„A 60-as évek klasszik jazz- és progresszív rockjára emlékeztet” – Nóvé Soma (MORDÁI)-interjú

Jövőre jelenik meg, de élőben már a Müpában debütál november 21-én a magyar népdalokat kirobbanó, átszellemült feldolgozásban játszó MORDÁI új anyaga. A zenekar frontemberével, Nóvé Somával a hajnali dalokból merítő új gyűjtéséről, a Hé, Arnold!-rajongásból születő szólólemezéről, és arról is beszélgettünk, hogy mit csinált nemrég együtt tavaly feloszlott zenekara, a Middlemist Red.

Új műsorral léptek fel a Müpában. Ezek szerint készül az új MORDÁI-lemez?

Igen. A következő lemezünk egy 4-5 számos EP lesz. A Müpában eljátszunk minden új dalt, egy kivételével, amit még nem fejtettünk meg a zenekarral. Egyelőre nehéz megmondani, milyen lesz a korábbiakhoz képest, de az a benyomásom, hogy kicsit talán szofisztikáltabb hangképben, struktúrákban. Itt-ott jazzesebb – de csakis jó értelemben. Én sokszor érzek benne egy kis Syriust. A 60-as évek klasszik jazz- és progresszív rockjára emlékeztet.

Most milyen népdalok inspiráltak? Az első lemezen főleg olyanokat játszottatok, amiket a Muzsikás is feldolgozott, de a másodikon már szélesebb volt a merítés.

Ezúttal is próbáltam mélyebbre menni, és különféle archívumokban kutakodtam. Van egy-két szám, ami annyira autentikus forrásból táplálkozik, hogy egy öregasszony a capella éneke alapján írtam meg, és olyan is, amelyik az újhullámos táncházmozgalom egyik zenekarának az átirata.

Vannak már bejáratott helyeid, ahová ilyenkor nyúlhatsz?

Nagyon sok népzenei felvétel fent van Spotify-on, de használom a Soulseeket is, amin emberek megosztják a mappáikat és azokban lehet keresgélni. A Hungaricanán is rengeteg archív felvétel van, ráadásul nagyon jó a keresőmotorja, tájegységekre vagy akár dalcímekre is kereshetsz. Az egyik számot például ott találtam meg.

„Ha nincs ez a dal, akkor a MORDÁI sem létezne” – Nóvé Soma kedvenc népzenéi

Van olyan tájegység, amelyiknek rákattantál a zenéjére?

A Muzsikáshoz hasonlóan a széki népdalokat általában szeretem. De ez is egy új megközelítés volt számomra a lemeznél, amire ifj. Csoóri Sándor, Sündi nyitotta fel a szememet, hogy egy zenés estnek, legyen az táncház vagy lagzi, mindig van egy hosszú ívű dramaturgiája, ami nem csak abból áll, hogy a zenészek egymás után eljátsszák a számokat, hanem az egész egybefolyik. A funkciójuk szerint is kategorizálják a dalokat, és vannak hajnali dalok, amik a nevükből is adódóan a hajnali órákban hangzanak el, kicsit lassabbak, szomorkásabbak, de sokkal énekorientáltabbak. A gyűjtés során főleg ilyen hajnali dalokat kerestem – tájegységtől függetlenül.

Egy éve játszotok együtt duóban ifj. Csoóri Sándorral. Te mit kapsz ettől?

Amikor nagyon kicsi voltam, elvileg játszottunk már együtt az apukája (a Muzsikásból is ismert ifj. Csoóri Sándor – S.T.) óbudai zeneiskolájában, de erről nincsenek emlékeim. Később aztán nagyon megszerettem a zenéjét, és a második lemezünkre fel is dolgoztuk az Álom, álom című dalt a Buda Folk Bandtől. Van egy akusztikus szólóműsorom is, amiben népdalokat játszom, és amikor bővíteni szerettem volna, felhívtam Sanyit, hogy van-e kedve csatlakozni. Az első alkalom annyira jól sült el, hogy azóta egész sokat koncertezünk. Azon kívül, hogy Sündi iszonyú jó zenész, sokat tanulok tőle a népzenéről, ráadásul nagyon jó energiái vannak – nemcsak a színpadon, hanem akkor is, ha csak megyünk vonattal egy vidéki koncertre. Felszabadító érzés a jelenlétében lenni, mert egy nagyon pozitív karakter.

Nóvé Soma és ifj. Csoóri Sándor. Fotó: Martin Wanda.

Nem merült fel, hogy a MORDÁI-ba is beszálljon? A Müpában is fellép veletek.

Ilyen különleges alkalmakkor tök jó lenne, ha fellépne, de azt érzem, hogy a MORDÁI már így is sok embert próbál egy irányba húzni, ami logisztikailag eléggé megnehezíti a dolgokat. Egy ideális világban, ahol ez nem tényező, nagyon örülnék, ha Sanyi benne lenne a MORDÁI-ban, de ezt a hat embert és hat zenei világot is nehéz egyben tartani – ráadásul most ez így kompakt, ahogy van. A Müpában Sanyi több számban is brácsázni fog, és ott lesz velünk Porteleki Áron is, aki benne volt a zenekar korábbi felállásában. Sok dalban ő is brácsázik, illetve két álló tamon játszik.

