Szólókarrierbe kezdett az Ozone Mama gitárosa – Itt az első klip Bigfoot Prestontól, a Glorybound

2024.09.24. 10:15, srecorder

bigfoot-preston.jpg

Bigfoot Preston néven debütál szólóban a pár éve inaktív, klasszik rockos Ozone Mama dalszerző-gitáros főnöke, Gábor András, aki még idén kihozza első, altcountrys, southern rockos szólóalbumát.

„Régóta szerettem volna egy saját lemezt készíteni, de sosem volt rá igazán időm, és valahogy nem volt meg bennem ehhez a kellő elszántság. Az Ozone Mama leállását követően nagyon sok érzés kavargott bennem: szomorúság, szorongás, lázas keresése valamilyen megoldásnak, ami békét hozhatott a lelkemnek abban az időszakban. Az tűnt a legjobb öngyógyításnak, ha elkezdek dalokat írni. Egy idő után jöttek az ötletek és a témák, úgy éreztem, hogy végre magamra találtam” – meséli Gábor András, aki ebben a dalban énekel először felvételen.

„Annyira személyesek voltak a dalok, hogy nem is szerettem volna más énekest keresni. Fogtam magam és elmentem énektanárhoz, sokat gyakoroltam, hetente többször is énekeltem egyedül a próbateremben. Megbékéltem a hangommal, ebben segítségemre volt a párom, az énektanárnőm, a hangmérnök barátom és a projektben résztvevő zenésztársaim, akik folyamatosan lelkesítettek a próbák és a felvétel idején, mondván, hogy „csak így tovább, jó lesz ez”.”

Andrisról régóta tudni, hogy a southern rockos, altcountrys, roots rockos zenei világban érzi otthon magát, így nem csoda, ha első szólólemezén is ebbe az irányba indult el. „Gimnazista korom óta hallgatok Neil Young-, Grateful Dead- és Allman Brothers-lemezeket, ráadásul éppen a 90-es években voltam középiskolás, amikor az alternatív rock és a country műfajok találkozásából létrejött az alternatív country, amelynek a Drive By Truckers, a 16 Horsepower, az Uncle Tupelo, a Handsome Family, a Wilco, a Cowboy Junkies, vagy a Jayhawks voltak a kiemelkedő képviselői többek között. A 2000-es évek elején már láthattunk példát grunge/rock bandák, illetve akkora már több évtizedes múlttal rendelkező country-rock előadók kollaborációjára is (például Pearl Jam és Neil Young, Bruce Springsteen és Tom Morello, vagy akár John Fogerty és Dave Grohl). Nekem ez nagyon tetszett, és – bár az Ozone Mama egy keményebb zenét játszó rockzenekar volt – a műfaj nagy hatással volt rám már azoknak a daloknak a megírásakor is.”

EZEK VOLTAK GÁBOR ANDRÁS KEDVENC ZENÉI 2021-BEN.

A még idén érkező nagylemez első dala pedig a Glorybound lett, ami múlt pénteken jött ki streamingen, most pedig egy klipet is kapott. „Ez a dal egy sötét pillanatban írt szárnyaló hangulatú, lelkesítő óda az élethez. Az üzenete valójában annyi, hogy a létünk olyan, mint egy gyorsvonat, amit megállítani nem lehet, nem tudjuk, merre tart, csak szüntelenül robog előre. Nagyon hamar eltelik az élet, éppen ezért meg kell próbálni élvezni minden percét, és derűsen kell a jövőbe tekinteni, bármennyire sötét élethelyzetben vagyunk is. Ezt az érzést szeretném közvetíteni a dallal, és nagyon remélem, hogy egyszer majd valakinek vigaszt nyújthat egy borúsabb napon.”

A klipben van minden, ami ebben a műfajban kötelező: vintage kocsi, régi vinylek, gitározás és autózás a napfényben. „A klipet egy nagyon tehetséges fiatal páros készítette (Kovács Dávid vágó-operatőr és Kőváry Dániel rendező – a szerk.), és úgy érzem, hogy kihozták belőlem a legtöbbet, amit lehetett. Valóban jó pár kedvenc korongom feltűnik a klipben: az Allman Brothers első albuma, a Rolling Stones: Let It Bleed, James Gang: Third, Bob Dylan: Nashville Skyline, és ha jól emlékszem, egy Tom Petty-lemez is felbukkan. A forgatás nagyrészt Budapest XI. kerületében történt több helyszínen, az oldtimer, amit béreltünk, pedig egy gyönyörű Buick Wildcat volt a 60-as évekből, egy igazi vintage amerikai csoda, amit egyszerre volt félelmetes és öröm is vezetni. Ennél tökéletesebb járművet nem is találhattunk volna a klip hangulatához.”

9f3d8b1d-33ee-4a63-9b7c-e9b00f3bf91f.jpg

És hogy mi a helyzet az Ozone Mamával? Az néhány éve leállt, és egyelőre nincs szó az újraindításról. „A zenélés viszont nagyon hiányzott, és most inkább a Bigfoot Preston-ra szeretnék fókuszálni, mert úgy érzem, hogy erre van szükségem. Manapság kihívás egy új zenei projekt életre hívása, de állok elébe. Persze hamarosan elkezdünk a zenész barátaimmal is felkészülni egy jövő évi lemezbemutatóra. Nagyon szeretném a dalaimat élőben is megosztani az emberekkel, és hát ennyi év kihagyás után kinek ne hiányozna a színpadi szereplés?”

 

Bigfoot Preston a Facebookon. Instagramon.

Nyitókép: Eve Mate.

Premier rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

https://recorder.blog.hu/2024/09/24/szolokarrierbe_kezdett_az_ozone_mama_gitarosa_itt_az_elso_klip_bigfoot_prestontol_a_glorybound
Szólókarrierbe kezdett az Ozone Mama gitárosa – Itt az első klip Bigfoot Prestontól, a Glorybound
süti beállítások módosítása