„Megy a zene, süt a Nap, mezítlábazok, és tökéletes a pillanat” – Koncertsztorik: Lenkke_

Játszott Dzsúdló előtt az Arénában, turnézott az Analog Balatonnal, és az év egyik legjobbjának választott lemezét hozta ki a Törik a betonnal, amin a pörgős tánczene keveredik a lágy dreampoppal. Fehér Lilivel katartikus majomkodásról, belső kételyekről, dorombos spirkó technóról és égbehányás helyetti kötögetésről is beszélgettünk. Következő bulija január 16-án lesz a GrapefruitMoon Records kiadói estjén az Akvárium Lokálban, de fellép OIEE egyedi audiovizuális minifesztiválján, a Transitionön is január 31-én a Dürer Kertben.

Egy éve láttalak először élőben, Dzsúdló előtt az Arénában. Hogyan élted meg, hogy a kis klubszínpadok után hirtelen ott álltál egy arénában?

Nagyon jó élmény volt. Hirtelen jött a felkérés, aminek az volt az előnye, hogy nem volt időm nagyon izgulni. Akkor próbáltam ki először a vezeték nélküli fülmonitort, és mikor bedugtam, hallottam a szívverésem. De amint felmentem a színpadra, megnyugodtam. Összerántotta az egészet az ideg. Az én szettem kicsit olyan volt, mint amikor a színházban még nem kapcsolják le a villanyt, és látod az embereket, így egész felfogható volt az élmény, és nem olyan rémisztő, mint amikor sötétben úszik az emberáradat.

Lenkke_ Dzsúdló előtt az Arénában. Fotó: still.moods.

Már ott feltűnt, hogy látványosan bulizol a saját zenédre. Ez ösztönösen jön?

Biztos vannak elemek, amikről azt gondolom, hogy jól nézhetnek ki színpadon, de minden őszintén jön. Van bennem egy laikus, aki szeret bizonyos zenéket hallgatni és bizonyos módon bulizni – ezt szeretném közelíteni az alkotói és előadói énemhez. Szerencsére sokat oldódtam az évek során. Még ma is sokszor beüt a kétely, de egek, miket össze nem izgultam az elején! Elég jó ez? Fogják-e szeretni? Nemrég megnéztem felvételről az első fellépésemet, és láttam, hogy nem tudok úgy jelen lenni, ahogy szeretnék. Van egy kép a fejemben, hogy milyen tudna ez lenni, csak csomó gátlás rakódott rám. Ezeket próbálom lehámozni, hogy egy őszintébb, markánsabb, karakteresebb előadó legyek, aki mer valamit állítani és nem fogja vissza féltésből magát.

Ez szimplán a rutinnal jön meg, vagy volt egy fordulópont, aminél leraktad az izgulás jelentős részét?

A mai napig nagyon tudok izgulni, de hiszek abban, hogy van bennem egy magabiztos Lenkke, aki tényleg elő tudja adni ezeket a zenéket. Nagyon szeretném, hogy ez működjön, és ez az akarat sarkall arra, hogy foglalkozzak vele rendszeresen. Gyakran a párom is segít, és ráébreszt arra, hogy van érték abban, amit csinálok. Illetve most már vissza tudok nyúlni egy-két koncertélményhez is. „Látod, akkor is izgultál, és lement az az 50 perc, és tök jó élmény lett a végén.” Vagy ha rossz élmény volt, akkor azt mondom, hogy „látod, mégis itt vagy, és nincs semmi baj.”

Központ-buli előtti szelfi 2023-ból.

Milyen az ideális Lenkke_-koncert számodra? Mondtad, hogy van erről egy kép a fejedben.

A mostani lemezbemutatót éreztem hozzá a legközelebbinek. Az lenne a fő, hogy ne kétkedjek annyit magamban. Hogy át tudjam adni magam az élménynek, a zenének, és észrevegyem, hogy közösen vagyunk itt a pillanatban, és ez az egész nagyon-nagyon jó, ami történik. Zeneileg pedig szeretnék fejlődni, kicsit intuitívabb, looposabb dolgokat csinálni, és újra meg újra rátalálni arra, hogy mi inspirál, hogy mindig meg tudjak újulni.

A lemezbemutatón a „nemlátomakezeket” és az „ittvagytok” helyett majomidézés volt, az egész közönség majomhangokat kiabált a Monkey alatt, te pedig sapkát és napszemüveget húzva ugráltad-táncoltad körbe őket. Úgy tűnt, hogy gátlások nélkül meg tudtad élni azt a koncertet.

Nekem jólesik nézőként, ha kinyúl egy másik síkon is az előadó, hozzám szól, megfogja a kezemet és segít feloldódni. Arra gondoltam, hogy ez a majomkodás tök jó lesz – van benne egy jópofa játékosság. Én nagyon élveztem. Nagyon sok nagyon jó együttállás történt azon a koncerten.

Majomtánc a Törik a beton lemezbemutató buliján a Turbinában. Fotó: Kriza Márton.

