Hogy lehet ennyi a brokkoli? Beállt a csend, és mint egy rossz szekér, rögtön az oldalára borult. A csápos lény jobban szeret a háttérben meghúzódni. A jó ügy érdekében szétrobbantott koponya. A testem gyógyszerek sírhelye. Rózsabogár, angyaltojás; üres vászon; Business City; Fimbulvetr. A Recorder új magyar zenéket bemutató rovata.
A Bence kalandjai korábban egyedül Jobbágy Bencét jelentette, de az új lemezen már egy egész zenekar játszik. A 2023-as 1bor1vers albumhoz hasonlóan a Zsurlók is versfeldolgozásokat tartalmaz, de most egyetlen költőtől, Krusovszky Dénestől. Ezek az élőbeszédhez igen közel álló szabadversek, vagyis feltehető volna, hogy nem adják magukat olyan könnyen a megzenésítésre; "ezek a szabadversek új zenékre, friss zenei megoldásokra inspirálnak. Amolyan szabad versmegzenésítés ez" - mondta Jobbágy Bence a Keretnek. Ezzel együtt természetesnek ható, szépen gördülő, mívesen, melegen megszólaló folkdalok ezek, plusz néhány country-sabb szám. A verseket Jobbágy Bence választotta, a témákat, gitárkíséretet ő írta, de aztán a hangszerelésben a többi tag is részt vett: Bartek-Rozsnyói Judit (hegedű, brácsa), Takács Noémi aka Noémo (ének), Günsberger Ákos (gitár) és Szeifert Bálint (nagybőgő). (Ők láthatók a nyitóképen, Kleb Zsófi fotóján. A cikk címét a Zsurlók című versből-dalból vettem.) Honlap, Facebook, Instagram
Gelka a downtempo világban lett nemzetközileg ismert, úgyhogy "alapból nem jellemző rám, hogy harsány zenéket csinálnék, de pár hónapja úgy döntöttem, hogy 2025-ben leginkább ambientre szeretnék fókuszálni" - írta a Recordernek. Ennek első jele a Visions című félórás EP, ami a neoklasszikus zenét és az ambientet "próbálja egy karámba terelni", és a zongora, vonósok és lebegő szintik mellett többször emberi hangot is használ; a visszafogott dob az EP végén jelenik meg (az egyik számban itt Forteba is közreműködik, akivel Gelka már teljes közös albumot is készített). A lelassult és lelassító számokba a nyugi mellett több-kevesebb melankólia is keveredik, és ez jól áll nekik. Az EP után hasonló stílusban ősszel érkezik majd a nagylemez Human Moment címmel, amiről Gelka ezt írta a Recordernek: "Az emberi pillanatokat szeretném körbejárni vele, egyfajta utazás lesz emberi psziché mélyére." Facebook, Instagram
2019-ben jelent meg a Másfél Merítés című válogatáslemeze, és persze azóta rég elfogyott. Most itt a Második merítés, szintén válogatás, szintén dupla vinylen (300 példányra limitált, kézzel számozott). A 13 szám ismét a teljes életműből válogat, vagyis ahogy a kísérőszöveg írja, megtalálható itt minden "az alternatív rockos, posztpunkos kezdetektől a csellóval megbolondított pszichedélián keresztül az élő drum’n’bass ritmusokig". Az életmű gazdagságát mutatja, hogy nincs átfedés a két válogatás között, de ide is jutott ikonikus szám, pl. az Angyaltojás album címadó, tízperces, de végig magával sodró darabja. Facebook
Majdnem négy évvel a legutóbbi Gosheven-lemez után itt egy új kiadvány a (nyugati fülnek) nem szokványos hangolásokat használó, de ami még fontosabb: egészen egyedi hangulatú zenéket író Szabó Bálinttól. A HUN TUN filmzene, tiszta hangolásban (ami azt jelenti, hogy az egyes hangok frekvenciáinak arányai racionális számok, tehát egész számok hányadosai). "Javarészt kamarazene, ami népzenei inspirációkat testesít meg" - olvasható a kísérőszövegben, ami távolról igaz, de aki hallott már Goshevent, tudja, hogy csak távolról. Részben többé-kevésbé létező (de legalább létezhető) hangszereket hallunk, vonósokat, fura fúvósokat, kvázicsembalót stb., részben ezek nem evilági párjait. Kamarazene annyiban, hogy nem sok minden szól egyszerre, mégsem lesz igazán átlátható, kiismerhető a zene, mindig hordoz valami nyugtalanító rejtélyességet; továbbá sokszor van egyfajta szertartásos jellege, még ha fogalmunk sem lehet, hogy mi ez a szertartás és mi a célja. A HUN TUN egyébként Magdalena Hejzlarová filmje, a kísérőszöveg szerint a mitikus történetben egy fiatal nő rájön, hogy vannak dolgok az életben, amiket soha nem fog tudni uralni; itt látható az előzetese. Honlap, Facebook, Instagram
