Költözz 4 napra a Parkba, és írd meg a következő slágert!

2025.03.10. 17:59, srecorder

kemp_0.jpg

A Budapest Park a Banana Records kiadóval és kreatív ügynökséggel közösen dalszerzőtábort szervez május 12. és 15. között. A 4 napos ingyenes eseményre zenészek, producerek vagy dalszerzők és előadók jelentkezését várják, a kb. 20-25 fős kiválasztott brigád minden nap más-más összetételű csapatban ugrik majd fejest a dalszerzésbe. Sőt, a Parkot erre az időszakra még otthonosabbá varázsolják, a táborozók ugyanis bent is alszanak majd a helyszínen.

A Mastercard és a K&H támogatásával megvalósuló Budapest Park KEMP célja, hogy lehetőséget biztosítson a feltörekvő vagy csak szimplán alkotni vágyó zenészek, előadók, producerek számára, hogy egy izgalmas, inspiráló, kifejezetten zenei környezetben írjanak új dalokat. Az alkotótábort még különlegesebbé teszi az, hogy a legkülönbözőbb zenei világok találkozhatnak és a legkülönbözőbb művészek dolgozhatnak együtt egy csapatban. A Budapest Park KEMP ideje alatt a résztvevők szó szerint beköltöznek a Parkba, a nappali programoknak elsősorban a backstage-ben biztosítanak helyszínt, de az öltözőkön kívül az skyboxokat is úgy alakítják majd át, hogy azokban a táborozók négy napig kényelmesen lakhassanak.

A tervek szerint a backstage különböző terei stúdióknak is helyet adnak majd, amelyeket technikai partnerükkel, az Audiospecialista csapatával alakítanak ki. A csapatoknak mindössze egy napja van, hogy egy dalt megírjanak, amit aztán este együtt értékelnek, inputokat adnak egymásnak. Ezeket a közös zenehallgatásokat a tervek szerint a Park FM-en, a Budapest Park online rádiójában is közvetítik majd. A tapasztalat az, hogy ezek után még sokszor végül éjszakába nyúló közös jammelések következnek, ahol tovább csiszolja mindenki az aznapi munkáját, hogy aztán a következő nap fejest ugorjon egy teljesen új csapattal egy teljesen új számba.

További érdekesség, hogy a résztvevők a nap elején különféle feladatokat kapnak majd, amik kicsit szembe mennek a jól megszokott dalszerzési sémákkal, és kimozdítják őket a komfortzónájukból. Mindezek mellett különböző masterclass előadásokon vagy workshopokon vehetnek részt, a legkülönfélébb témákban a művészeti terápiától kezdve a zenei menedzsmentig. Így a dalszerzésen túl hasznos tudással gazdagodhatnak, amik segíthetnek akár abban is, hogy egyszer majd saját produkciójukkal állhassanak a Budapest Park színpadán. Az alkotótáborban a részvétel ingyenes, a táborlakók a regisztráltak közül lesznek kiválasztva.

A KEMP nem ismeretlen a zenészek körében, a Banana Records már négy alkalommal szervezett hasonló jellegű tábort. Itt íródott például Hundred Sins Opera című albumának egy része, vagy Beton.Hofi Playbánia c. lemezének néhány dala, de itt született meg Co Lee, Kolibri és a Dzsúdló projekt producere, Tembo közös EP-jének ötlete is. A szervezők azt remélik, hogy a Budapest Park KEMP-ben olyan szerzemények születnek majd, amit később ezrek énekelhetnek együtt a Parkban.

JELENTKEZÉS (2025. március 24. éjfélig): https://forms.gle/qqL7fnG8PixtSGEN7

https://recorder.blog.hu/2025/03/10/koltozz_4_napra_a_parkba_es_ird_meg_a_kovetkezo_slagert
Költözz 4 napra a Parkba, és írd meg a következő slágert!
süti beállítások módosítása