Melyik volt a legnagyobb megőrülésed a színpadon, amivel magadat is meglepted?

Az egyik a lemezbemutatón volt, amikor lejöttem a 360 fokos színpadról, és mentem egy köröcskét az emberek között. Tök jó volt belelégezni, hogy ők miben vannak. A másik a legelső koncertemen történt a Központban. Sokat készültem rá, de elszámoltam magam, és kiderült, hogy 40 helyett csak 25 percnyi anyagom van. Szoktam is mondani, hogy én egyfajta számmal vagyok jóban, a zeneszámmal, a többivel hagyjanak engem békén. (nevet)

Egy hetem volt összerakni még egy negyedórányi szettet, úgyhogy előkaptam régi demókat, csak hát azokra nem volt szövegem. Ezért elvittem magammal két könyvet, és gondoltam, majd effektezett hanggal felolvasok valamit. Volt egy okosabb könyv, nagy megfejtésekkel az életről, meg egy a növényszárításról, és én azt éreztem be. Iszonyatosan izgultam, de úgy voltam vele, hogy most a növényszárításról fogok atmóhangokra felolvasni, és másfél oldalt végigküldtem. Aztán hálistennek véget ért a pillanat, és továbbmentünk az időben. Kicsit abszurd volt, de a közönség jól fogadta. Igaz, többnyire a család meg a barátok jöttek el, mert az volt az első nagyobb Lenkke-koncert, de nyitottak voltak és az egész pozitív élményként maradt meg, ami nagy löketet adott a folytatáshoz.

Furulyán, dorombon, akusztikus gitáron is játszol a koncerteken. Ezek jó színesítő elemek?

Áltisiben furulyáztam, és otthon is volt egy csomó furulyánk, így amikor elkezdtem demókat összerakni, az volt kéznél. A legelső Lenkke-dalt csináltam, amit nem adtam ki, mert még annyira gyermeteg volt, de azt éreztem, hogy na, itt sikerült feloldódni. Elkezdtem dadogva ráénekelni, és bejött a furulya, amitől tök jópofa és nagyon játékos lett a dal. Sügér, hogy úgy mondjam. Ez annyira jó élmény volt, hogy a furulya később is megmaradt. A dorombnak meg spirkó techno érzete van számomra, azért szeretem nagyon. A tilinkó is fásabb hangú, az erdei rave jut róla eszembe.

Eleinte egyszálgitáros énekes-dalszerzős dalokat írtál, de aztán jött az elektronika.

Kábé egy időben jött a kettő. Amikor az egyik tanárom berendelt egy énekeffektet, ami érdekesen tudta megformálni a hangot, az nagyon elkapott. Igazából énekelni szerettem, és megtanultam hozzá pár akkordot lefogni gitáron, de aztán rájöttem, hogy sokféleképpen lehet izgalmas egy dal. A hangszínek összeállításától is lehet intelligens vagy érdekes egy hangzás, nem csak a klasszikus értelemben vett hangszereléstől.

Lenkke_ a Tilos Maratonon. Fotó: Frank Olivér.

Az nem hiányzik, hogy akusztik gitáros szólófellépéseket csinálj? Annak tök más az energiája, mint egy elektronikus bulinak.

Lenkkeként nem, de kiegészítő bevételként szoktam akusztikozni a Szimplában, és kielégíti ezt az igényemet. Picit alteresebb popzenéket szoktam játszani, amiket én is szeretek, mint Jake Buggtól a Two Fingers, Hoziertől az Angel of Small Death and the Codeine Scene, vagy Dusty Springfieldtől a Son of a Preacher Man. Meg voltam utcazenélni is párszor, Grazban, meg itthon.

Hogyan élted meg az első, igazán pörgős nyári fesztiválszezonod? Orfűtől a Fekete Zajig sokfelé megfordultál.

Ez volt az első fullos szupernyaram. Csomót tudtam fejlődni, és tetszett, hogy lehetett mezítlábazni, frizbizni, és ha hamarabb leértem, beszívni a fesztivál atmoszféráját. Jó volt az a tapasztalás, hogy legyek bármiben, ha fellépek, az kellemes emlék lesz. A hangfoglalós transzfer miatt sokszor hamar kellett hazaindulni a fellépés után, de jövőre szeretném jobban átélni a fesztiválszezont, hogy ne az legyen, hogy odamegyek, letolom, és nyomás haza, hanem jobban is éljek közben.

Sokszor mondtad, hogy visszavágysz a természetbe. Azért is szereted a fesztiválokat, mert ott ki tudsz szakadni kicsit a városból?

Igen. Szeretem, amikor időt hagynak az embernek arra, hogy az elméje kicsit visszaépüljön, mert annyit bombázzák mindenféle ingerrel és impulzussal a hétköznapokban. Örülök, ha egy fesztivál gondol az emberre és ettől másfajta élményt kínál.

Játszottál a Tilos Maratonon is. Egyszer azt mondtad, hogy nagyon szeretetteljes élményeid vannak az egész tilosos közegről, amit az édesapád révén ismertél meg.

