Az amerikai jazz német sztárjai a Tether Trioval játszanak az Opus Jazz Clubban

2024.12.06. 17:52, srecorder

large_1217_tethertrio.jpg

A Kate Bush feldolgozásairól is ismert Theo Bleckmann és társai kizárólag élőben hallható, élőben effektezett, egészen sajátos hangulatú műsorukat hozzák el december 17-én az Opusba.

Az 1966-ban Dortmundban született, de 1989 óta Amerikában élő énekes-zeneszerző, a kétszeres Grammy-jelölt Theo Bleckmann nemcsak onnan lehet ismerős, hogy Meredith Monk együttesének tagjaként már többször járt nálunk, de Kate Bush-t feldolgozó lemezével is koncertezett Budapesten. A műfaji határokon lazán átlépdelő Bleckmann dolgozott már Laurie Andersonnal, Uri Caine-nel, Philip Glass-szal és John Zornnal is, saját lemezein pedig ugyanúgy énekelt weimari művészdalokat, mint Joni Mitchell vagy épp Stephen Sondheim szerzeményeit.

A hangját hangszerként használó és élőben effektező Bleckmann a 21. századi jazzéneklés mindenfelé ünnepelt, határfeszegető figurája, aki három éve egy iráni fesztiválra állt össze a szintén német születésű, de jó ideje New Yorkban élő Timo Vollbrechttel, aki saját zenéjében poszt-rockkal és elektronikával vegyíti a jazzt. A kémia olyan erős volt köztük, hogy a nevüket („Kötél Trió”) is innen vették, a köztük lévő kapocsra és arra utalva, hogy sokszor nem tudták megkülönböztetni, melyik hang kitől származik. A Tether Trio zenéje tényleg egészen különleges: a vallási énekek átszellemültségét szavak nélkül is megteremtő Bleckmann éteri hangja összetekeredik Vollbrecht éneklő, puha tenorszaxofonjával, amire Ben Monder atmoszférikus-ambientes gitárokat úsztat.

Legalábbis ez hallatszik a 2021-es Fajr Music Festivalra készült felvételeken, de a trió azóta élőben kicsit átalakult: a Blackmennt gyakran kísérő Monder helyett az amszterdami zongorista-zeneszerző, Harmen Fraanje játszik a Tetherben, ebben a felállásban érkeznek december 17-én az Opusba is. Ez lesz az európai turné utolsó állomása, tehát a korábbiaknál is felszabadultabb zenélés várható, másnap pedig egy workshopot is tartanak a Zeneakadémián. Már nagyon érik egy album a Tether Triótól, de erre még várni kell, így egyelőre tényleg csak élőben lehet megtapasztalni Bleckmannék magával ragadó varázsát.

Tether Trio
Helyszín: Opus Jazz Club
Időpont: 
2024. december 17. (kedd) 20.00
Belépő: 
3900 Ft
Jegyvásárlás. Facebook-esemény. További infók.

https://recorder.blog.hu/2024/12/06/az_amerikai_jazz_nemet_sztarjai_a_tether_trioval_jatszanak_az_opus_jazz_clubban
Az amerikai jazz német sztárjai a Tether Trioval játszanak az Opus Jazz Clubban
süti beállítások módosítása