészeg bandaéleten kívül nem igazán találkoztunk egymás mélyebb, rejtettebb színeivel. Időn kívüli 8-10 órás sessionök, egy parallel létezés oázisát nyitották meg: „Nem emlékszem, mikor csinálhattam valamit, amit szeretek, nyolc órán keresztül” – böffent föl belőlem az első ilyen jellegű gondolat próba végén. Ezt a „terapeatikus oázist” visszük idén színpadokra, klubba, fesztiválra, színházakba, akusztikus és üvöltözős fórumokra.”
„Március 29-én az egyik kedvenc pesti koncerthelyszínünkön indítjuk a koncertszezont. Rávettük Theot, hogy a Foo Fighters-es és Nothing But Thieves-es előzenekaroskodása után jöjjön el hozzánk is, és jön! Készülő, első szólólemezének dalaival debütál az A38 Hajón - eddig még csak egyszer, szűk közönség előtt mutatta be ezeket a számokat. Kölcsönadja tesóm neki a Gibson SG-jét, és felrángatjuk valami meglepetés közös zenélésre is. Az este folyamán a Magam utánon kívül, két másik új dallal is támadunk az új albumról, - ne mondjátok el a zenekaromnak, hogy beígértem - ezekre az évkezdő bulikra érdemes benevezni” – tette hozzá Pásztor Anna.
Mindeközben pedig Annáék leszerződtek a Gold Record ügynökséggel, így az új lemez már az ő gondozásukban jelenik meg majd.
Anna and the Barbies a Facebookon. Instagramon.
Fotók: Erdős Viktória.
A Premier rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.