„Egy frissítés kéne az újrakezdéshez” – Itt a letiltott_ legelső dala, az Amit a szél susog

2024.09.30. 09:56, srecorder

letiltott_2_foto_karajz_ivan.jpg

Már épp abba akarták hagyni a zenélést, de inkább új zenekart alapítottak. Első dalával debütál a Meg Egy Cukorka, a Marble Mist és a Marla Grando tagjaiból létrejött letiltott_.

A letiltott_-at 2024-ben alapította Mihályi Dávid (basszus, ének) Simon Kolossal (gitár, vokál), Faragó-Kádár Antallal (dobok) és Biermann Áronnal (gitár). „Mihályinak volt pár dala régebbről, amit zenekaralapítástól függetlenül meg akart csinálni. A felvételek során viszont olyan jól érezte magát együtt a társaság, hogy Dávid észrevétlenül a magyar underground Nick Fury szerepében összerántott minket maga mellé, amolyan Bukott Zenész Bosszúállókat: olyan embereket, akik a zenélést már inkább abba akarták hagyni, minthogy új zenekart alapítsanak. Ez a letiltott_” – mondta Faragó-Kádár Antal (Meg Egy Cukorka, Marble Mist, SPELLL) a (stadion)rock, a pop-punk és a pop-rock között mozgó zenekarról.

Első daluk, az amit a szél susog az emlékek keserédes erejéről szól, hogy vannak olyan helyzetek, amikor a világ, az élet túlhaladt rajtunk, de mi még mindig egy-egy kimondott vagy kimondatlan szó mámorában, egy-egy emlékkép világában élünk. „A dal főmotívuma az emlékezet. Azoknak az embereknek állít emléket, akiknek az emléke folyamatosan visszhangzik a mindennapjainkban. Bármennyire is szeretnénk elfelejteni, bármit is teszünk azért, hogy elfelejtsük elvesztésük fájdalmát, az élet és a gondolataink nem hagyják” – meséli Mihályi Dávid, a Meg Egy Cukorka volt basszusgitárosa.

A dal címe egy „kölcsönzött” cím, ami egyben egy fejhajtás Sándor Iván író előtt. Dávid a dal írásakor olvasta az író Amit a szél susog című könyvét, ami nagy hatással volt a dal születésére. Az alkotás producerei Koncz Balázs és Simon Kolos voltak, utóbbi készítette a recordingot, a mixet és a mastert egyaránt. A single borítóján Marosi Panni festőművész Metamorphic memories II. című festménye látható.

letiltott_cover_3000x3000_csak_cim_bold2.jpg

A letiltott_ első lemeze várhatóan 2025 tavaszán jelenik meg, addig is az zenekar az élő debütálásra készül: „A következő hónapokban szeretnénk felvenni és kiadni pár single-t, illetve októberben forgatjuk az első klipet is, ami még idén megjelenik. Az őszi időszakban kezdjük el a próbálást és a dalok koncertanyaggá formálását. 2025 elején pedig élőben is bemutatkozunk a közönségnek. A tavaszra tervezett első lemez anyagát már együtt, közös alkotómunka során fogjuk a véglegesre csiszolni” – meséli a Marla Grandoból is ismerős Biermann Áron.

MIHÁLYI DÁVID IS MESÉLT NEKÜNK AZ OASIS-RAJONGÁSRÓL ÉS A NOEL GALLAGHERREL KÉSZÍTETT INTERJÚJÁRÓL.

 

letiltott_ a Facebookon. Instagramon.

nyitókép: Karajz Iván.

Premier rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

https://recorder.blog.hu/2024/09/30/egy_frissites_kene_az_ujrakezdeshez_itt_a_letiltott_legelso_dala_az_amit_a_szel_susog
„Egy frissítés kéne az újrakezdéshez” – Itt a letiltott_ legelső dala, az Amit a szél susog
süti beállítások módosítása