Rejtélyes, fekete képeslapokat küldtek erről az angliai rajongóknak.
Hétfőn lecserélte profilképeit a Cure a közösségi médiában, amiből már sejteni lehetett, hogy nagy bejelentésre készülnek, remélhetőleg arra, hogy most már végre tényleg megjelenik az új lemez, amit Robert Smith még a zenekar 2022-es, Budapestet is érintő turnéjára ígért, és amiről több dalt is játszottak akkor élőben. A hivatalos bejelentésre még várni kell, de a Cure tegnap fekete képeslapokat küldött néhány angliai rajongónak, akik vásároltak a hivatalos webshopból, és ezeken az új lemez címe áll (Songs of a Lost World), egy római számokkal kódolt dátum felett: 2024.11.01.
THE CURE-KEDVENCEK - A ZENEKAR, AKIT MINDENKI MÁSKÉPP SZERET
Smith anno azt is mondta, hogy két lemezen is dolgoznak, és az egyik a Cure legszomorúbb albuma lesz, a másik pedig vidám popzene. A Songs of a Lost World szinte napra pontosan 16 évvel jön az előző Cure-lemez, a 4:13 Dream után, ezzel fel is került a 25 lemez, amit régóta várunk listánkra.
Itt egy 2023-as koncertfelvétel, amiben 3 új szám is elhangzik (Alone, And Nothing Is Forever, Endsong):