A hazai rap Motörheadje, black metalos Pink Floyd, a nu-metal keresztfája, és a humorzene, ami a végtelen meló, stressz és doom-scrolling közepette a legjobb ajándék volt 2024-ben.
Miután listába szedtük a legjobb külföldi és magyar lemezeket, filmeket és sorozatokat, idén is megkértünk zenészeket, hogy gyűjtsék össze a kedvenc dalaikat, albumaikat az évből. Ezúttal az okos-húzós prog-hardcore-t játszó győri Bipølarist, akik különféle népi hangszerekkel meg torokénekkel dobták fel a pazar tavalyi EP-jüket (Istók), és a No Martyr Collective-es tesóikat, a rapmetálos, NER-kritikus Beerzebubot, akiktől szintén jött '24-ben egy erős EP (Önkéntes sorstalanság), de még ennél is jobb hír, hogy maszkos énekesük, Bogyó lesz a Los Angeles-i rapmetálbanda, a Downset frontembere az idei nyári európai turnéjukon.
BIPØLARIS
Fotó: Vitéz Marcell.
BORBÉLY ÁRON
(dob)
Dealer: Pearl
Tőlük nem megszokott módon lazább hangvételű dalt csináltak. Nekem pont ezért tetszik, mert megmutatták, hogy tudnak gyengédebbek is lenni.
Knocked Loose: You Won't Go Before You're Supposed To
Régóta nagy kedvenceim. A Poppyval közös dal (Suffocate) nálam nagy sláger lett.
Bleed From Within: In Place of Your Halo
Vonósok, fúvósok az utóbbi albumokon már feltűntek, de külön öröm, hogy végre népiesebb hangszerhez, dudához is nyúltak.
Gyilkos: Mortality Echo
Egy kis hazai. Gyakrabban jöhetnének a srácok új anyaggal.
Kublai Khan TX: Exhibition Of Provess
Nyers erő, igazi „verekszős” zene. Eddig nálam egyik cuccukkal sem tudtak hibázni.
Fotó: Vitéz Marcell.
Boros Gergely
(gitár)
Dream Theater: Night Terror
Visszatértek a régi recepthez/felálláshoz, a dal is olyan, de ha valami működik, miért kéne megjavítani?
Gaerea: Suspended
Jó kis „black metal Pink Floyd be like” dal, blast-a-beatekkel meg mindennel, ami kell. Felemelően lehúzós hangulat. 1*
Thy Catafalque: XII: A gyönyörű álmok ezután jönnek
Egy kis hazai. Még emésztgetem, de többszöri meghallgatásra egyre jobban tetszik a cucc. Egy izgi utazás, nem is annyira idegen zenei tájakon keresztül.
Akira Yamaoka: Silent Hill 2 OST
A méltán híres videojáték újragondolt változatának hanganyaga megér egy fekete misét... A lágy, már-már vidám soft-rockos dallamoktól az elborult, absztrakt horrorzajokig egy jó kis hangulat-hullámvasút az „album”, na meg a sztori is.
David Gilmour with Romany Gilmour: Between Two Points
Szeretnék ennyi idősen zeneileg ott lenni a szeren, mint a Pink Floyd gitárguruja. Szintén jó látni, hogy a zeneiséget viszi tovább a következő generáció is a lánya személyében. A dal a maga monotonabb, melankolikus dallamával és szövegével távol áll az NMC/Bipoláris hardcore világától, de pont ezért tud mást adni... És az a hangszerelés...
Fotó: Vitéz Marcell.
Kis Ádám
(basszus)
The Omnific: The Law Of Augmenting Returns
Tömény basszusgitár. A magamfajtáknak nem kell magyarázkodni, hogy miért tetszik.
Invizij: Clandestine Dance of Power / The Green Lion Devouring the Sun
Embereink progresszív instrumentál metált játszanak, tavaly kidobtak két single-t, elvileg jön valamikor egy album is. Ahogy nézem, nem kapott nagy felhajtást a zenekar, de aki szereti a stílust, annak érdemes rákeresni.