A logisztikai nehézségek mennyire befolyásolják, hogy mennyit koncerteztek a MORDÁI-jal?

Sokszor előfordul, hogy nem tudunk elfogadni egy felkérést, mert egy-két tag nem ér rá. Van olyan, hogy az egyik szaxofonos nem tud jönni, és olyankor csak egy szaxofonossal játszunk, ami nem ideális. A zenekar még kicsit kényelmetlen pozícióban van abból a szempontból, hogy mennyire számít nagy vagy kis névnek. A fesztiválok nem egy évvel, hanem néha csak egy hónappal előre szólnak, mert akkor gondolnak ránk, ha kiesik valaki, vagy szeretnék még az utolsó pillanatban bővíteni a line-upot, és nekünk ez már sokszor kivitelezhetetlen. Az idei nyárra is késő tavasszal jött be egy csomó felkérés, amiket már nem tudtunk elvállalni, mert hatan tizeniksz zenekarban játszunk, és ezek között vannak nagyobb nevek is, amiket már egy évvel előre lekötnek.

Tavaly belekezdtél egy szólólemezbe is. Miért akartál szólóalbumot a két-három aktív projekted mellé?

Kíváncsi voltam, hogy a sok projekt, amiben játszom, hogyan tud egy összképet kialakítani bennem. Nagyon élveztem a szólószámokat írni, de azt is éreztem, hogy szívesen játszanám ezeket más zenészekkel. Ennek az lett a vége, hogy amikor a Samurai Drive-val elkezdtük összerakni az új albumot, egy csomó mindent átemeltünk a szólóalbum-mappámból.

Az volt a terv, hogy minden zenei projekted stílusát, zeneiségét szintetizálod ezen a lemezen?

Igen, bár az az 5-6 szám, ami megszületett, nem annyira tükrözte ezt a sokszínűséget. Gyerekkoromban nagyon szerettem a Hé, Arnold! című rajzfilmet, amiben van egy különös melankólia, mert egy álmodozó kissrácról szól, aki a buszon felrakja a fülest és ilyen smooth jazz meg acid jazzszerű dolgokat hallgat. Az albumaimhoz mindig kitalálok valami koncepciót, ami összefogja – akár csak az én fejemben – a dalokat, és itt azt a kérdést tettem fel magamnak, hogy ez a 12 éves rajzfilmfigura milyen zenéket rakna be a buszút alatt a walkmanjébe. Szóval ez egy jazzesebb világ lett volna, de a Samurai Drive-album már kifejezetten triphopos lesz. Sok hiphopszerű alap van, amire a szólódemóimból betettünk egy gitárt vagy basszusgitárt, és sok dal van, amiről nem tudjuk eldönteni, mint a Massive Attackben, hogy az rapnek vagy spoken wordnek minősül.

Súlyos, modern népdalfeldolgozások. Kritikánk az elsős Mordái-lemezről.

A MORDÁI-nak milyen szerepe van most az életedben?

A Samurai Drive az elektronikus projektem, nem feltétlenül műfajában, inkább a kivitelezésben. A MORDÁI pedig a zenekar, ami az elektromos gitárral együtt is egy akusztikusabb, naturális zenei világot képvisel. Az a terv, hogy a Samurai Drive-lemezt befejezzük még idén, és kis adagokban kihozzuk jövőre. Januárban megjelenik az iamyankkal és Vangel Tiborral közös Doors-feldolgozáslemezünk is, tavasszal pedig a MORDÁI EP. Csoóri Sanyival is tök jó lenne kihozni egy nagylemezt, és szeretnék még egyszer nekifutni a szólólemeznek. Ez így jó sok albumnak tűnik, de a kreatív részével már megvagyok, számokat írni maximum a szólóanyagra kell.

Mordái. Fotó: Szabó Márton.

Jó sűrű éved lesz.

Igen, de ez nem volt tudatos. A nyár végén berögzült az a munkamorál, hogy reggel 8-kor bejövök a stúdióba, és jó pár órát eltöltök zeneírással, kreatív dolgokkal. A Middlemist Red tagjaival bérlünk egy termet a Nyolcésfélben, mert mindenkinek megvan a saját projektje, de mivel a többieknek fix munkahelyük van, napközben legtöbbször szabad a stúdió és tudok egyedül alkotni.

Úgy dolgozol, mint egy író, aki reggel megírja a napi adagját?

Az esti melónak is van egy romantikája, de ha korán nekiállok, akkor még inkább úgy érzem, hogy ez egy rendes „iroda”, ahová bejárok dolgozni. Másrészt nagyon jó korán kelni és egyből produktívnak lenni, mert az ad egy olyan löketet a nap többi részének, amitől kialakul egy jó bioritmus. Nagyon ritka, hogy éjfél után fekszem le aludni, annyira sokat kapok attól, hogy korán kelek és napközben produktív vagyok. Szabadúszóként fontos ez a rendszer, mert ha elveszítem, akkor nagy kilengések lehetnek a melóban.

