EDM-lüktetés, hibrid ének és a dal műfajának egyik legnagyobb alakja – Formabontó Schubert NOW!-est a BMC-ben

2025.01.30. 12:58, srecorder

large_0104_schubertnow_husztiistvan.jpg

Egészen különleges és nagyon mai az, ahogyan Harcsa Veronikáék Debussy után most Schubert-dalokat játszanak. Elektronikus pulzálással, néha alufóliával és csipeszekkel preparált hárfán, suttogásig vagy épp hörgésig fajuló énekkel, távolról a Brecht-féle kabaré világát is megidézve keltik új életre a fiatalon, alig 31 évesen elhunyt első nagy romantikus zeneszerző dalait – élőben először február 21-én, a BMC Koncerttermében.

Pár éve Razvaljajeva Anasztázia hárfaművész, Harcsa Veronika énekes, valamint Fenyvesi Márton gitárművész és sound designer a jazz ükapjaként is emlegetett Debussy legszebb dalaiból készített olyan izgalmas, friss átiratokat, amelyek a hárfa légiessége, az élő elektronikus effektek és a sotto voce, vagyis a klasszikusnál beszédközelibb énektechnika révén igazi dimenzióváltáson mentek keresztül. A BMC Records gondozásában megjelent, nemzetközi figyelmet kiváltó Debussy NOW! lemez után most a tragikus sorsú zseni, Franz Schubert darabjait játssza egészen formabontó módon a duó, akikhez ezúttal Bolcsó Bálint kortárs zeneszerző csatlakozott elektronikus eszközökkel.

A február 7-én megjelenő Schubert NOW! album két héttel később, a BMC Koncerttermében hangzik el először élőben – ennek kapcsán mesélt nekünk Veronika és Anasztázia arról, hogyan értelmezték újjá az osztrák zeneszerző végtelen, érzéki és hátborzongatóan szép univerzumát.

Miért Schuberttel akartátok folytatni a Debussy-vel megkezdett lemezsorozatot?

HV: Ő a dal műfajának talán legnagyobb alakja. Óriási kihívás, de végtelen inspiráció rejlik a műveiben, a dalszövegeket pedig többek között Goethe- és Heine-versek adják. Debussy harmóniavilága sokkal inkább adta magát, könnyebb volt rá improvizálni is, Schubert zenéjén meg kellett találnunk a fogást, de hatalmas élmény a mai napig.

Bolcsó Bálint mondta, hogy Schubertet szerinte nem kell modernizálni, ti is inkább csak a saját meglátásaitokat, érzéseiteket adjátok hozzá a zenéjéhez. Mi az, ami modernné és máig aktuálissá teszi Schubertet?

RA: Schubert dalait időkapszulákhoz hasonlíthatnám. Életének 31 éve alatt több mint 600 dalt komponált, melyekben az egyik leggyakrabban visszatérő motívum a vándorlás, az útkeresés, a magány és az elvágyódás érzése. Ezek a témák 2025-ben éppúgy aktuálisak, mint 200 éve. Függetlenül a szöveg színvonalától – legyen az Müller vagy Goethe –, Schubert mindig a versek értelmezéséből indul ki, és ezen a csatornán a legváltozatosabb formai megoldásokig jut el a dalok megírásakor. Az énekszólam jellege, az ének és a hangszer viszonya, a hangszer elő- és utójátéka is a vers értelmezésének függvénye. Dalaiban a zongora nem csak egy hangszer, nem egy kíséret, hanem egyenrangú társ az énekszólamban megszólaló dallamba öltöztetett szavak mellett, mely hangsúlyoz, jellemez, környezetet fest, a sorok közötti tartalmat jeleníti meg. Ezt a kódrendszert próbáltuk értelmezni és lefordítani a rendelkezésünkre álló, modern zenei eszközök segítségével, de ez nem az egyetlen járható út ezeknek a daloknak a megszólaltatásában. A lemezen hallható verzió egy a sok közül.

Klasszikus zenészek határátlépései a RockGiovannitól a beatbox-trióig – köztük a Debussy NOW-val

Mennyiben modernizáltátok mégis Schubert zenéjét? Hogyan közelítettetek a feldolgozásokhoz?