Watch My Dying: Egyenes kerülő
Csak hogy ne maradjunk hazai anyag nélkül. Számomra üdítő élmény volt ennyi év után új megjelenést hallgatni tőlük, szerintem sok ember listájára rákerül. Remélem, a következő albumra nem kell ennyit várni.
Gojira: Mea Culpa (Ah! Ça ira!)
Epic olimpia megnyitó, amikor az ember keze libabőrös lesz hallgatás közben.
Fotó: Vitéz Marcell.
NÉMETH ATTILA
(ének)
Tom Cardy: The Dancefloor At The End Of The Universe
Régebben is nagyon szerettem a „humor zenét”, Tom pedig elképesztően jól funkcionál ebben a stílusban. Végtelen a zenei palettája és a rugalmassága. 2024-ben a végtelen meló, stressz és doom-scrolling közepette ajándék volt minden új és régi kiadványa a szürkeállományomnak.
Watch My Dying: Egyenes kerülő
Rohadtul szeretem a WMD-t. Minden más szó felesleges.
Thy Catafalque: XII: A gyönyörű álmok ezután jönnek
Nagyon szeretem ezt a lemezt. Szeretem a szép zenét. Lenyűgöző utazás a progresszív és avantgárd metal világában. Kátai Tamás mesterien ötvözi a magyar népzene elemeit a modern metal hangzással.
Auraleak: The Spirit Matrix
A lemez lenyűgöző bemutatkozás a modern rock színtéren. A zenekar egyedi hangzásvilága és mélyreható dalszövegei magával ragadóak, miközben a dinamikus hangszerelés és az érzelmes előadásmód különleges zenei élményt nyújt. Számomra a legpompásabb az Auraleakban, hogy mennyire összeszedett minden performanszuk.
Beerzebub: NERnia
A kezdetek óta szeretem, amit csinálnak, és külön öröm velük egy kollektívában zenélni, mint ahogy a többi kortárs alkotóval is egy korban, társként alkotni. A NERnia pedig egy fantasztikus pillanatnyi látlelet a szégyentelen magyar politikai közéletről, 2024-ben.
BEERZEBUB
Fotó: Lányi Kristóf.
BOGYÓ
P.O.D.: Veritas
Az utolsó működőképes P.O.D. album nálam a Testify volt, ami közel 20 éves. Azóta a srácok írtak egy-két jobb dalt, de eléggé leírtam már őket a futottak még skatulyába. Aztán jött a Veritas és felszegelt a keresztény nu-metal keresztfájára. Rövid 2-3 perces dalok, fullos a sound, fogós a refo. Sonny Sandoval hangját, flowját 24 éve is bírtam, itt meg olyan erőben van, mintha újra 2001-et írnánk.
Gatecreeper: Dark Superstition
A kapuőrök merészet léptek a kvázi totál skandimetalra váltással, de megkockáztatom, olyan sikert fog hozni neki, mint amikor az In Flames elkezdte kiherélni magát és megírta a Claymant, meg az utána következőket. A 37 perces album egységesen hozza a 90-es évek északi metaljának legjobb pillanatait, még ha a végére kicsit unalomba is fullad, valahogy újra szívesen meghallgatod. Ebben sokat segít a modern, mégis trve sound.
Speed: Only One Mode
Lépten-nyomon dobta fel a tube az ausztrál ötös klipjeit, de sosem néztem meg, aztán végül az összes social media platform addig tolta az arcomba a zenekart, hogy belehallgattam, mi ez a hype. Klasszik suttyó hc, de a fogósabb fajtából, aminek nem tud elcsépelt lenni a wannabe attitűd, a gangelős slam dancer klipek látványvilága, a tough guy szövegek, mert az egész valahogy olyan fifikásan van összerakva, hogy minden flaszter moshpit tánctér lesz tőle. A fuvolás színezésekért extra köszi!