Együtt is csináltok valamit a Middlemist Reddel?

Szeptemberben elkezdtünk újra próbálni, mert hiányoztunk egymásnak, de most kicsit félreraktuk ezt, mert annyi minden van az életünkben. Most más a prioritás, de a hajlandóság és a motiváció abszolút megvan, hogy idővel felélénkítsük ezt a vonalat.

„Jószívű és jófej emberek, fasza zenészek, óriás köszi mindenért!” – Mit adott nekünk a Middlemist Red?

Többször is elérzékenyültél a Middlemist Red búcsúkoncertjén. Ebben benne van az is, hogy az ember akkor kezdi el igazán értékelni, ami van, amikor az már megszűnt?

Biztosan. Sokszor arra gondoltam koncert közben, hogy úristen, ezt a számot is most játsszuk utoljára, és ez nagyon elérzékenyített. Meg ez egy identitásbeli kérdés is. Ez a zenekar felölte a húszas éveimet, és az identitásomnak nagy része volt, hogy én vagyok a Middlemist Red énekese.

A Middlemist Red búcsúkoncertje 2023 novemberében a Dürer Kertben. Fotó: Komróczki Dia.

Hogyan élted meg, amikor ennek vége lett?

Ha a Middlemist Red mellett nem lett volna semmilyen projektem, az durva váltás lett volna, de így nem éreztem azt a jellegű szakmai identitásvesztést, mert útközben kialakult, hogy nemcsak a Middlemist Red énekese vagyok, hanem egy különálló zenei entitás, aki részt vesz különféle projektekben. Inkább abban lett változás, hogy a Middlemist Reddel az első pár év után már nem éltünk át olyan helyzeteket Magyarországon, hogy felmegyünk a színpadra, és nem vágják, hogy kik vagyunk. A MORDÁI-jal elég sok fellépésünk van, például fesztiválokon, ahol új arcok hallgatnak minket. Újra át kell élnem, hogy nincs garantálva, hogy ha felmegyek a színpadra, akkor sok ember vár minket, és ismerik a zenénket, hanem meg kell nyerni nulláról a hallgatóságot.

És ez spannol? Vagy azért örülnél, ha mindig ott lenne 200 MORDÁI-rajongó?

Az a cél, hogy ott legyen. Nyilván sokkal jobb, ha mindig úgy várnak, hogy tudják, ez egy jó zenekar. A mostani helyzet kicsit olyan, mint egy próbatétel, ami remélem, hogy lassan véget ér. (nevet)

Az Álom esett a szememre című második MORDÁI-albumhoz tartottak egy spéci, geolokációs premiert is. Egy ideig csak a zenekar honlapján lehetett meghallgatni az albumot, ami bizonyos helyeken – például a Normafán vagy a Népszigeten – aktiválódott. Az új albummal terveztek valami hasonlót?

Ezen még nem gondolkoztam, de ha eszembe jut valami jó ötlet, akkor mindenképpen. A geolokációs premier nagyon jól sült el, volt az egésznek egy kincsvadászat hangulata. Iszonyú jó volt nézni, hogy betageltek minket Instagramon, és láttuk, hogy különböző szituációkban hallgatják a zenét. Tök sokan rám írtak, hogy „nagyon jó lett a lemez, itt meg itt hallgattam meg”. Ez adott az albumnak egy plusz körítést. Ráadásul stratégiai szempontból is jó volt, mert így kétszer lehetett az albumnak premierje: egy geolokációs és egy streaming.

Te hogyan hallgatsz zenét? Igyekszel elmélyülten, vagy annyit foglalkozol zenével, hogy zenehallgatásra már kevés kapacitásod jut?

Mostanában saját zenéket hallgatok, mert három lemezen dolgozok párhuzamosan. Amúgy általában utazás közben szoktam zenét hallgatni. Legutóbb elmentem egy sétára csak azért, hogy rendesen meghallgassam Tyler, the Creator új albumát. Ha érdekel egy album, akkor általában felülök a fogaskerekűre, felmegyek vele a Normafáig, és visszasétálok, ami kb. pont egy óra. Nagyon szeretem ezt a rituálét; a fogaskerekűn sokszor írtam dalszöveget is. De az új King Krule-t például a gyermekvasúton hallgattam meg, az is jó zenehallgatáshoz. Egy mesebeli útvonalon megy lassan, szóval van időd körbenézni az erdőben, és van olyan, hogy hirtelen kiérsz egy tisztásra, ahonnan láthatod egész Budapestet, aztán mentek tovább az erdőben, keskeny utakon. Az is kb. 40 perc a Normafától a Hűvösvölgyig – pont jó egy albumra.

„Több embert érdekelhet külföldön, mert kuriózum” – Címlapos Mordái-interjúnk 2022-ből

MORDÁI és barátaik
Helyszín: Müpa – Fesztivál Színház
Időpont: 2024. november 21. (csütörtök) 20.00-22.00
Belépő: 4200-9000 Ft
Jegyvásárlás. Facebook-esemény.

interjú: Soós Tamás
nyitókép: Szabó Márton
Nóvé Soma-portré: Martin Wanda