Cseh Tamás, Sufjan Stevens, vagy épp Mark Kozelek hatása alatt álló új zenekart alapított a költő-író Toroczkay András, amiben régi barátaival, Studt Bálinttal és Németh Szabolccsal játszik. Premier!
Az együttes neve az Este van, este című dalukból jött, ami nem mellesleg egy Kántor Péter-vers megzenésítése. „Lázas a Duna, izzadva fázva, kis fehér hajók fel-lecikáznak"
„Ez volt az első dolog, amit csináltunk. A dalokra – belülről legalábbis úgy tűnik –, hogy hatott Cseh Tamás, illetve Bereményi Géza, Sufjan Stevens, Mark Kozelek, vagy épp Lovasi András munkássága, meg még csomó minden más. A többi dalunk nem ennyire vidám, mint ezek” – meséli a Belső Parancsból is ismerős Toroczkay András (gitár, ének), aki Németh Szabolccsal (szólógitár, vokál) és szokás szerint Studt Bálinttal (basszusgitár, ének) játszik a fehér hajókban.
„Németh Szabival az Etusban ismerkedtem meg Urbán Bálinton (Cielo Dive, See You in Sonora) keresztül. Előző két zenekara a Svetlana, illetve a Stereo Bazaar, illetve presztizspontok megszerzésének lehetőségét látjuk abban, ha elmondjuk, hogy a 30y indulásakor néhány akusztikus koncerten kisegítette őket. Csináltunk egy Pearl Jam tribute zenekart is közösen, amiben még Hiller Balázs mellett Gál Dani (Képzelt Város) volt. Aztán a Belső Parancs egy korai verziójában is szerepelt, a Kancellár egyik részét írta, aztán ukulelén és midi billentyűzeten még fel is lépett a Belső Paranccsal, voltunk akkoriban vagy húszan a színpadon. Később családot alapított, nem zenéltünk együtt. De még a covid első karanténja közben írtam egy dalt a lezárásokról, azt elküldtem neki, szólózott is rá egy nagyot, de végül egy időre ennyi volt” – mondta Toroczkay.
„Aztán eltelt pár év, néhány tragédia kapcsán írtam pár dalt, ami valahogy más hangvételű volt, mint a mostani Belső Parancs, amibe már nem férnek bele az egészen mélázó, borongós, depresszív dalok a haldoklásról, szenvedésről, gyászról, amiknek mondjuk az a címe, hogy Palliatív terápia, vagy Urulógia. Szóval elkezdtünk próbálni, pár próba után szóltunk Studt Bálintnak (Belső Parancs, Longbow, Jaywalker, Isten Háta Mögött, Treshiba22) is, mert őrültség lett volna nem bevenni a bandába (azt hiszem, ez az ötödik zenekarom vele), és végül elmentünk Hartára, ahol van egy kis vályogházunk a feleségemmel, vittünk két kutyát, három gitárt, erősítőket meg mikrofonokat, illetve a japán dobos barátunkat, ja meg kölcsönkértem a fantasztikus Váli Miki csodálatos miksijét és feljátszottuk ezt a két dalt, amit én kevertem meg. A borítónkat Aligán fotóztam, Bálint meg hozzátett egy kis mágiát.”
András a két dalról is mesélt: a Hiába riffje a bendzsótanulása eredménye, a szövege pedig a biciklizésről szól első körben. „A küszködésről, a semmi nem jó állapotról, amikor vágja a seggedet az ülés, mozog a kormány, bekapja a cipőfűződet a küllő, bármelyik pillanatban széteshet a szerkezet alattad, vagy akár el is üthetnek hirtelen, miközben izzadsz, lihegsz, szenvedsz, és próbálod tartani a lépést a többiekkel. Ez persze egy metafora is.”
„A belső kancellár néha azt gondolja, hogy ő diktátor” – a Belső Parancs leutóbbi lemezéről
A Több űrnek pedig egy Nick Cave & The Bad Seeds-dal, „a Jubilee Street akkordja volt a kiindulási alapja, egy G6-osnak egy variációja. Szövegét pedig egyfelől apa egyik kedvenc mondása ihlette. Majd jóra jön, ezt mondogatta. Másfelől meg az ihlette, hogy elolvastam Marija Sztyepanova Emlékeim emlékére című könyvét, ami az emlékezés melankóliáját, hiábavalóságát, természetét rajzolja körbe, egyúttal pedig egy tipikus orosz család XX. százada is kibontakozik benne (nem akarom lelőni a poént, de lényegében olyan sokmindenben nem különbözik a miénktől), és amiről majd egyszer írni is akarok pontosabban, vagyishát bővebben.”
Toroczkay és Studt Bálint másik zenekara, a lo-fi rockos Belső Parancs október 19-én játszik a Három Hollóban, a pszicherotikus dreamrockot játszó Black Nose & Purple Hands és a chiptune technós Treshiba22 társaságában. Facebook-esemény.
A Premier rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.