Banyek leginkább a dubtechno kísérletezőbb oldalán kalandozó zenéiről ismert (lásd pl. tavalyi, az év legjobbjai közé tartozó lemezét), ezért meglepő, hogy egy gettótechno számhoz nyúl. Ismerve kötődéseit, az már nem nagy meglepetés, hogy ezen belül egy finnhez, mégpedig a Business City nevű formáció két számából készített összesen öt verziót - itt az egyik vicces klipje, itt a szigorúbb másik. A Seppo Räty Berghainissa mondókázós szövegelése köré Banyek minimalista, fojtott dubot épített, erős atmoszférával, izgalmas zenei megoldásokkal. Az Yks Yö Lahes verziói technósabbak, főleg az első. Mint a kísérőszövegből kiderül, nemcsak ritka, hetvenes évekből származó erősítők és DIY reverbek, hanem még a magyar hadsereg egy morzekészüléke is hallható a zenében. Facebook, Instagram
Tavaly nyár óta várunk újabb Szégyen Kazetták-kiadványra, és most jött kettő is. Az egyik a Dehidratált Fejek Gondok című lemeze, ami a kiadó frappáns jellemzése szerint "vanilla street punk / crasher twee pop kínai tésztáról, gyilkos államról, túl drága nagybevásárlásról stb." Ez kb. olyasmit jelent, hogy hiába, hogy a szövegek jó része a nem vidám közállapotokat írja le - beleértve olyasmiket is, hogy miért iszunk palackos vizet, amikor az jön a csapból is, meg minek autózunk annyit stb.; bár az ellenkező póluson ott van a Szolidaritós dal -, dallamos és a maga módján könnyed is a zene. De nem úgy, mint az átlagos pop-punk, mert lo-fibb, mondhatni punkabb, és közben meg kedvesebb is (avagy twee). Néha meg kifejezetten vicces, pl. hány popdalban hangzott már el az, hogy "Hogy lehet ennyi a brokkoli?"? Egészen más a Tunga Penetráns a hivatalos ismertetés szerint "gusztustalan, penetráns hardcore kibaszott punk a csatornák mélyéről." Istenverte zajosan megszólaló torz csépelés és hörgős kiabálás, a miniszterelnök úrnak rákot kíván a lírai én, a pénzéhes faszfejek, a katonák és az infláció is megkapják a magukét. A záró A jó ügy érdekében szétrobbantott koponya egy nagyívű, majdnem háromperces instrumentális szerzemény, olyan kaotikus zajongás, ami már pszichedelikus / pszichotikus hatású. Szégyen Kazetták Facebook
"Kétfejű ambient-doom-noise szörnyeteg, trash metal az űrbe kilőve" - ez a Borg önjellemzése. Terjék Diána dobol, Fogl Márton gitározik és szintizik; a hosszú számok általában repetitív ritmusszekció + kalandozó gitár kettősére építenek, többször kiegészítve furára effektezett szövegmintákkal. A kicsit rituális felhangú doboláshoz és az alapvetően a rock-metal tradícióban mozgó zenéhez meglepően jól illenek a morcos szintis basszusok. A gitár hol doomosan súlyos, hol darkosan busong, hol zajong, hol pedig pszichedelikusan elszáll. Az Ópiumbarlang interjújából kiderül az is, hogy "inspirációként van egy nagyobb történet is az egész mögött, ez pedig Dia befejezetlen képregénye", továbbá hogy "a zenekarhoz tartozik Patrik is, aki egy csápos lény, de ő jobban szeret a háttérben meghúzódni". Facebook, Instagram
A Blind Siberian nem adott még ki sok lemezt, de már túl vannak több váltáson is. Előző, pszichedelikus-folkos alter-posztrock EP-jük után az első nagylemez leginkább dallamos, érzelmes, instrumentális (poszt)rock, néha enhye metálos, máshol enyhe elektronikus beütésekkel. A Lángolón olvasható a cím magyarázata: "Fimbulvetr a skandináv mitológiában a Ragnarök eljövetelének biztos jele. Három kemény tél következik egymás után, anélkül, hogy közöttük nyár lenne. Ebben az időszakban háborúk dúlnak, kegyetlenség és nyomor lepi el a világot." A zene azért messze nem olyan súlyos, mint ez alapján gondolhatnánk; leginkább a Black Hillhez áll közel - akinek a számaiból tavaly egy teljes feldolgozáslemezt adott ki a Blind Siberian. Facebook, Instagram
Rónai András