K-pop fesztivál félgőzzel – Ilyen volt a Mokkoji Korea a Budapest Parkban

Itthon eddig páratlannak számító K-pop sztárparádéval rendezték meg október első hétvégéjén a Mokkoji Korea fesztivált, ami végül – abszolút nem az előadók hibájából – igencsak felemás élmény lett.

A K-pop globális előretörése hosszú évek óta tart és egyelőre nem tűnik úgy, hogy akár csak kicsit is lassulna ez a terjeszkedés. Ez itthon sincs másképp, aminek köszönhetően időnként az európai K-pop-turnék is elkanyarodnak Budapestre, és egy sor kisebb vagy középkategóriás név mellett jártak már itt olyan előadók is, akik a színtér aktuálisan legnagyobb dobásai közé tartoztak (Teen Top, B.A.P., Block B), az év elején pedig a The Rose húzott be az Arénába sokezres tömeget. Az azonban most fordult elő először, hogy a nagy nevek közül egyszerre többen, egy fesztivál keretein belül érkezzenek hozzánk. Ráadásul egészen kiváló, a színteret szépen bemutató összeállításban: a Dreamcatcher az utóbbi évtized egyik legsikeresebb lánycsapata, az AB6IX a többiekhez képest kicsit kevésbé felkapott, de azért így is kifejezetten sikeres fiúcsapat, a szólóénekesnő Sunmi pedig igazi helyi legenda. Az extra csavar pedig az volt, hogy ezt a tényleg bivalyerős line-upot egy ingyenes rendezvényre hozták össze annak köszönhetően, hogy a fesztivál mögött a Koreai Kulturális, Sport- és Idegenforgalmi Minisztérium és a KOFICE (Koreai Alapítvány a Nemzetközi Kulturális Csereprogramért) állt.

Szóval lehetett volna ez igazi örömünnep is a K-pop és úgy általában a koreai kultúra rajongóinak, de sajnos sok minden árnyalta az élményt. A helyszínként kibérelt Budapest Park hatalmas, de várható volt, hogy egy ilyen ingyenes koncertre még így is többen lesznek kiváncsiak, mint amennyien elférnek ott, így az ingyenes jegyeket a rendezvény weboldalán előregisztrálók között sorsolták ki, a zavaros, félig angol, félig magyar, folyamatosan hibaüzeneteket dobáló weboldalon azonban semmiféle útmutató nem volt a regisztrációhoz. Ha mégis sikerült kibogarászni, hogy mit kell csinálni, akkor a regisztrációról nem jött visszaigazolás, és végül a sorsolás is hibaüzenetekkel és megkésett értesítőkkel tarkított káoszba fulladt. Az érdeklődők az esetleges kérdésekre sehol nem kaptak választ, de a weboldallal, ami még most, a rendezvény lezajlása után is félkész állapotban van, "comming soon" feliratokkal és szerkesztői módban hagyott részekkel, amúgy is voltak bajok, többek közt az, hogy magukról a fellépőkről egy-egy kis képen túl semmiféle infó nem volt elérhető, annak ellenére, hogy a hírdetésekben velük promózták az egész rendezvényt.

Ami egyéként közelsem csak róluk szólt, ugyanis az eredetileg két naposra tervezett rendezvényen napközben koreai kultúrával kapcsolatos programok és kiállítók voltak a legkülönfélébb témakörökben (étel, divat, kozmetikumok, technika, kézműves workshopok stb.), a Park bejárathoz közelebbi részén elszórt standokon. De sok helyen ezeknél is érezhető volt az, ami minden máson is, hogy mintha a rendelkezésre álló, valószínűleg igen tágas költségvetésből nagy lendülettel nekiugrottak volna a szervezésnek, majd amikor már kábé okésnak nézett ki az egész, félbehagyták volna jóleszezígy felkiáltással.

A külön beharangozott koreai divatba adott betekintés például annyiból állt, hogy ki volt állítva 5-6 tradicionális ruhadarab (ami olyan, mintha a mai magyar divatot, divatcégeket matyó népviseletbe öltöztetett babákkal próbálná valaki bemutatni). Vagy ott volt az, hogy bár a rendezvénynek volt saját, Koreában élő magyar MC-je, a különböző tájékoztató szövegeket nem vele mondatták fel, hanem bedobták őket egy fordító/felolvasó AI-programba, aminek az eredménye persze egy tört robot-magyarsággal előadott, hibákkal teli, még a rendezvény nevét is elhibázó bizarr valami lett, és ez ment le számtalanszor a nap folyamán. A koreai szervezők a helyiekkel való együttműködés helyett a teljes techstábot is maguk hozták, ami a koncertek alatt több technikai problémát és kellemetlen pillanatot okozott, az online is streamelt rendezvény során a közonség pedig gyakran biodíszlet szintre lett redukálva.

