„Egy szakrális középkori rave partyra képzeltem magam” – Itt van VENI és Cseh Péter albuma, a Why the wings?

A Nagy Emma Quintetben gitározó Cseh Péterrel közös lemezén VENI egyetlen vonallal rajzolja meg, amit eddig pointilista aprólékossággal kidolgozott. Premier!

„Népzenei ihletésű ének körül kavargó – néhol egész táncos – elektronika, jazzes gitárjátékkal és zajongásokkal: ismét egy meglepő VENI-lemez, de pont fordítva, mint az előző volt” – írtuk legutóbb Szász Veronika szólóprojektjéről, és hát csak ismételni tudjuk magunkat. A helyenként kifejezetten sűrű, többrétegű hangszövetek és elektronikus kísérletezések után VENI idei második albumán a redukció felé vette az irányt és akusztikus megszólalásra váltott, hogy a lehető legkevesebb és legtermészetesebb eszközzel fejezze ki ugyanazt.

„A zenéből eltűntek a virtuális terek, elengedtem a többrétegű énekszólamokat, az éneklő visszhangokat, a zenévé avanzsáló zajokat, sőt még a ritmusszekció bármilyen formáját is. Helyettük most csend van és csak egyetlen tér szól, az igazi, amelyikben a hangok valóban megszülettek, Budapest szívében, a Bartók Béla Unitárius Egyházközség templomában. Ez a liturgikus tér visszhangozta saját orgonájának masszív hangját, Cseh Péter éterien szép és végtelenül izgalmas gitárjátékát és az én énekemet. Ennek a közös zenélésnek az emlékét örökíti meg az album annak eredeti és legtisztább, javítás és utólagos módosítás mentes formájában” – mondja Szász Veronika a Why the wings?-ről, aki már az önfeltárós-önfelszabadítós Being your slave-en is játszott együtt a NEQ gitárosával.

VENI két albumot is készített a közelmúltban saját terep- és archív felvételeiből (Escaping Game, Being your slave – mindkettő ott van 2024 legjobb magyar lemezei között), amelyek részletesen kirajzolták alkotói gondolkodásmódját, és utána arra jutott, hogy „most jöhet ugyanez egy vonallal”. „Tudjuk jól, hogy legtöbbször milyen nehéz megkülönböztetni a lényegest a lényegtelentől, mert az embert nagy erővel viszik a vágyak és a vágyak szempontjából ugyebár minden szükségesnek tűnik, ráadásul azonnal. Szóval nyilván én is mindig mindent akarok, ezer sávon szóló ritmusszekciót, mindenféle hangokon énekelni és azokat összeereszteni a virtuális térben és az összes kedvenc zenészemet is akarom egyszerre, az összes hangszeren, amin csak játszani tudnak. Az alkotói koncepció megőrzése érdekében tehát igen nagy önfegyelmet kellett gyakorolnom és valahogyan rájönnöm, hogy miből érdemes kiindulni.”

„Így jutottam el a legrégebbi rutinig, amit olyan húszéves koromig a legtöbbször csináltam zenélés címén életemben, tehát, hogy acapella énekelek, vagy a legegyszerűbb szólam vezetésével megtámasztom magam zongorán. Amikor orgonálni tanultam zeneiskolai kereteken belül, illetve kántorképző tanfolyamon nyaranta, akkor mindezt egy templomban csináltam, természetesen gyakorlás helyett. Nem is lettem valami jó orgonista, mert mindig inkább dalokat szerettem kitalálni, vagy szabadon énekelni valamit, amire az orgona hangja inspirált. Egyszóval kísérletezni szerettem a hangokkal, ezért egy ilyen helyzetben, amikor megadatik, hogy kupolákban és mindenféle grandiózus vagy legalábbis érdekes terekben, természetes, nyers anyagokon visszhangzik egy ezernyi hangszínen megszólalni tudó orgona, amivel a magam szabadon megszólaltatott akármilyen, ami jön, hangszíneit kísérgetem, akkor nehéz volt a beujjrendezett kottákból olvasni a feladatokat és kigyakorolni valamit, amit valaki már rég megalkotott.”

„Nem mintha ez nem lenne jó dolog, tizenévekig csináltam több hangszeren is, de az a pillanat, amikor a hatalmas térben szabadon énekelgetés közben a megfelelő dramaturgiai ponton kapcsoltam be a mély regisztereket az orgonán, olyan erővel szippantott be saját fantáziám világába, hogy teljesen rákaptam, mint a gamerek a játékra. Onnantól önkéntelenül is egy szakrális középkori rave party-ra képzeltem magam, ahol végeláthatatlan embertömegek egyként énekelve táncolnak a földi-paradicsom lélekegyesítő groovejaira, amiket persze szintén én csináltam fejben. Hangról hangra kigondoltam azt is, hogy változatos legyen, de törzsi maradjon, legyen benne finomság, de azért masszív is legyen, nyers és természetes, hogy valamennyi embert képes legyen eggyé rezegni. Most, hogy kész lett a lemez és hallgatom, érdekes, hogy több ilyen pillanata is van, amikor elindul bennem a ritmus, és ugyanúgy jelenik meg belül, mint régen, a fülemnek nem hiányzik, de bent jólesik.”

VENI-ben felmerült, hogy olyan minimalista lemezt csinál, amin csak ének van és legfeljebb orgona, de aztán hallotta Cseh Pétert játszani az akusztikus gitárján, és az úgy beszippantotta, mint a mély regiszterek az orgonán. „Onnantól fogva fokozatosan, a rákívánástól a sóvárgás fázisig bezárólag becsülettel bejárva a skálát vágytam arra, hogy úgy is énekelhessek, hogy közben ő gitározik. Azt akartam, hogy éneklés által összeolvaszthassam magamat ezerszínű hangjaival és belülről is érzékelhessem azt a végtelen sok árnyalatot, amit egyetlen egyszerű dal kapcsán is ki tud gurítani magából. Szerencsére ennek a vágyamnak nem álltam ellen és nagy örömmel tölt el az, amit együtt létrehoztunk.”

„Why the wings if the plan is so alien? – kérdezi a lírai én az album címadó dalában és kérdésével arra sarkall, hogy újra meg újra kedvünk támadjon használni a képességeinket és felfedezzük általuk, hogy milyen sok erőt adhat az, ha egy jövőtervben és a megvalósulás valamennyi pillanatában is otthonosan érezzük magunkat.”

A templomban egy live session is készült a felvételek során, három számmal. „A videó Mladin Bence érzékeny látásmódjának és sokrétű szakmai tudásának magabiztos alkalmazása eredményeképpen jött létre. Olyan volt együtt dolgozni Bencével, mintha ő is velünk zenélne, annyira érezte, hogy mikor mi történik a látható dimenziókon túl is, hogy mikor hogyan fejeződik ki a lényeg. Ha valaki ezeket ennyire érzi, akkor ilyen kevéssel is ilyen szépet tud csinálni, amiért nagyon hálás vagyok.”

Az album a Hunnia Records gondozásában jelent meg (DSD formátumban is), a felvételek Árok Sándor kiváló hangmérnök keze munkáját dicsérik. Az album mától elérhető a nagyobb streamingplatformokon.

„Vajon úgy is elénekelhetem, hogy én még képzeletben sem hordtam soha tűsarkút és nem is tervezek?” –VENI-interjúnk

VENI a Facebookon. Instagramon.

Fotók: Molnár Csaba.

A Premier rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.