HV: Mindamellett, hogy tiszteletben tartjuk az eredeti művet és igyekszünk minden hangot átvinni a feldolgozásainkba, egyikünk sem az eredeti szerepek szerint nyúl hozzá. Én jazzénekesként olyan hibrid hangszínt igyekszem alkalmazni, ami közelebb áll a beszédhanghoz, mint a klasszikus énektechnika. Gyakran mélyebb fekvésben is szólalnak meg a dalok.

Érdekes, hogy a lemezünket hallva többen asszociáltak a Bertold Brecht–Kurt Weill-féle, a 20. század első felében hódító kabaré világára, ami szórakoztató műfaj volt ugyan, de nagyon mély tartalommal. Nagyon örülök ennek az asszociációnak, mert hozzám is közel áll a Brecht–Weill páros, akik úgy tudtak könnyen befogadhatóak lenni, hogy közben komplex karaktereket, történeteket mutattak be. Az elektronikával persze még messzebb emeljük Schubert dalait, a mai fül számára egyáltalán nem szokatlan hangzásokig. Minden új hangzás az eredetiből indul ki, például ha Bálint EDM-alapot választ, azt azért teszi, mert a Schubert-féle zongorakíséretben meg van komponálva egy markáns lüktetés, és azt erősítjük föl.

A Debussy-lemez tapasztalataiból mit tudtatok kamatoztatni?

HV: Hogy legyünk bátrak, vállaljuk, hogy ezek mai feldolgozások, és merjük bevetni az összes eszközünket a zene oltárán. Ez alatt értem az improvizációt, a dalok szerkezetének esetleges átalakítását, az elektronikus effekteket és pulzálásokat, vagy azt, hogy Násztya néha alufóliával, papírral és csipeszekkel preparálja a hárfát, mielőtt rácsapna a húrokra, én pedig suttogok vagy hörgök, ha azzal tudom a legjobban kifejezni, amit szeretnék.

RA: Bár a Schubert-lemez más munkamódszerrel készült, mégis ugyanannak az útkeresésnek a része és folytatása, ami a Debussy-lemezhez vezetett. A Debussy-dalokat többek között aszerint válogattuk, hogy mely zongoraszólamot tudom eljátszani hárfán egy az egyben, hiszen kezdetben ketten voltunk Veronikával, és még csak tapogattuk a közös utat. Segítségünkre volt, hogy Debussy zenéjében, harmóniáiban könnyen találtunk nagyobb léptékű, improvizációs felületeket. Schubertnél sokkal szabadabban válogattunk már a dalok között, viszont ezekben az improvizáció kicsit kevesebb szerepet kapott, és inkább a zenében rejlő különböző olvasatok kibontásával, egyes zenei gesztusok felnagyításával éltünk, hol egyetlen dallammá redukálva, hol grandiózussá duzzasztva egy dal hangzásvilágát.

Mivel készültök a februári BMC-s lemezbemutatóra?

HV: Bejutottunk két fontos showcase-re idén tavasszal, az egyik a jazzahead! Brémában, a másik pedig a Classical:NEXT Berlinben. Mindkét eseményen egy-egy félórás szettel mutatkozhatunk majd be a nemzetközi szakmai közönség előtt, és azt tervezzük, hogy a februári bemutatónkat is ezzel a szettel zárjuk majd.

BMC Records Goes Live | Schubert NOW! – lemezbemutató
Helyszín: Budapest Music Center Koncertterem (1093 Budapest, Mátyás utca 8.)
Időpont: 
2025. február 21. (péntek) 19.00
Belépő: 
4900 Ft
Jegyvásárlás. Facebook-esemény.

 

nyitókép: Németh Dániel

https://recorder.blog.hu/2025/01/30/edm-luktetes_hibrid_enek_es_a_dal_mufajanak_egyik_legnagyobb_alakja_formabonto_schubert_now-est_a_bm
EDM-lüktetés, hibrid ének és a dal műfajának egyik legnagyobb alakja – Formabontó Schubert NOW!-est a BMC-ben
süti beállítások módosítása