Funktasztikus: Komfortzóna
Ünnepekre év végén még hirtelen befutott az új Funk-nagylemez nagy örömömre. Igazi öreg iskola a megszokott minőségben és tartalommal. Funk a hazai rap Motörheadje, ha egy albumot hallottál, akkor az összeset, mégis mindegyik le tud kötni végig, mind a beatek, mind a szövegek miatt.
Kerry King: From Hell I Rise
Bármennyire nem bírom Kinget, sem ahogy a Slayer üzleti gépezetét kezeli, amikor megláttam, hogy Mark Oseguda a vokalista a szólóalbumon, tudtam, hogy imádni fogom. Gyakorlatilag King megírta a soron következő Slayer-albumot és lejátszatja egy supergrouppal. Ennyi nagyjából elég a sikerhez. Ha nem Oseguda énekelne rajta, tutira nem hallgatnám annyit, amennyit pörgött, de már nagyon hiányzik egy új Death Angel cuccos.
Grove Street: Ultimate Penalty
A southamptoni ötös új kislemezén is hozza a táncoltatós hc beateket némi thrashes vibe-bal. Továbbra is bejövős crossover cucc modern köntösben.
+1: Machine Head: These scars won’t define us
Robb Flynn mindig is egy igazi ripacs volt, de az üzlethez és hogy hogyan vigye tökélyre a zenekara sikerét, pontosan értett mindig. A 2004-es Through The Ashes Of Empires óta nem tudok azonosulni a cuccaikkal (igen, a Blackening sem jött be), de ez az amcsi turné promóját szolgáló dal akkorát ment nálam, mint a Budapest-Belgrád vasúttáv. Minden hangjában érződik az üzleti marketing, de valahogy mégsem tud érdekelni, amíg a refréntől mindig a hideg ráz.
CSIDEI
Darkest Hour: Perpetual Terminal
15 éve követem a zenekart, számos koncerten is volt szerencsém látni őket, számomra abszolút motiváció gitározás tekintetében. Erősen gitárcentrikus zenekar, nem gondolom, hogy bárkinek, aki ezt olvassa, be kellene őket mutatni.
Sylosis: The Path (EP)
Nyers erő, agresszió, és effekt nélküli atmoszférateremtés – számomra ezek a kiemelkedő vonásai a zenekarnak. Effektkedvelő gitárosként számomra lenyűgöző, hogy egy jól elhelyezett harmóniával, megfelelő szótagolással és őszinte haraggal milyen tekintélyt parancsoló hangulatot lehet teremteni. Példaértékű.
The Aristocrats: Duck
Guthrie Govan... kell még bármit hozzáfűzni? Természetesen: Bryan Beller, Marco Minnemann. :)
+1 Rabea Massaad: Grinding Gears, Vol. 4.
Aki még nem ismerné, kifejezetten ajánlom, egész egyszerűen hihetetlen a csávó. A fél kezemet odaadnám a tehetségéért. Ez a legfrissebb szólóalbuma, ezen kívül ajánlott zenekarok, amikben szintén ő szórja a kvinteket, az a Toska, a VOWER, és még van egy pár.
Böngészd át a szerkesztőség kedvenceit is!
A többi '24-es zenészlistáért katt a nevekre: Crippled Fox, Somló Pál, L.A. Suzi és Káltes Ekwa, The Devil's Trade, Henri Gonzo, Gerdesits Ferenc, Indigo és Blaize, Beck Zaza és boebeck, halkitsadle, 1301 & nyhill & efkilenc, cserihanna & laurie. & Moriones, Doggos, Cold Contrast & Post Analog Disorder, Bognár Szabolcs & Zahár Fanni, Bohemian Betyars, Gear & Escalate, Barkóczi Noémi, Kovács Gerrison & WaTa, Hitori & camille corot, BORU & VLKN, Galaxisok & Felső Tízezer, Black Nail Cabaret & Crow Black Dream, NORMS, GAB & Hegedűs Józsi, Hocuspony, VENI & Kugler Tamás, Polonkai Tamás, Fiúk, ekhoe & bongor & FRANKO, Szegő Dávid & Subicz Gábor, Villő & Lenkke_, Prieger Zsolt, Hűvös & Domingo.