A szervezéssel tehát sok gond akadt, a lényeg mégis az, hogy milyenek voltak maguk a koncertek. Amire a válasz az, hogy jók, jók, de ezek sem teljesen azt adták, amire a közönség várt. A koncertprogram hatkor startolt és kilencig tartott, de először két hazai tánccsoport lépett színpadra, az egyik tradicionális programmal, a másik K-pop koreográfiákkal, így maga a koncert csak nem sokkal hét előtt kezdődött a Dreamcatcher fellépésével. Az utóbbi évtized egyik legsikeresebb lánycsapataként a közönség nagy részé számára ők voltak az este húzónevei. Eredetileg még 2014-ben startoltak Minx néven, az akkor trendi és unalomig ismételt cukiskodós image-t használva, de nem sok figyelmet kaptak, így a menedzsment újragondolta a koncepciót és 2017-ben új néven, két új taggal és teljesen más, a K-pop trendekkel szembemenő, sötétebb tónusú hangzásvilággal és külsővel rebootolták őket. A siker ezúttal azonnali volt, gyakorlatilag pillanatok alatt lettek az egyik legfelkapottabb girl group, és bár azóta számtalan újabb csapat követte őket, továbbra is tartják ezt a poziciójukat.

A legfrissebb kislemezdalukkal, a Justice-szal nyitottak és már itt feltűnt, hogy kicsit erőtlen az előadás, nem feltétlen miattuk, hanem a hangzás egyszerűen nem adta azt az erőteljes megszólalást, ami a parkos koncerteknél alap szokott lenni. De azért jó volt ez így is, két szám után viszont leálltak és jött egy vetélkedős-beszélgetős-ismeretterjesztős rész, ami hosszabb, önálló K-pop koncerteknél megszokott dolog, de egy ilyen rövidnél, a teljes színpadi idejük majd felét felhasználva kissé túlzásnak tűnt. A magyar és a koreai kultúra közti kapcsolattal foglalkozó kitérő után jött még három dal (de még ezek közt is volt egy rövidebb szünet), és ennyi volt. Vagyis az este legjobban várt, Koreából idereptetett fellépője összesen öt dalt adott elő.

Aztán kiderült, hogy a többiek is ennyire kaptak lehetőséget. A következő fellépő az AB6IX fiúcsapat volt, ugyanezzel a menetrenddel, szünetekkel és spontánnak beállított, de nyilvánvalóan előre megírt "vetélkedőkkel". Viszont náluk a hangzással már nem volt gond szerencsére, így legalább az az öt dal úgy szólalt meg, ahogy kell. Ők sok más K-pop fiúcsapattal ellentétben nem a bombasztikus, dance-pop és hip-hop határán egyensúlyozó dalaikról ismertek, hanem inkább a dallamosabb, könnyedebb, cukibb vonalra feküdtek rá, ami koncerten nem annyira hálás, mint a bulizósabb irányvonal, de még ezzel együtt is kifejezetten meggyőzőek voltak.

De azért a záró fellépő, a lassan húsz éve a pályán lévő Sunmi így is simán lekörözte őket. Ő eredetileg még a nemzetközi áttörését megalapozó második K-pop generációhoz tartozott a Wonder Girls lánycsapat tagjaként, majd később szólózni kezdett és azóta is tartja magát az élmezőnyben. A koncertre háttértáncosokkal érkezett és színpadi rutinban is látványos volt a különbség közte és a többi fellépő közt. De a legnagyobb különbség az volt, hogy bár nála is voltak beszélgetős szünetek, a kamu vetélkedős szintre nem ereszkedett le, és amikor a közönséggel beszélt, – a többiekkel ellentétben – akkor sem a monitorról olvasta a menedzsment által előre megírt szövegeket, hanem kicsit fura stílusban, de spontánul nyomta végig a számok közti szüneteket.

Még utalt is arra, hogy neki sokkal könnyebb a dolga, mert szólóelőadóként jóval nagyobb szabadságot élvez, mint a csapatok tagjai, de ebben amúgy a szólózáson kívül benne van az is, hogy azoknak az énekeseknek, akik ennyi ideig meg tudnak maradni a pályán, amúgy is jóval nagyobb a mozgásterük már minden szempontból, mint a debütkor aláírt szigorú szerződésük által még kötött fiatalabb előadóknak, akiknek gyakorlatilag minden szavát és mozdulatát a menedzsmentjük határozza meg. Azok után, hogy élőben is ennyire meggyőző produkciót nyújtott, pláne szomorú volt, hogy tőle is csak öt dalt kaptunk, de legalább a záró track az egyik legnagyobb slágere, a 2017-es, kissé latinos beütésű Gashina volt, ami tökéletes lezárása volt a rendezvénynek.

Potenciál tehát bőven volt a Mokkoji Korea fesztiválban, de a páratlan lehetőségek, az abszolút jó cél és az erős koncertfelhozatal ellenére helyenként kifejezetten méltatlan volt az egész. A rajongók nagy része így is elégedetten távozott, mert ha kissé rövidre fogva és kaotikus körülmények közt is, de láthatta a kedvenceit, azonban ezzel együtt is jó lett volna, ha a koreaiak kicsit több rugalmassággal és odafigyeléssel álltak volna a rendezéshez, és akkor nem ilyen felemás lett volna az első komolyabb hazai K-pop fesztivál.

Képek és szöveg: Frank Olivér

Dreamcatcher

AB6IX

Sunmi

Mokkoji Korea 2024