Apumék (Fehér Zoli és Cserepes Panni) vitték a Cökxpon Ambient Chill Gardent, ami egy tök kellemes hely volt. A bulizásról nekem onnan van egy csomó, gyerekkori ártatlansággal átszőtt élményem, mert biztonságban éreztem magam, hogy ott vannak apámék, és olyan felnőttekkel vagyok körülvéve, akikben megbízom. Ez volt az az időszak is, amikor apummal többet mentünk az autóban, és általában benyomta a Tilos rádiót. A Tilos maratonon azért is szeretek játszani, mert csomó olyan emberrel találkozok ott, akikkel valamiért könnyen fel tudok oldódni. Nagyon emberinek tűnik nekem az a közeg.

Lenkke_ a Törik a beton lemezbemutató buliján a Turbinában. Fotó: Kriza Márton.

Az Analog Balaton-turné mit adott neked?

Azt a turnét is nagyon adtam, de én nem mindig vagyok őrült partiarc, nincs „égbehányás, aláállás, aztán elszabadul a pokol”. A turnébuszban odafele sokszor kötögetek. Azon a turnén se jött elő belőlem a vadállat, de nagyon kellemes élmény volt, a srácok és a közönségük is irtó aranyos volt.

Mi a legjobb és mi a legrosszabb dolog a koncertezésben?

Amit nem szeretek benne, az a kétely, ami néha elfog. Volt, hogy otthon hagytam az egyik dorombomat, és totál pánikba estem, hogy mit fogok csinálni annál a résznél. Végül nyekeregtem valamit. Amit imádok benne, az az együttlevés, hogy közösen táncolunk, és szeretetteljes az egész légkör. Nagyon szeretek előadni, és megélni azt az énemet, aki akkor vagyok. Szeretem látni, ahogy az emberek táncolnak, és jól érzik magukat. Szeretem, hogy akkor és ott összpontosul a munkám, hogy igen, eddig ezeket a dalokat raktam össze, és most közösen élvezzük a zenét.

Mi volt minden idők legjobb Lenkke_-koncertje?

A lemezbemutató. 360 fokos színpad, tök jó fények, jól szólt az egész, sokan voltunk, jól éreztük magunkat, legalábbis remélem. Ide egy izgibb, nagyobb szettel készültem, próbáltam újragondolni a dolgokat. Végre nem az volt, hogy iszonyatosan el vagyok maradva valamivel, és ott állok a színpadon a fejem fogva, hogy jaj, istenem, mi lesz, hanem volt időm kigyakorolni, és úgy jöttek össze a dolgok, ahogy szerettem volna.

Lenkke_ a Törik a beton lemezbemutató buliján a Turbinában. Fotó: Drapkó Péter.

Hogyan gondoltad újra a szettedet?

A zeneszerkesztő programban most egy másfajta nézetet használok, amitől picit intuitívabb a folyamat, több lehetőségem van, jobban tudom irányítani, és ettől nagyobb az önbizalmam. Ami ennél látványosabb, hogy átformálva, újramixelve, új zenei elemekkel kiegészülve jelentek meg a dalok a lemezbemutatón. Bizonyos zenei részeket kivágtam, és csináltam belőlük rövid remixeket, kis átvezetőket, hogy két dal között legyen kibontva az a zenei gondolat, és ha jólesne nekem még ott egy drop, akkor legyen lehetőségem még két percig rálépni, elszabadulni, és lekövetni ezt az érzést a zenében.

„Az éjszaka elnyel, kezdek feledni.” Kritikánk a Törik a betonról

Most épp melyik dalodat szereted a legjobban élőben játszani?

A Monkey-t. Szeretem énekelni, szeretek ott furulyázni, meg az egész nagyon megviszi a lábamat. Akkor minden elrendeződik. Tudom, hogy na, most 3 percig minden szupi lesz.

Nézőként mi volt a legjobb koncertélményed?

Szeretek egy bizonyos fesztiválra járni, ott táncolni a barátaimmal és ellenni közben a gondolataimban. Az nekem egy mentális kikapcsolódás, újjáépülés és átgondolás. Voltak olyan pontok, amikor azt éreztem, hogy most sikerült valamit elkapnom abból, ami a lényeg, és valami nagyon őszintét megfejteni magammal kapcsolatban, miközben megy a zene, süt a Nap, mezítlábazok, és tökéletes a pillanat. Akkor egy pillanatra azt éreztem, hogy tudom, honnan jöttem és hova tartok, és nagyon elégedett vagyok a dolgok folyásával.

Ez melyik fesztiválon volt?

Ez hadd maradjon az én titkom. (mosolyog)

Még több koncertsztori: Platon Karataev, Ricsárdgír, Barkóczi Noémi, Dope Calypso, Junkies, Mayberian Sanskülotts stb.

interjú: Soós Tamás
nyitókép: Drapkó Péter

A Koncertsztorik rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.