Történelmi nehézzenei eseménnyel indítja 2025-ös DEATH DISCO minifesztivál-sorozatát január 18-án a Kollektíva és a győri A Beton.
Több mint 30 év szünet után újra színpadra áll a késő Kádár-kor nihiljében született Cro-Magnon-i Cola, vagyis a CMC, ami legalább annyira aktuális és csontig metsző zenét játszik ma is, mint annak idején. A 2019-ben újjászületett CMC hazai klubkoncerteken ritkán látható audiovizuális orgiával készül, amin a régi slágerek mellett bőven válogatnak majd az elmúlt évek nehézsúlyú industrial anyagaiból is. Sőt, egy-két dal erejéig csatlakozik hozzájuk a magyar cyberpunk Planetdamage is.
„Igazi EBM csapatásnak szántuk” – A CMC visszatérő lemezéről
„A CMC utolsó koncertje 1993-ban volt a városligeti Globe-ban a Test Departmenttel. Ha akkor valaki azt mondta volna nekem, hogy a következő koncertünk 2025-ben lesz, minimum rohammentőt hívtam volna hozzá. A 2019-es újjászületés után többször is nekifutottunk egy 21. századi CMC-koncert munkálatainak és szervezésének, de a covidos korsza ezt kétszer is keresztbe verte. Kollektívás barátom, Németh József, az egyre inkább szinte kultikussá váló A Beton szervezője addig unszolt, amíg elfogadtam a felkérést. A kocka el van vetve, ha nem tör ki a 3. világháború közben, szombaton este 10 után a CMC színpadon lesz, egy elsőre szerény, kb. 70 perces programmal” – árulta el a zenekar vezetője, Szász György a Recordernek.
Zack Zack Zack. Fotó: Ilkan Sücüllü.
Az EBM-darkwave-industrial-technopop vonalon kísérletező, keményen társadalomkritikus CMC már évek óta háromtagú (Horváth Barnabás, Gáspár Csaba, Szász György), és workshop-rendszerben írják az új dalokat, a koncerten pedig az alapító tag Kósa Vince és az örökös tiszteletbeli tag, a hazai EBM egyik kulcsfigurájának számító Gazdag István dalai is elhangzanak.
„Most minden kissé szokatlan 32 év után, technikailag minden megváltozott, de társadalmilag nem nagyon, ezért ott a helyünk. A Beton az tényleg beton, jeges bunker, remélem, befogadja a zenénket. Mi is megpróbálunk majd befűteni a programunkkal, de azért öltözzetek fel rendesen! Nosztalgiavonatozás nem lesz, azt szeretnénk elérni, hogy az elmúlt 5 évben készült dalaink is legalább olyan ismertek legyenek, mint a régiek. A koncerten látható filmen Tobai Botond dolgozott, a hangfelelős-hangmérnök Slezák Csaba volt, külön köszönet Nyikos Istvánnak, az ős-CMC-s mozdonyvezetőnek a zseniális videókért és a Nonsense Projectnek.”
Choke City. Fotó: gabxtoth.
A Cro-Magnon-i Cola előtt az első magyarországi koncertjére készül a világhódító török újhullám egyik legnagyobb szenzációja, a bécsi székhelyű Zack Zack Zack. Yiggit Bakkalbasi és Cemgil Demirtas duójának zenéjében a misztikus kelet találkozik a kozmopolita nyugattal, a darkwave a Neue Deutsche Welle-vel, és a keleti hangszerek a futurista elektronikával.
A minifesztivál harmadik fellépője a sötét tónusokba burkolt dreampop és a komor poszt-punk metszéspontjában született budapesti Choke City lesz. A koncertek után pedig az olasz DJ és producer Ermete Lo Stiege vezényletével a Kollektíva DJ-csapata a legújabb sötét slágerekből válogat az EBM-től a wave-en át a dark-italoig.
Death Disco Vol.6: CMC / Zack Zack Zack / Choke City
Helyszín: A Beton
Időpont: 2025. január 18. (szombat) 19.00-23.00
Belépő: 4000 Ft
Facebook-esemény.