Isten csillagvárától a veretésig - ilyen volt Zahár Fanni kurátori hétvégéje a Magyar Zene Házában

Groove-ok és spiritualitás, virtuóz cimbalom és úszkáló berber ütősök - sok minden volt Zahár Fanni kurátori hétvégéjén a Magyar Zene Házában. Az Àbáse koncertjén a népzene és a jazz többféle, nem szokványos módon is összetalálkozott, és Miczura Mónika is visszatért a színpadra.

Zahár Fanni talán nem sztár, de aki követi a magyar zenei életet, bizonyára találkozott a nevével - hiphopban, soul-jazzben, elektronikus zenében, Дeva zenekarában stb. stb. - bővebben lásd tavalyi interjúnkat. Kurátori hétvégéje a Magyar Zene Házában ha nem is teljesen tükrözte a sokszínűségét, de legalábbis két meglehetősen különböző estét takart.

Péntek este az elfelezett koncertterembe a Maghreb régióból jött két producer. Elsőként egyik legnagyobb mai kedvencem, a berber hagyomány ütőseiből, dubból és technóból egészen egyedi hangot kialakító Azu Tiwaline játszott kb. egy órát. Hagyományos ütősök, zúgó-lebegő szintik, énekhangok úszkáltak a fellépés nagy részében, olykor súlyos, de ritkás dobok érkeztek melléjük; az utolsó 15-20 perc volt inkább lötyögősen táncos, a többi jóval inkább a figyelmes (bár kicsit azért elálmodozós) hallgatást kívánta meg. Nem volt ezzel semmi gond, csak éppen Tiwaline lemezen, 5-7 perces számokban jóval kompaktabb és strukturálisan nagyságrendekkel izgalmasabb dolgokat tud létrehozni.

AMMAR 808 bezzeg nem finomkodta túl a dolgot, főleg a fellépése elején igazi veretés is volt, közben a háttérben etnikus hangminták színeztek. Később finomodott azért, illetve jobban összeértek az összetevők. Ahogy Zahár Fanni bevezetőjében utalt is rá, az ilyen zene igazából klubba való, de azért itt is örültek neki az emberek.

Egészen mást ígért szombaton az  Àbáse egyszeri és exkluzív, népzenei ihletésű műsora, ami jóval nagyobb és sokgenerációs közönséget vonzott. A kissé eklektikus koncert nagyobb része a nagyszerű tavalyi lemez szellemében az egyszerre groove-os és spirituális jazzt hozta össze az etnojazz megközelítésével, és ezek tényleg szépen össze is értek, a legjobb pillanatokban új minőséget létrehozva. Ilyen volt például a 2016 óta a Muzsikással fellépő Kacsó Hanga éneklésével a lemezen szereplő, amúgy eredetileg is népdalfeldolgozás Gyászba borult Isten csillagvára.

Az ilyen, a lemez világához kapcsolódó számok közé ékelődtek másfajta darabok, legyen szó akár Jiří Stivín - a cseh jazz egy időben nálunk is elég jól ismert úttörője - egy számáról, vagy egy betyárnótáról, amit Kovács Ferenc énekelt el nagyon jóízűen. Miczura Mónika hosszabb kihagyás után itt állt először újra színpadra, az ő két dala leginkább arról szólt számomra, hogy nem kopott meg a hangja, még mindig ugyanúgy képes hatni.

Voltak azért kevésbé sikerült részek is, például Lisztes Jenő cimbalmos darabja kissé már hivalkodó módon ment rá a virtuozitásra. Megszólalt egy SunMa-szám is, de a szintén pompás lemezen hallhatónál jóval bővebb hangszerelésben, és így elvesztette annak feszességét, de nem nyert cserébe eleget a másik oldalon.

De egy ilyen egyedi és kísérletező, a lehetőségeket próbálgató műsorba ez simán belefért, mint ahogy az is, hogy a koncert egészének nem igazán rajzolódott ki íve. A csak ezen az estén hallható, kimagasló pillanatok bőven kárpótoltak mindezért.

Szöveg: Rónai András. Fotó: Marozsán János, Hajdu János / Magyar Zene Háza